Vétkes vagy!

36.

– Claudia? – suttogom remegő hangon.

– Ki az a Claudia? – kérdez vissza a lány. Nem is tudok rá összpontosítani, elborult az agyam. Próbálok rájönni, hogy tényleg őt látom-e, vagy csak ideképzelem.

De nem, ez ő. Nincs a Földön még egy ilyen természetesen fekete hajú lány.
Gyorsan ledobálom a kavicsokat a bevilágító ablakról és dörömbölni kezdek rajta. 

– Hahó! – lökdösi a vállamat Mercedes. Ingerülten hátra csapok a kezemmel, ezzel ellököm magamtól őt.

– Menj innen. És senkinek egy szót sem, értetted? Életek múlhatnak ezen. Csináld, amit mondok kérlek. – odakapom a fejem, amíg beszélek hozzá, hogy tudatosítsam a helyzet komolyságát. 

Ha ezt valaki megtudja biztosan megölik. És most tényleg.
Meg kellene nyugodnom, hiszen látom, hogy él. 
De nem tudok. Sosem láttam még őt ilyen kegyetlen formában. A képe örökké a szemembe égett.

Kezei oldalra kifeszítve szöges drótokkal. Homloka szintén szöges drótokkal volt egyhelyben tartva, bőréhez száradt vér ide bűzlik. Csontja kilátszódnak, csoda, hogy nem szúrja át a bőrét egyik sem. Ruha nincs is rajta. Nem látom őt rendesen, nem tudom hogy néz ki. 

Szaporán visszasietek az apátnőhöz, a botom besüllyed a talajba. 

– Lisi, lenne rám egy perced? – kérdezem tőle, igyekszem nem túl gyorsan venni a levegőt. 

– Persze Atyám. Igazság szerint én is szerettem volna beszélni magával, szenzációs volt a mai mise, és tudja... – kezdi el fecsérelni a szót, de beléfojtom.

– Áh, igen, ezt csak természetes. Kérem meséljen az itteni alagútrendszerről. Olyan különleges ez a kolostor, biztos hosszú ranyúló története van. – meginvitálom egy sétára Lisit, aki majd' kicsattant a boldogságtól, hogy beszélhet végre. 

Beleordítanám a fejébe, hogy kussoljon és mondja el, amit tud, de nem förmedhetek rá, muszáj önuralmat tanúsítanom, még ha belebetegszem, akkor is.

– Valóban toppant különleges egy kolostor ez. Több százéves múlttal rendelkezik, az 1700-as évek végén sűrű búvóhely volt a menekültek számára. – mondja, mondja és mondja. Legalább fél órán át. – A katakombarendszer talán egész Szicíliában a legösszetettebb. A legtöbbünk még sosem járt lent, és voltak olyanok is, akik lementek és lent is maradtak. A folyosóhálózat 9%-a felderített, a többi útvonalról a mai napig senki nem tud semmit. Feltérképezetlen a terület. Egyetlen papírra vetett amatőr térkép van, de annak sem tudjuk a helyét. A katakombák látogatása épp ezért életveszélyes, és szigorúan tilos. – hangsúlyozza ki. 

Fel tudnám gyújtani a kolostort, képes lennék ezt a hatalmas kőmonstrumot szétbombázni puszta kézzel, hogy visszakaphassam. 

Itt van előttem, láttam az élő szívét, a húsvér lényét, és most szomorúbb vagyok, mint amikor halottnak hittem. 

Itt van előttem, mégsem tudom megszólítani, és megérinteni sem. Itt van előttem, mégse tudom átölelni, mégse tudom megcsókolni. Nem tudok segíteni rajta. 

– Köszönöm a segítséget, érdekes történet volt. Szeretem tudni, hogy hova járok misét tartani. – hazudom Lisinek, majd amilyen gyorsan tudok távozok is. 

Minden perc, minden másodperc számít, amíg én erőteljesen lélegzem, addig ő haldoklik. 

Gyorsan taxiba szállok, és visszatérek a saját kolostorunkba. Nem tétlenkedem, egyenesen Peter szobája felé veszem az irányt, majdnem összeesek a megerőltető sietős léptek miatt, de nem érdekel semmi.