Vétkes vagy!

37.

– Mercedes? – kopogok az ajtaján halkan.

– Szabad. – érkezik a válasz a túloldalról, így bátran belépek. 

– Ne kérdezz semmit. Tudom, hogy megannyi kérdés cikázik a kis fejedbe, de kérlek értsd meg, hogy nem beszélhetek. – mondom, miközben leülök a székére, az ujjaimmal dobolok az asztalán. 

Nem tudom, miért jöttem ide magyarázkodni, vagy miért kerestem fel a társaságát. Egyszerűen csak bele akartam nézni valakinek a szemébe, hogy némám elmondhassam, fáradt vagyok.

Harcolok életemben először, és kimerített. Elfáradt a testem, lelkem, szenvedek nap, mint nap. De ígérem nem adom fel, az utolsó leheletemmel is érte fogok küzdeni, nem adom fel. Nem adhatom fel. 

– Ki az a Claudia? – kérdi, majd leül az ágya szélére, velem szembe. 

Mit veszíthetek? Semmit. Nem akartam beavatni semmibe, de tényleg nem láttam értelmét, hogy titkolózzak. Valamiért azt érzem, hogy bízhatok benne. Talán azért, mert neki sincs senkije, és elvesztett mindenkit, és mindent. Két összetört lélek, két kisemmizett ember, akinek nincs mit kockára tenni. 

– Claudia egy itteni apáca. Illetve apátnő volt, miattam avatták fel. Szerelmes vagyok belé. – kezdem el nagyon nehezen a beszédet.

– Szerelmes? Egy pap? – kérdez vissza egyből. 

– Én is ember vagyok. És talán nagyobb szívem van, mint az átlagnak. Én mindenkit szeretek. De ő más. Az első pillantás után beleszerettem. Elég ennyit tudnod. – zárom viszonylag rövidre a beszélgetést. 

– Mesélj még. – tegez le szemtelenül, feláll az ágyáról és mögém sétál. 

Megérinti a vállamat, masszírozni kezdi, és egy olyan ponton tapogat, aminek a hatására minden merev izomzatomból kioldódik a görcs. Egyik kezével a hajamba túr, és a tarkómat kezdi el nyomkodni. 

– Mesélj. – suttogja a fülembe, erősödik a szorítása. 

Lehunyom a szemeimet, fejemet kissé hátra döntöm. 

– Annyira hozzám passzol. Minden rohadt porcikája az enyém, úgy használtam a kecses testét, ahogy csak akartam. Élvezte, ha bántom, többször is megjelöltem, minden nap tudatni akartam vele, hogy értem él csakis. Itta a szavaimat, elélvezett a hangomra, tisztelettel viselte a csapásaimat. Annyi mindent nem mondtam el neki, és annyi mindent nem tud még, olyan sokszor akarnám még használni őt. – adom át magam egy kislánynak nem törődve semmivel. 

Mercedes keze a mellkasomra csúszik előre, erős parfümjének az illata megcsapja az orromat. 

– Folytasd! – szól rám, kerek mellei teljesen a vállamra terülnek. 

– Amióta csak ismerem, azóta gyengülök el napról-napra. Elvette a józan eszemet, a fizikai erőmet, kizsigerelt mindenhol. Fogalma sincs mekkora hatalommal rendelkezik felettem. Úgy táncolt, ahogyan én füttyentettem, tisztán látom most is magam előtt az engedelmes testét. – mondom, miközben a hideg végig futkos a hátamon.

A merevedésem a nadrágomnak szegődik, kínzó lüktetés pulzál végig a farkamon, már csak a gondolatától is. Fejemet teljesen hátra vetem, vicsorgok, hogy vissza tudjam tartani a spontán orgazmusomat, összeszorított fogakkal küzdök ellene. 

Nemet kéne mondanom, és azonnali hatállyal le kéne állnom. De nem bírok. Nem visz rá a lélek, hogy itt és most megállítsam az indulataimat. 

Mercedes elém térdel, bénázni kezd az övemmel, ügyetlenül csatolja ki. Előre vetem a fejemet, mérgesen az arcába nézek, miközben két kezemmel kapkodva kicsatolom a fémet, és a hajába markolva a farkamra húzom a száját, mielőtt realizálnám, hogy mit is teszek. 

Beleordítok a levegőbe, amikor az a nedves, meleg száj körbe öleli a vaskos farkamat, pár másodpercig ott is tartom erővel a fejét. 

Majd miután kiélveztem a pillanatot, a fulladozó hangját, elengedem a fejét. Nyála az egész ágyékomat beteríti, a cuppogó hangok úgy zakatolnak a fejemben, mintha Mozartot hallgatnék. 

Kezemet a számra tapasztom és ráharapok a tenyeremre. Megsajdul a fogam az erős harapástól, de nem hagyom abba. Amint megérzem a vérem fémes ízét, el is élezek.

Annyi mennyiségű spermát lövök a szájába, amit nem bír egyszerre lenyelni. Szegénykém annyira beleköhög, hogy az orrán is kijön egy kevés.

A véres kezemmel az álla alá nyúlok, hüvelyk ujjammal a szája széléről letörlöm a spermámat és a szájába dugom. 

– Ugye, milyen édes? Milyen finom ennek a két emberi természetességnek az elegye? Már-már kábítószerként hat minden elmére. – tátott szájjal lihegem, a farkam többször megrendül, ahogyan letisztítja az ujjamat. 

– Édes, mint a méreg. – feleli vissza, a szemeimről le sem veszi a tekintetét. 

Láttam a szemébe valami különlegeset. Azon felül, hogy teljesen izgalomba jött, azon felül a tekintete elsötétült. 

Eddig sem tagadta, hogy vonzódik hozzám, viszont ez most más volt. Ő ezt akarta, megakarta ismerni mire vagyok képes, mit tudok adni neki. Mit válthatok ki belőle, mire tudnám idomítani. 

– Ezt nem szabadott volna. – szabadkozom, amikor felkel előlem és újra az ágya szélére ül.

– De ha én ezt pont ezt akartam? – méregeti a testem. 

– Amit tettem, az törvénybe ütközik, nézd mit csináltam magammal. – hadonászok előtte a vérző kezemmel. Gyorsan felpattan a helyéről, hogy megnézze a sebet, de amint a közelembe ér, felpofozom. 

Kétfejem hangosan csattan az arcán, elterül az ütés hatására a lábaim előtt. 
Leguggolok hozzá, megemelem a fejét a hajánál fogva, fejemet egészen közel viszem az övéhez. 

– Ne provokálj. Vétkeztem, mert nem akartam ellenállni. Ne próbáld meg felülmúlni őt, és ne akard, hogy úgy kezeljelek, mint ahogyan őt. Nem fog menni, te még gyerek vagy. – mondom neki nyugodtan. 

– Meglátjuk. 2 hét. – feleli gúnyos vigyorral az arcán. 

– Nem tudsz rólam semmit, és nem tudod, hogy milyen kegyetlen, pusztító szörnyeteggé tudok válni, ha akarok. Egyszer mutattam meg az igaz oldalamat, és elvesztettem az életem értelmét. Ne provokálj, mert belehalok. – szorítok egyet a haján, és elengedem azt.  

Felegyenesedem, készülök távozni a szobából, a kilincset megfogva megállok egy pillanatra. 

– És ha én ezt akarom? - kérdezi kipirosodott arccal, izgalommal átfűtött tekintettel. Látom rajta, hogy szinte forr a vére. 

Elmosolyodom. 

– Nem féled a halált? – kérdezek vissza, a makacssága lehengerlő. Védelmi funkció, nagyon ki van élesítve a fegyvere. 

10 évvel később...

– David Garcia, fogadod, hogy hű társa leszel a feleségednek, Mercedes Hindenburgnak, jóban-rosszban, betegségben, egészségben? – kérdi a társam.

– Fogadom. – felelem röviden.