Vétkes vagy!

6.

A reggel számomra 5 órakor kezdődik. A Nap ilyenkor még nem kelt fel teljes egészében, az első sugarak fényáradata gyenge, megújult, újjászületett. 

Ilyenkor mindig elmegyek az üde levegőben futni egy nagy kört. Általában 3-4 kilómétert szoktam mozogni, majd veszek egy frissítő hideg zuhanyt és imádkozom. 
Ettől a menetrendtől sosem térek el, legyenek zápor, eső vagy zivatar.

Az imádkozást a saját szobámba szoktam az ágyam előtt térdepelve elmondani, majd egy fekete nadrágot húzok alulra, felülre egy fekete inget, majd ezt leterítem egy fekete miseruhával, ami bokáig ér. A nyakamba egy fehér színű stólát lógatok, végén aranyhímzésű kereszttel. 

A mai misét nem én indítom el. Hónom alá csapom a Bibliámat, és elindulok a templomba. A sekrestyében találkozom a ministránsokkal, jelen esetben még a misét vezető pappal is. Ide betérhet az apátnő, Elis is. 

– Atyám! – köszönt meghajolva előttem. 

– Nővér! – köszönök vissza – Az apácák? 

– A helyükön vannak még. Nemsokára indulnak. – feleli.

– Claudia maradjon a helyén. – vágom vissza egyből, az asztalon heverő papírokat szemlélve. 

– De Atyám! – szól pimaszul közbe, mire felemelem rá a tekintetem. 

– Nincs de! Talán megmered kérdőjelezni a döntésem helyességét és fontosságát? – beszélek fennhangon hozzá.

– Nem, igaza van, bocsásson meg. – elém lép, és megcsókolja összekulcsolt kézfejeimet. 

Ezután Elis távozik, indul az apácákért. Csupán addig maradok itt, amíg nem érkezik vissza a többiekkel. 

Én elköszönök mindenki mástól, és lesétálok a templom alsó szektorában, ahol a gyónás végbe szokott menni. Egy kisebb terembe csöppenek, ahol van egy darab gyóntató fülke. A bútor tömör fából készül, benne egy kényelmes székkel, oldalt fonott, lukacsos faburkolat, hogy ne lássuk egymás arcát, de mégis meglegyen róla győződve az ember, hogy valaki ül a másik oldalon és hallja őt. 

Leteszem a székre az éjfekete, kissé viseletes Bibliámat és elmegyek a lányért.

Ahogyan kértem tegnap, ott áll az ajtó mellett rendesen felöltözve.

– Azt kértem a fürdőszoba előtt várj rám. – szólok neki köszönés nélkül.

– Atyám! – meghajol előttem, köszönt. Meglep, hisz legutóbb pimaszul a nevemen szólított. Még mindig nem tudom mi lenne a legméltóbb büntetés számára.
Számomra egyértelműen ő a büntetés. Természetesen fekete haja beleolvad a fekete fátylába, vékony frufruja a szemébe lóg. Isten gyönyörű teremtése.
Sötét barna szemei annyira megvilágítatlanok, mintha csak gombok lennének a helyén. Arcán egy darab ránc, vagy bőrhiba, vagy sebhely sincs. Egy remekmű. Lenézve rá tökéletesen látom kerek melleit, amit még egy ilyen gúnya sem takar el, feje a mellkasomig ér. Elveszek benne hosszú percekig.

Egy biztos.
Innen élve nem távozhat. Nem szerezhet senki tudomást arról, hogy mi történik a fennhatóságom alatt. Sose derülhet erre fény.

– Kövess.
Elindulok a gyóntató helység felé, de érzem, hogy perzsel a hátam.
Tekintetével karistolja az eltakart bőrömet, mintha csak egy nagy tűzcentrum lenne közvetlen mögöttem. Ijesztő érzés. Ez a nő egy boszorkány.

A katakombán keresztül közelítjük meg a helységet, nem szeretném, ha esetleg megzavarná a mászkálásunk az igehirdetést.
A folyosó sötét, mégis haloványan lehet látni az utat.

A jajveszékelt lihegését, leheletének mágikus súlyát érzem a bőrömön. Pedig nagyon sok ruha takar. Nagyon, nagyon sok. Lépteink a macskaköves úton hangosak, rendellenesen hangosak.

Félúton megtorpanok, Claudia pedig a kis távolságnak köszönhetően, amit közénk mért, nekem csapódik.
Nem tudom letagadni, hogy megugrott a szívverésem. És azt sem, hogy a nadrágomban a farkam nem dagadt meg a közelsége hatására.

Az első nő hosszú évek óta az életembe, akit kívánok, akit akarok és akit úgy istenesen a faszomra húznék. Volt már ilyen nő. De az meghalt. Mondjuk ő is megfog. Vérével áldozatot fogok hozni az Egyháznak, és magamnak. De mindent a maga idejében.

Lassan feléfordulok, és megfogom a stólám két végét, a csuklóm köré helyezem és átemelem a nyakamon, majd az ő nyakára helyezem, és szorítani kezdem, mintha kötél lenne.

"Isten keze"

Nekitolom testét fojtogatva a szemközti salétromos, jéghideg falnak, teste visszhangozva csattan a sötétben. Apró nyögés szalad ki a torkából.

– Bűnös vagy! – arcához közel hajolok, ajkaink között milliméterek vannak, nem mondom, hogy nem nyaltam volna meg - És mindenki, aki bűnös bűnhődni fog. – lihegem a szájába, mellkasom az övéhez csapódik sebesen.

Elmerülök tág, élvezettel teli szemeibe, beszívja a lelkemet a tekintete, egyre erősebben szorítom a nyakát, miközben a testemmel nyomulok rá.
A puncija akár egy forró kályha, úgy lángol. Már az első érintésemtől átázott.
Ha ezután nem kéne a tűzbe tennem a kezem, esküszöm megérinteném.

– Vétkes vagy! – szegezi előre az állát, ezzel megérinti a szája az enyémet.

Eddig bírtam. Ha nekem is bűnhődnöm kell, hát megteszem.

Kellett már parázs közé dugnom a kezem, de erre most kifejezetten én vágyok.