Vétkes vagy!

42.

Hirtelen annyi friss impulzus ért, hogy nem is tudom mihez kezdjek. Örüljek, vagy sírjak. 
Itt van Claudia, de ápolásra van szüksége, amire pedig itt van Mercedes. 

A menedékház a kolostor melletti erdő szélén van, sűrűn jártunk ide Mercedessel. Természetesen baszni. Nincs olyan hely a házba, ahol nem kötöttem volna össze mindenét, miközben sokszor az életéért imádkozott. Imádtam ezeket a pillanatokat. Na mindegy, szóval nem kell neki bemutatnom a házat, otthonosan mozog. 

Ez a lakás kicsi, két ember még kényelmesen elfér benne, nagyjából 40-45 négyzetméter. Helytakarékos, a konyha és az ebédlő egy térben van, egyetlen hálószoba van és egy kicsi fürdőszoba. Otthonos kis hely, de nincs kihasználva. Szerencsére. Jó pár évvel ezelőtt menekült édesanyákat és terhes nőket fogadtak itt, de ugye mára már van anyaotthon, a megnövekedett segítségre szoruló emberek száma megnőtt, így ez a ház a feledés homályába évült. 

– El kell vinnem lefürdetni. – szólal fel elsőként Mercedes, leveti az apáca gúnyáját és feltűri a fehér ingjének az ujjait. Remeg a keze, reszket a teste.  

A háta mögé lépek, megszorítom a vállát, mire ő rám néz. 

– Hagyd csak. Majd én. Menj, készíts nekünk valami meleg italt és reggelit. – próbálom nyugtatni. Igazából se étvágyam, és egy erős vodkán kívül semmire nem lenne szükségem, de fontosabbnak tartom, hogy ő nyugodjon meg. 

Biccent a fejével, majd feltápászkodik mellőle, és a konyhába kezd el matatni. 

Addig én szép lassan elkezdem levetkőztetni a szerelmemet, rátapadt szürke pólóját óvatosan lesegítem róla, koszos bugyiját is lehúzom a lábairól. A teste meztelenül pihen a kanapén, a látvány sokkal rosszabb, mint gondoltam.

Számtalan mennyiségű kereszt van a bőrébe vésve, csont és bőr az egész lány. Alig van érintetlen és ép felület rajta, körmei le vannak szakítva, fején a szöges drót mély, elfertőződött sebeket okozott, haja csimbókos, arca, mint egy halotté. 

Belépek a fürdőszobába, és a fehér márványkádba elkezdek langyos vizet önteni. Amint megtelik félig vízzel, visszamegyek érte, és a testét beemelem óvatosan a kádba. 
Leguggolok mellé, testére a kezemmel locsolom a vizet, hagyok bőven időt, hogy megszokja a meleget. 

– Most már itt vagyok. – kezdem el a vallomást. Tartozom neki. Ha kell minden nap megteszem. 

Elakad a szavam, amikor megérzem Mercedes jelenlétét az ajtóban. De neki is hallania kell. 

– Hibáztam. Hibáztam, amióta csak megismertelek. Hibát vétettem, hogy beléd szerettem, hogy mindenedért megakartam halni, hogy az életem neked adtam. De könyörgöm, a legszebb hiba, amit ember képes ép ésszel felfogni. Soha egyetlen pillanatra sem hagytalak el, és soha nem is foglak. – szorítom a kezét, igyekszem nem nagy fájdalmat okozni neki. 

Kiemelem a testét fürdés után a kádból, és a hálószobába viszem. Lefektetem középre, megtörülöm. 

– Bekötöm az infúziót neki. – szólal meg a háttérben Mercedes. Hátrébb állok, és figyelem, ahogyan tevénykedik. Igazóból rengeteg orvosi felszerelés található a házban, néhányszor szex után el kellett látnom a sebeit. 

– Ugye nem fogod bántani? – kérdezem halkan. 

– Nem fogom. Bántanám, ha nem szeretnéd ennyire. De ha őt bántom, akkor téged bántalak. – feleli szomorúan. 

Bízom benne. Bárkinél és bárminél jobban. 

Kisétálok a konyhába, a mosogató feletti ablakon pont rálátok a kolostorral. A nap teljesen kisütött, az élet sürög-forog a maga módján. A robbanással járó detonáció nem volt elég nagy ahhoz, hogy bárki is meghallhassa, viszont elég volt ahhoz, hogy a katakomba első pár kilométeres szakaszát teljesen elpusztítsa és örökké a feledésbe temesse. A fennmaradt részt soha nem fogják tudni feltárni. És a sohánál nagyobb állandóság a halandók sorában nincs. Az örökkévalóságnál beteljesültebb áldás nincsen.

– Óránként rá kell nézni. Vétek lenne egyedül hagyni, nagyon labilis az állapota. – jön ki Mercedes a konyhába. 

– A lényeg, hogy hozd helyre. – válaszolom neki. 

Leülünk a konyhában az étkezőasztalhoz, meleg teát szorongatunk a kezünkben. 
Kellemetlen a légkör. Valakinek el kell kezdeni beszélni. 

– És most? – kezdi el ő. 

– Nem tudom. Tényleg nem tudom. Mindkettőtöket szeretlek. De őt szerelemmel. Viszont nem tudnék nélküled élni. – felelem a kérdésére. 

Ha emelt fokon kellene újra érettségiznem matematikából, jelenleg az is könnyebben menne. Hiába keresem a válaszokat, hiába szeretnék neki megmagyarázni mindent, nem tudok. És ez idegőrlő. 

– Nem szeretném, ha elhagynál. – suttogja. 

– Nem is foglak. – nyugatom őt meg. 

Tényleg nem tudom, hogy mi tévő legyek, de nem is szeretnék erre gondolni.

Minden, amit az eddigi életemben elterveztem, az meghiúsult. A rend és fegyelem csak egy bizonyos szintig tudja tartani a megfelelő normákat, aztán borul minden. És az utána keletkezett káosz a legszebb. 

Mercedes feláll az asztaltól, benéz Claudia szobájába, majd elsétál a hátam mögé és elkezdi masszírozni a vállaimat.

Hirtelen minden értintés tőle bűnnek érződik, pedig ő a nejem. Mégis, mintha Claudiat csalnám meg. 
Bár csak ne akarnám minden porcikáját meggyalázni. 

– Kérlek, most ne. – mondom neki, próbálom lerázni magamról a kezét, de hajthatatlan, és nem áll le. – Mondom ne! – förmedek rá.

Minden alkalommal bizonyítja nekem, hogy mi az, amiért fontos az életemben. De leginkább arra emlékeztet, hogy ki is vagyok valójában. 
Egyik kezét a vállamról a hajamba csúsztatja és erősen hátra tépi a fejemet. 

– Gyáva! – tátogja az arcomba a lekicsinyítő szavakat. 

Hátra lököm a testemmel a széket, ezzel az ő testét a falnak szorítom. Torkon ragadom, és felpofozom. 

– Soha ne merészeld megkérdőjelezni a hűségemet feléd. Arra vagy tanítva, hogy szolgálj és megtett, amire kötelezlek. És most szopj le Rózsaszálam! – parancsolom neki, ujjamat a szájába dugom és a fejét lerántom az ágyékomhoz. – Fulladj csak meg!