Vétkes vagy!

21.

Definiálhatatlan az érzés, amit éreztem. Mintha a jó és a rossz egyesült volna, sőt. Inkább, mintha a gonosz szerepét elporlasztotta volna a jó. Darázscsípés szerű fájdalmas bizsergés futkosott a hátamon, és minden végtagomon.

Claudia levette rólam a miseruhámat, és elkezdte kigombolni az ingemet, szó szerint lerángatta a testemről. A fekete ing ujjánál lévő gombok olyan sebességgel pattantak le, hogy a hangját sem lehetett hallani.

Felső testem szabad a hidegben, de egyáltalán nem érzem, hogy fázom. A perzselő szenvedély és vágy úgy melegíti a testünket, mintha csak égne a mögöttünk lévő végtelen erdő.

Kezemmel keretbe fogom az arcát, és nekitolom az egyik fenyő törzsének. Háta erővel csapódik a fának, felszisszent az érzéstől. Még fáj neki a tegnapi büntetés helye.

Kinyitom a szemem, ő mohón próbál a nyelvével minden területet megízlelni, felfalja a számat, a nyálunk elegye csurog az arcunkon.

Akaratlanul is az alkalomra kapom a tekintetem, ahol Claudia belém vájta a körmeit. A rászáradt vér az izzadságtól ismét cseppfolyós állagú, élénk színe rikít a sötétben.

– Mi volt a célod ezzel? Te nem a nőket szereted. – kérdezem elválva a szájától. Olyan szaporán liheg az arcomba, mintha idáig kergették volna.

– Nem értem a kérdést. – válaszolja, újbóli csókokat követel.

Elengedem az arcát, két csuklóját megfogom, majd rántok egyet rajta, kitekerem azokat és arccal a fa törzsének fordítom.

Jobb oldali orcáját erővel a fának nyomom, alkarommal a tarkóját támasztom.
Szabad kezemmel kigombolom hátul a hosszú gúnyáját, ami a bőségének köszönhetően tócsaként terült szét körülötte.

Meztelen, sebhelyes hátában órákig tudnék gyönyörködni, mert ezeknek jelentőségük van. Nem csupán értelmetlen sebhelyek.

Ezek jelölések. Ez számomra csak egyet jelent, hogy képes az alázatra, az alárendeltségre, arra hogy átadja mindenét nekem, hogy fejet hajtson. Engedelmes, és ezzel hűséget is fogad. És valamiért ezt is érzem. A szavai nem őszinték, hazug gondolatokkal szővi át az eleve becstelen betűket, de az energia burka olyan végtelenül igaz, mintha csak vallatásra született volna.

Közelebb hajolok hozzá, és gyengéd csókokat hintek a hátán ékeskedő sebhelyekre, nyelvemmel alaposan megízlelem sós, bőrízű testét.

– Válaszolj. – szólok rá újból, majd tovább csókolgatom a hátát, fél kezemmel pedig letépem a bugyiját, ami a fenék résznél jól meg is vágja pihés bőrét.

– Margaret mindig kedves volt velem. – feleli, csípőjével fészkelődni kezd és várja, hogy végre megérintsem.

– Ha valaki kedves veled, annak szétteszed a lábad? Ez főben járó bűn! – beszélek hozzá újra, amíg a farkamat kiszabadítom a nadrágomból. Csurgatok a számból egy vastag nyálcseppet, és a puncijához igazítom a merevedésemet, jól oda dörzsölöm magamat a lucskos, ragadó élvezethez, de erősebben kell a tarkójához nyomnom a karom, túlságosan mocorog.

– Nem Atyám. Már megbántam. – feleli.

– Ez a második lecke. A megbánás. De még nem hiszek neked. Olyan sokszor hazudtál, hogy a létezésed is megkérdőjelezhető. – farpofái közé csúsztatom a nedvességgel átitatott farkamat, még mielőtt rám tapadna a szaftja, és a hátsó bejáratához igazítom magam.

Amint ezt ő is megérzi, hátrébb löki a csípőjét, hogy nagyobb legyen a belátás és jobban szét tudja feszíteni magát. Alkaromat a tarkójáról a hajához csúsztatom, belemarkolok és hátra rántom a fejét.

– Mióta gondolsz rám? – közel hajolok a füléhez, suttogok, majd bekapom a cimpáját és szívni kezdem.

Állatias, mindent elsöprő nyögések zengik be a területet, olyan gyorsan mozog a mellkasa, mintha kiakarna szakadni a helyéről.

– Amióta a rend tagja vagyok. Az első pillantástól fogja vagyok, amióta megláttam a templomba. Atyám, maga lehet nem emlékszik, de az a pillantás, amit először rám vetett, az megváltoztatta az életemet. Azóta minden nap kín, minden nap egy átok, a személyre szabott poklom. – amint befejezi a beszédet, ami egyébként lélegzet elállító volt, lecsapok rá. Erről még beszélnem kell vele.

Olyan kegyetlen erővel hatolok belé, ami mindkettőnknek hatalmas fájdalmakat okoz, még az élvezet előtt. Kettőnk vadító hangja úgy keveredett a sötét, kopár levegőbe, mint a cukor a meleg vízben.

Felső testem ráhajlott az ő hátára, amíg megszokom a szűk lyukát. Mutató ujjamat végig vezetem a gerincén, majd előre csúsztatom a pulzáló puncijához és rácsapok az egészére.

Majd elveszem a kezemet és mindkét tenyeremmel belemarkolok a csípőjébe. Erősen a fa recés törzséhez szorítom az ágyékát, és ezáltal a duzzadt csiklóját is, majd a farkamat ki nem húzva belőle, erőseket, de aprókat döfök neki hátulról.

– Élvezz csak el, Démon! – súgom a fülébe – feltudnál robbanni, hogy végre megkaphasd, amire vágysz. Érzem, mennyire rám feszítesz, mennyire tocsogsz, dörzsöld csak magad a kéreghez, nedvesítsd be, hogy ne fájjon annyira. Aztán lenyalom majd a véred.

Claudia nem válaszol, egyszerűen képtelen megszólalni, tátott szájjal üvölt egyre magasabb hangszínen. Ilyenkor bármit ki lehetne szedni belőle.

– Teljesítsd amire kérlek. Engedelmeskedj, senki másnak nincsen hatalma feletted, csak nekem. Ha akarnálak megfojtanálak, és te még aközben is ráélveznél a farkamra, ami eláztatja tesünket.

Egyik kezemmel elengedem a csípőjét és a karomba harapok, hogy ne szakadjon ki belőlem az a hang, amit az okozott, ahogyan elélvezett a parancsomra.