Vétkes vagy!

22.

– Ha hozzád kiáltok, meghallgatsz, Istenem, te, aki igazságot szolgáltatsz nekem. Megsegítettél szorongattatásomban, könyörülj rajtam és hallgasd meg imám! – vezényelem a reggeli misét. Nagyon át tudok szellemülni, amikor az Úr napja van.

Kellemes, derűs ábrándokkal tölti ki a szívem ezen a napon a reggeli mise. A templom roskadásig van emberekkel, mindenki némán figyel, egy légy sem mer zümmögni. A templomot körbezengi erőteljes, mély hangom varázsa.

Még inkább mosolygós kedvem támad, amikor meglátom őt a padok között. Ujjait összefonva, becsukott szemekkel adja át magát a szentbeszédnek.

Ma délután segíteni fog nekem adminisztrációs ügyekben.
A misére látogató emberek között megjelenik Peter is, ami felettébb szokatlan. Leülök az oltár mögötti állványos faszékre, ami inkább hasonlít egy trónra, mintsem székre és úgy folytatom az igehirdetést.

– Az Úrnál keresek menedéket. Miért mondjátok: „Menekülj a hegyekbe, mint a madár!"? Lám, a bűnösök feszítik íjukat, nyilat helyeznek a húrra, hogy az igaz szívűeket a sötétben leterítsék. – nézem Peter lépteit, teljesen elirányul a fókuszom a lányról.

Peter, Claudia mögött foglal helyet, közvetlenül a háta mögé ül le. A fejemben dobol a puszító gondolat, hogy egyszerűen mérget itassak vele pusztán azért, mert környékezi őt. Baljós előérzetem van, ennek a férfinak minden mozzanata hamis.

Igyekszem összepontosítani és lezárni a misét.

– Peter, beszélhetnénk? – állítom meg a sekrestye bejárata előtt.

– Igen, de fogjuk rövidre, jöttek új ministráns fiúk. – sürgettet, szokatlanul türelmetlen.

– Minden rendben volt tegnap? – kérdezem gyanúsan.

– Természetesen. Miért, mit hittél? Ha ennyi, akkor haladnék tovább. – válaszolja, és meg se várva a válaszomat távozik is. Szokatlan.

Ami ennél is szokatlanabb, hogy Claudia még mindig a helyén ül és olvas valamit a pad alatt. Amint felemeli a fejét és észreveszi, hogy figyelem, gyorsan a ruhája alá dugja a papírt.

Nem foglalkozom vele, hanem elindulok a kolostor könyvtárba, ahol van az irodám is.
Pár perccel később megjelenik a lány, becsukja maga után az ajtót, úgy zihál, mintha kergették volna.

– Megint késtem. – neveti el magát.

– Kezdem megszokni. – válaszolom hűvösen – úgy látom jó kedved van. – felállok a helyemről, és intek neki a kezemmel, hogy foglaljon helyet.

– Sírjak? – kérdezi vissza szemtelenül a székemből.

Megforgatom a szemeimet, fújtatok egyet, és keresni kezdek a könyveim között.

Legalább volt annyi esze, hogy nem kérdezősködött tovább. Körmölt csendben, de valami nem stimmelt vele. Fél órán át figyeltem, ahogy kapkodott, kiesett a kezéből a toll, beverte a könyökét, egyszer sem figyelt rám.

– Valami gond van? – kérdem.

– Ugyan. Mi gond lenne? – vágja rögtön rá, mint aki idáig arra várt, hogy megkérdezzem.

– Ahogy akarod. Ha hazudságon foglak megbüntetlek. És abszolút nem leszek kegyes veled. Utolsó esély. Tehát? – megállok egy pillanatra, a szemeibe nézek.

– Nincsen semmi. – feleli.

Megvonom a szemöldököm, majd leveszek egy verses kötetet a polcról, és az íróasztal szélére ülök, közvetlen mellé.

– Szeretem ujjad karcsuságait,
Szeretem a szemöldöd aggodalmát,
Szeretem, ha szólsz, küzködő szavad,
Szeretem ajkad fájdalmas nyugalmát,
Szeretem földalatti énemet
S buvó tüzét, mit mozdulatlan szítasz -
A kinlódás uj kéjét szeretem
Amire, avatatlant, megtanítasz. – olvasom fel neki egy egyik legszebb szerelmi vallomást Ignosutól.

Olvasás alatt abba hagyja az írást, a toll meginog a kezében, üveges tekintettel bámulja az előtte heverő papírlapot.

– Ezt miért olvasta fel Atyám? – kérdezi félénken.

Nem válaszolok neki, felé fordítom a fejem és kiveszem a tollat a kezéből.

– Mi történt tegnap? – térek a lényegre egyből.

– Semmi nem történt. Segítettem egy csomó gyereknek, megmosdattam őket, játszottam velük, olvastam neki. Aranyosak voltak. Még rajzoltak is nekem, várják már a jövőhetet, hogy újra... – fejezné be a mondandóját, de félbeszakítom.

– Az árvaház is az én vonzáskörömbe tartozik, pontosan tudom mi történik ott, minden gyereket ismerek. Nem ez érdekel. Peterrel mi történt? – tenyeremet az asztalon támasztom meg.

– Semmi. – zárja rövidre a választ. Tudom, hogy hazudik, és ez szörnyen felbosszant. Felemelem a tenyerem és ráverek az asztal lapjára. Összerezzen a hangos hanghatástól, nem néz rám.

Igazából két dolog jár a fejembe, és egyik eshetőségnek sem örülök. Megfigyelek.
A következő hetek, hónapok alatt bőven lesz időm tanulmányozni a viselkedését, tanítani, megnevelni.
Epekedve várom a pillanatot, amikor végre alám rendeli magát teljes egészében, és hűségesen fogja követni a mozzanataimat.

Az elkövetkező napok könnyedén mentek. A reggeli rituálék zavartalanul működtek, egyre kiegyensúlyozottabb a harmónia közöttünk.

Viszont testileg egyre jobban fokozódik a feszültség. Nem érintettem meg, nem kerestem a közelségét. A szobájában sem tértem le egyetlen éjszaka sem. Pedig biztosan várt esténként.

Az előző héten többször is kimutatta a jelét a vágyainak. A misék közben végig engem nézett, szemeinek szúrós tekintete sebhelyeket keleszt a testemen, lelkemen. De minden nap elsétálok mellette. Nincs lehetősége megszólítani, az irodámba is teljesen magára hagyom munka közben.

Nem bírok magammal a közelében, egyszerűen a profizmusom szerte foszlik, a létfenntartó ösztönöm küzd fogcsikorgatva. Ez most nem róla szól, és a hazugságairól, hanem teljes egészében rólam. A közelében megfeszülnek az izmaim, szaporán veszem a levegőt, az ereimben méreganyag foszlik szét.

Pont, mint akit megszáll az ördög. Ki tudnék szakadni a bőrömből, darabokra tudnám szaggatni a testét, úgy meggyötörném és meggyaláznám, mint még senkit.

Tehát kerülöm. Addig, amíg kitalálom miként tudnám csillapítani a fokozódó vágyat magamban, amíg kezelni tudom az indulataimat.
Ha ez egyáltalán lehetséges.

Az éj leple leszállt, ma is egy viszonylag problémamentes napot hagyok a hátam mögött, holnap pedig ismét szombat. Lemegyek ma hozzá éjjel, beszélgetni akarok vele.

– Te mi a faszt csinálsz? – kérdem egyből, amint benyitok a szobájába.

Hiányzott már nagyon a termem, épp ezért halt meg a lelkem egy darabja, amikor benyitok hozzá.