Vétkes vagy!

3.

A mise a megszokott módon telt el, hívők és hinni akaró emberek sétálnak át a templom nyitott kapuján, hogy lelküket jobb helyre szolgáltassák.

Mindenki megérdemli a megbocsátást, a végső megnyugvást, akinek a szándékai tiszták és őszinték. Isten kegyes karjaiba mindenkinek van hely. A Mennyország kapuja bármikor rendelkezésre áll annak, akiben ott van a hinni akarás.

Még azoknak is, akik bűnösök, akik bűnt készülnek elkövetni, és akik a próféciákat semmisnek tekintik.

Amint a misének vége lesz, az emberek pár kedves szó erejéig még az oltár elé jöhetnek, hogy beszéljenek velem. A mai modern világba keresztelkedésre és egyéb hivatalos ügyek konzultációjára már online is van lehetőség, szóval emiatt nem keresnek fel személyesen.

Gyónni csakis az arra kijelölt időpontban van lehetősége bárkinek, kijelölt napokon.
De végülis mindenki, aki átlépi a templom ajtaját, és leül meghallgatni egy misét, az valamilyen úton-módon meggyónja bűneit.

Az emberek szépen sorban elszállingóznak, a hatalmas faajtó előtt még mindenki a szenteltvíz segítségével rajzol a testére egy keresztet. Én türelemmel megvárom mindenki távozását, és megvárom, amíg a templom alatt kialakított katakombákba az apácák nem indulnak el szépen sorban.

Utoljára mindig az apátnő megy, én pedig szorosan követem őket. Az én felügyeletem alatt vannak.

– Sikerült kitalálnia valami Atyám? – súgja oda nekem Elis.

– Sikerült. Mindenki menjen a szobájába a szokásos időpontban. Majd a többit én intézem. – válaszolom.

Elis ugyan a jobb kezem, de nekem semmiről nincs kötelességem tájékoztatni őt, csak amiről feltétlen úgy gondolom, hogy szükségszerű.

Ma egy egyszerű megfigyelő leszek. Szeretném kideríteni végre, hogy mi történik itt, és megbizonyosodni arról, amit Elis állít.

Az apácák egy időbe mennek fürdeni, együtt jönnek, együtt mennek.
Még sose figyeltem meg így a zárda rendszerét, csak a kertben tevékenykedve, vagy a templomba dolgozva látom őket a leginkább, az esti rituálénál nekem természetesen semmi keresnivalóm nincsen.

A zárdába szigorú szabályrendszer van, amit mindenkinek kötelessége elfogadni, a legtöbb szabályzatot imádkozás közben is elszokták kántálni.

Megtámaszkodom a fürdőszoba ajtaja mellett, kezemet magam előtt összekulcsolom és egyesével köszönök a lányoknak.
Van, aki régebb óta ismer, van aki csak pár napja, de mindenki tisztelettudóan köszön, mellé mosolyog.

– Atyám! – tenyereit összeérintve, kicsit biccentve szólít fel az egyik lány Margaret, akit gyanúsít Elis.

– Margaret! – biccentek vissza.

– David! – néz a szemembe a kisördög, Claudia. Erre hirtelen reagálni sem tudok.
Soha senki nem hívott még a nevemen, egyszerűen nem ezt engedi meg a protokoll.
Megragadom a karjánál fogva őt, és kirántom a sorból, majd megvárom amíg a többiek bevonulnak.
Mit csináljak ezzel a lánnyal?
Félő, neki már a gyónás sem segítene.

– Holnap reggel pontban 8:00-kor ugyanitt foglak várni, és a gyóntatóterembe kísérem. Sehol máshol nem tudom elfogadni a tiszteletlenséged! – mondom neki mély, érces hangon, miközben a másik kezemmel egy vékony szőkésbarna tincset kisimítok a szemeim közül.

Elengedem fürdeni és várom a mosakodás végét, hogy a lányok végre bevonuljanak a szobáikba.

Miután mindenki bemegy a hálókörzetébe én is úgy teszek, mint aki visszatért a területére.
Vicces. Itt minden az enyém, az én kezem alatt működik minden, tehát végülis ez is az én területem.

A folyosó elsötétül, minden szobában van egy kisablak, a kiszűrődő fények megszűnnek.
Már vagy egy órája állhatok a folyó elején a sötétbe, amikor végre hallok egy recsegő ajtó kinyílását.
Egy apáca egy gyertyával a kezében néz először jobbra, aztán balra szét, hogy nincs-e kint senki.
Bingo.

Megpróbálok teljesen beleolvadni a környezetembe, még a szemeimet is résnyire hunyorítom.

Bal oldalt a második ajtó ismét kinyílik, majd a halvány gyertyafény eltűnik.
Odasettenkedem a szoba ablaka mellé és bekukucskálok.

Amit látok az ledermeszt, a lélegzetem is eláll, pedig a fény alig látható.

Ez egy fertő.
Egy megtestesült kupleráj.
És azok a szemek édes Istenem. Olyan sátáni és olyan végbeláthatatlanul démoni, hogy még a Pokol is a megtestesült Mennyország mellette.

Claudia.
Úgy néz a szemeimbe, miközben csókolja Margaretet, mintha nekem címezné szájának tiltott csókját.
Kezei körbefonódnak a nekem háttal álló apáca hátán, látni a szemeibe, ahogy mosolyog.

Nekem ezt nem szabad tovább néznem, megkaptam, amit szerettem volna, itt van a válasz előttem, azonnali hatállyal ki kell rúgnom innen őket.

Mégse bírom levenni róla a szemeimet.
Mégis ugyanott állok, és tátott szájjal zihálok attól a látványtól, ami elém tárul.

Sziasztok!
Jaj, de izgalmas résznél álltam le 😀