Vétkes vagy!

20.

Így is tettem. Komótosan és kimértem sétáltam vissza a szobámba. Levetettem az ingemet, és letérdepeltem az ágyam elé.
Megsimítottam azt a részt, ahol Claudia aludt,  nyomtam oda egy csókot. Mélyen beleszippantok a lepedőbe, beleborzongok az illatába. Kellemes, mámoros és félelemmel átitatott.

– Uram bocsásd meg a bűneimet, vétkezek a helyes út megtételéért. És kérlek bocsásd meg, hogy szavamat szegem és engedek a piszkos gondolatoknak, hogy nem tudok ellenszegülni neki, nem bírok uralkodni magamon. Mohó vagyok, és telhetetlen. Nézd el nekem, hogy bűnös vagyok egy bűnös világba. Mindig hű leszek hozzád! – imádkozom Istenhez, majd felállok az ágytól és meggyújtom a falra felszerelt fáklyát, amit a folyosón szoktam használni.

Ingemet a szám közé veszem, erősen ráharapok és a tűzbe teszem a tenyereimet.
Állatias ordítás hagyja el a torkomat, fejemet hátravetve próbálkozom kibírni a kínt.

Ezután gyorsan a fürdőbe sietek és hidegvíz alá teszem a felhólyagosodott tenyereimet.
Szemeimet a tükörre helyezem, az arcom a fájdalomtól tűzvörös lett, izzadságcseppek folynak végig az orromon.

– Mit művelek? – kérdem magamtól, szánakozva bámulom az arcomat.

Majd elzárom a vizet, de továbbra is magamat figyelem, kezeimet a falnak támasztom.

– Nem lehetek én a bűnös! – mondom, majd ökölbe szorítom a kezem és betöröm a türköt.

Az üveg közepe hálósan megtörik, észrevehetetlenül kicsi szilánkok potyognak a földre.

– Most már nem szállhatok ki. Indulás. – nyugtázom magamban, küzdök a saját démonjaimmal, amik kezdenek teljesen eluralkodni felettem. És egy csepp világosságot sem hoznak. Még egy szemhunyásnyit sem.

Nem tudom pontosan mennyi idő telhetett el, de már teljesen besötétedett. Befáslizom a tenyereimet és elindulok a templom bejára elé, ahol elvileg Claudia vár.

Megmosolyogtat, amikor közeledek az ajtó felé, és toporog egyhelyben. Annyira esetlennek tűnik, olyan végtelen szendének. Tökéletes álarca van, mesteri remekmű.

– Kövess. És ne maradj le. Sötét van, ha elveszel, nem kereslek meg. – vetem oda a nekem háttal álló lánynak, és indulok is az erdőbe.
A kolostort elhagyva a lépteim csendesednek, Claudia tempósan tartja az ütemet mögöttem, érzem a hatalmas hátamon a gyengéd lélegzetét.

– De hová megyünk? Nem lassítana? – liheg a nyomomba.

– Csak sétálunk. Mutatok valamit neked. – válaszolom egyszerűen.

Az utunk az erdő szélétől nem sokra van, igazából hamar odaérünk. Megállok egy hatalmas fenyőfa tövében, a távolba nem lehet látni. Csak a Hold adta fény szűrődik át a fák lombkoronáján.

– Mit keresünk itt? – kérdezi egy helyben állva. Olyan szép, ahogy a piros kis arcát megcsípi a hideg dér és a fény haloványan megcsillogtatja a fehér bőrét.

– Itt meghalt pár évvel ezelőtt egy kislány. Árva volt. – miseruhám belső zsebéből kihúzok egy szál fehérrózsát és leteszem a fa tövébe. – Pont olyan szép volt, mint te. Csak előtte nem állt még az élet.

Claudia arcából kifut a vér, kezét a szájához kapja.

– Istenem. – hebegi.

– Igen. És ezt csak azért mutattam neked, hogy értelmet nyerjen a mondandóm. Itt sok minden nem az, aminek látszik. Nem a tisztem miatt bízhatsz bennem, hanem azért, mert a szemedbe mondom, hogy bízhatsz bennem. Viszont senki másba ne bízz meg. Hidd el, nincsen semmi kedvem téged is itt találni. – simítom meg az elhűlt arcát.

– Ki tette? – kérdezi, amint hozzáérek megremeg.

– Ne kíváncsiskodj. Felsorolni sem tudom hány embernek okozta már ez vesztét. Mondtam már. Boldogok a tudatlanok. Maradj tudatlan, alázatos, és láthatatlan. Bár a te szépséged egy vakot is tisztán látásra ítél. – megcsókolom a homlokát és magamhoz húzom.

Elhúzódik az ölelésemtől, nem érti ezt a hirtelen kedvességet tőlem.

– Ne félj tőlem. Én nem akarlak bántani. De magamat sem. És ehhez az kell Démon, hogy a lehető legtávolabb állj tőlem érzelmileg. Nem engedhetlek magamhoz közel, nem érezhetek irántad semmit, mégha a közeledben úgy érzem, hogy eleven vagyok és a hiányodban halott. Képes lennék kiszakadni a saját bőrömből, hogy megcsókolhassam azt a finom szádat. – ujjaimmal végigsimítom az ajkait, megérinti a kézfejem, elmerült a szemeimbe.

– Mi történt a kezeivel? – kérdezi gyengéden, kezével simogatja a kezeimet, ami annyira fáj, hogy még a könnyem is kicsordul.

– Ez az én vétkem Démon. Tudod mindenki másképp fizet a hibáiért. Én érted a tűzbe vetem a kezem. Megteszem, hogy lopjak egy érintést tőled. Megteszem, hogy belenézhessek a szemeidbe, és megteszem, hogy hallhassam a hangodat, ami bebalzsamozza a kőkemény szívem. Ezzel fizetek. Te vérrel fizetsz. – kezeimet a csípőjére teszem, és magamhoz húzom.

Percekig csak nézzük egymást, még a szél erős lökései is megállnak.
Claudia cikázik a szemeim között, nézi az arcom vonásait, kezével a vállamat simítja, majd lejjebb csúszik a karomra végül az eres alkaromon állapodnak meg az ujjai.

Hosszú körmeit belemélyeszti a könnyen kitapintható erekbe, és belém mar. Érzem, ahogy kibuggyan a meleg vérem, ami átitatja az ingemet.
Mint egy mérges kígyó, aki lecsap a prédájára.

Lehunyom a szemeimet, összeszorítom a fogaimat, megfeszítem az államat és megragadom a tarkójánál fogva, majd vadul a számra húzom és birtokba veszem.

– Ez csak is kibaszottul az enyém. Ha elárulod, élve eltemetlek!