Vétkes vagy!

28.

– Tudom, hogy ő bántott. Nem tudom, miért nem vallod be, és azt sem, hogy miért nem szóltál. De hidd el nem tudok segíteni, amíg nem beszélsz. – simítom ki a haját a szeméből, reszketek előtte. 

Biztos összeszedtem valami a gyerekektől, remélem holnapra jobban leszek. A maradék erőmmel felemelem az eszméletlen testét és az ágyra teszem. Jobban mondva az ágyra hajítom, és vele együtt én is az ágyra zuhanok. 

Karom védelmezően az ő mellkasán pihen, homlokom a fejéhez ér és így alszunk el. 
Ugyan még kifejezetten émelyeg a gyomorom és most már veszettül fázom a vizes ruháim miatt, de nem érdekel. Úgy, ahogyan vagyunk elalszunk. 

A másnap maga volt a megtestesült pokol.

Alig kaptam levegőt, sípolt a tüdőm minden levegővételnél, és nagyon szúrt is. Emellé társult, hogy iszonyatosan fáztam, de lángolt a fejem és nagyon labilis lelkiállapotban éreztem magam. 

De muszáj felkelnem, ha a misét nem is tudom levezényelni, akkor is össze kell szednem magamat, mert beszélnem kell az igazgatósággal.

Kissé furcsáltam, hogy mire felkeltem Claudia már nem volt mellettem, de az is lehet, hogy az alvást csak hallucináltam.  A hiánya pusztító űrt hagy maga után.

Kitápászkodtam az ágyból és felvettem tiszta ruhát. Teljesen átáztak a sebek a hátamon, fájt lehúzni a nyirkos anyagot magamról. 

– Tiszteletem! – lépek be az igazgatósághoz, szokás szerint mindenki itt volt. Még Peter is. 

– David. Mi történt veled? – kérdi az igazgató. 

– Tegnap az árvaházban voltam, és szerintem elkaptam valamit a gyerekektől. – válaszolom. 

– Akkor a mai misét nem te vezeted. – nyugtázza.

– Nem is ezért jöttem. – válaszolom vissza.

A kérdő tekintetek közül Peterére voltam a legkíváncsibb, hiszen miatta vagyok itt. 

– Szeretném, ha Elis főnővért leváltanánk. Indítványozom rendkívüli hatállyal, hogy helyére mielőtt Claudia Butler lépjen. – nyögöm ki nehézkesen, megint érzem, ahogyan a vérnyomásom szórakozik velem. 

– Hogy mi? – kérdeznek vissza döbbenten. – David, mik ezek az őrült kérések? Ugye nincsen semmilyen tiltott viszonya az imént említett apácával? Nem tetszik ez nekem. Miért olyan fontos ezt az apácát ennyire magas rangra helyezni? Már van Elisnek utódja tudtommal.  - gyanúsít meg az igazgató. Peterre emelem a tekintetem, aki felvont szemöldökkel néz végig. 

Az apácák élete átlagos. A legtöbb apáca ugyanabban a titulusban hal meg, mint amilyennel a világra jött. Az Egyház tagjai döntenek arról, hogy kinek milyen szerepköre legyen a kolostoron belül. 

– Elis az én jobb kezem. Gondolom jogom van eldönteni, hogy nem egy jött-ment emberrel dolgoznék, hanem olyannal, akit ismerek. Nem vitatkozom, csak a formaiság miatt kellett ide is eljönnöm. Claudiát én választottam ki magam mellé, hibátlanul követi a rá mért feladatokat, emellett Peter mellett is erő felett segédkezik az árvaházban. A zárda vezetése meg sem kottyanna neki. Amennyiben elutasítjátok a kérelmemet, abban az esetben tovább megyek az üggyel és még rágalmazásért is felnyomok mindenkit. – fenyegetem meg a többieket, Peter a jelenetemet csak mosolyogva figyeli. 

Kisietek ezután az irodából és egyenesen a férfi WC felé rohanok, félre lökök mindenkit az utamból. 

Kezd aggasztani a véres hányás. Már csak epe társul mellé, nagyon marja a nyelőcsövemet, ordítok a fájdalomtól. 

Egy vaskos kéz ragadja meg a vállamat, majd rászorít. 

– Szép próbálkozás volt. – szól mögülem meg Peter – Tudod mit jelent a hányás a Bibliában? Az árulást, hogy a tested felhalmozta a sok hazugságot, és a gonosz valahol távozik. Azt hiszed, ha felszenteled, akkor a tied lesz? Ha az Úr magával hívja nincs az a hatalom, ami ezt visszatartaná! – mondja vigyorogva, élvezettel nézi, ahogy már remeg a testem. 

– Én vagyok az Úr! Az én szavam a szent! Előbb fogok meghalni én, vagy te, mintsem hogy ő. És ezt utoljára mondom el. Ő az enyém! – igyekszem minél hangosabban kiabálni - – nem veheted el tőlem. Mert mindegy, hogy a mi utunk hová vezet, az ő szíve az egy az enyémmel. – hányok újra. 

– Majd meglátjuk. Meglátjuk.

Megveregeti a vállaimat és elmegy. 
Nincs sok erőm talpon maradni, sajgó hátamat a falnak döntöm, és lecsúszok rajta. 

– David! – szólongat Elis. 

– Elis, kérlek. Ez egy férfi mosdó, mit keresel itt? – kérdezem tőle elcsukló, erőtlen hangon. 

– Valaki hívjon orvost! – kiáltja ki a folyosóra Elis, és a következő pillanatok megint elhalványultak. 

Nem tudom mi történik, és azt sem hogy miért, de ha így folytatom, akkor nem élem meg Claudia felszentelését. 

Hetek teltek el. Hosszú, nagyon hosszú hetek. 

Se mise, sem prédikáció, sem élet. Fekszem ágyhoz kötve hetek óta, és vegetálok. Lassan a saját testsúlyomat is teljesen felélem, nincs már miből fogyni. De még a víz sem marad meg bennem. 

Nincs kedvem az emberekhez, teljesen magába szívott egy űr, ami csak úgy lebegtet az éterben. Nem fogadok senkit sem, még Claudiát sem. Fogalmam sincs mi történik vele, teljesen magára hagytam. 

Egyes egyedül Elis léphet be a szobámba, és ő is csak azt az ételt hozza be, amit megakarok enni. Teljesen kimerültem, és elgyengültem. 

Nincs értelme felkelni, nincs értelme lefeküdni. Üres minden. 

– Addig nem megyek ma el, amíg nem engedsz be. – szól Claudia a zárt ajtó túloldaláról. 

Kezd bosszantani, hetek óta minden nap ezt mondja. Nem akarom, hogy lásson. Nem akarom, hisz nem tudok vele beszélni, nincs erőm hozzá, se kedvem. Aludni akarok. 

– Menj innen. – felelem neki kívülről, majd hallom, ahogy kattan a zár. 

Claudia döbbent arccal figyel engem. Szemeibe könnyek szöknek, arcán a világ fájdalma kirajzolódik. 
Összeszorul a szívem. Ezt nem akartam. 

Ezt az egyet akartam elkerülni.