Vétkes vagy!

27.

–Haló? Van itt valaki? – kérdezem erőtlenül. Zsibbad a fejem, alig bírom a szemeimet kinyitni, forog velem a szoba.

– Itt vagyok, nyugalom. – szólal fel Claudia. Azt hiszem már oda sem kell néznem, hogy felismerjem a hangját.

Kissé megkönnyebbültem, amikor meghallottam őt, illetve amikor észleltem, hogy a szobámban fekszem.

– Mi a picsa történt? – kérdezem halkan.

Claudia az ágyam mellé jön, a homlokomra tesz egy vizes rongyot és leül mellém.

– Összeesett Atyám. – feleli szűkszavúan.

– Kérlek, ha négyszemközt vagyunk hanyagold a magázódást. Semmi szükség rá. – adok neki nyílt utat.

Eddig csak a felsőrendűbb vezetők neveztek a nevemen és tegeztek le, de felesleges játszanom magamat. Úgy kötődik és ragaszkodik hozzám, mint a másik felem.

– Teljesen ledermedt az arcod, mint aki szörnyet látott. Elfehéredtél, és elkezdtél oldalra dőlni. Elég csúnyán beverted a fejed a kút szélébe. – meséli a történteket. – Amióta itt vagyok, azóta mondogatom, hogy tüntessék el ezt a kurva kutat, életveszélyes. Vicces, azt hittem te fogsz megölni, nem egy szerencsehozó kút. – mondom, majd felé fordítom a fejemet, ekkor észreveszek valamit az arcán.

Hüvelykujjamat végig simítom a járomcsontján, közvetlen a szeme alatt van egy vágás rajta.

– Ezt nem én okoztam. Hogy kerül sebhely az arcodra? – kérdezem tőle.

– Amikor segítettem neked a többiekkel felállni, bevertem a fejemet. – feleli határozottan.

– Hazug! – szólok rá szigorúan, lassan feljebb csúszok az ágyon, a hátamat megtámasztom a falon.

– Honnan veszed? Miért hazudnék? – kéri ki magának, kissé elhúzódva tőlem.

– Onnan, hogy ez – tenyeremet erőtlenül a mellkasára helyezem, a szíve felé – Ez a kurva ketyere igaz a száddal ellentétben. – megkocogtatom ujjam végével a szívének a helyét, majd visszateszem a kezemet az ölembe – Tehát? Honnan van az a seb? – kérdem újból.

– Nem fontos.

Nyugtázza a kérdésemet, de most nincs erőm felkelni és kiszedni belőle, hogy mi az igazság. Ha lenne annyi erőm csúnyán elverném a nevelőpálcámmal, de most nem megy.
Claudia szó nélkül kimegy a szobámból, és csak fél órával később tér vissza.

– Gyere, enned kell. – visszaül mellém az ágy szélére, és egy tálcát csúsztat az ölembe.

Ez nem itteni koszt. Sajnos az itteni étel meglehetősen rossz minőségű, általában ehetetlen. Szerintem még egy vak is felismerte volna, hogy ez házi étel.

– Ezt te főzted? – kérdezem.

– Persze. Muszáj enned. – feleli.

– Megmérgezel? – viccelődök vele.

Megforgatja a szemeit, majd szótlanul vár arra, hogy befejezzem a vacsorát. Sült csirkecombot sütött, mellé kukoricás rizsát tálalt. Kifejezetten étvágygerjesztő volt, az illata mennyei átjárta a szobát.

Az utolsó morzsáig megettem mindent, és megittam a hozzá kitöltött almalevet. Miután végeztem elvette az ölemből a tálcát, letette a mellettem lévő székre. Megfogtam a kezét, az ajkamhoz húztam és megcsókoltam a kézfejét.

– Köszönöm! – pihegem halkan.

Egy végtelenül nemes gesztus, olyan egyszerű, akár egy faék. De ezekben az apró attitűdökben sokkal több érzelem rejlik, mint a fényűzésben.

Miután visszadőltem az ágyra éreztem, hogy zsibbadni kezdenek az ujjbegyeim, és a gyomrom liftezni kezdett. Szerencsére egyből kapcsolt Claudia és a földre tette a tálcát, amibe az ételt hozta, ha már vödör nem volt a közelbe.

Percekig csak hánytam, minden visszajött, amit eddig bevittem a szervezetemben, ijesztő volt a mennyiség.

– Kérem, most menjen el. – óbégatja.

Odakapom a tekintetem Claudiára, aki próbálja kizárni Petert a szobámból.
Már látom a hányásomon, hogy véres, nincs erőm közbeszólni, pedig most tényleg megölném, amiért lökdösi őt és erőszakoskodik vele.

– Engedj már, nem látod, hogy ellátásra van szüksége? Ne légy ostoba, félre az utamból!

Végül pont végig tudtam nézni, ahogy Claudiát fellöki Peter, aki a földre zuhan, és beborul a sarokba.

– Mi az Isten történik itt? – szól hozzám határozottan Peter, majd benyúl hirtelen a hónom alá, és kirángat az ágyból.

– Ostoba egy némber, majdnem megfulladtál. – motyogja tovább, majd belök a hideg víz alá és rám engedi a vizet.

Ugyan a hányás abba maradt, ahogy a hideg víz magamhoz térített, de még mindig nagyon labilis az egyensúlyom.

– Valószínűleg összeszedtél valamit a kölyköktől. – mondja hanyagul.

Két kezemmel támasztom a csempét, hagyom, hogy a víz lemossa a bűzömet, de amikor beszélni kezd felé nézek. Orrom végéről ömlik le a víz, hajam a szemembe lóg, zihálva és gyengén veszem a levegőt.

– Tudom, hogy te bántottad, láttam az arcát. Tudom, hogy nem véletlen kérdezted meg, hogy szeretem-e. Tudom, hogy mi jár a fejedben, lépésekkel előrébb vagyok, mint te, de most egyet jegyezz meg jól. – lihegem neki, ő pedig értetetlen arckifejezéssel néz rám. – Soha többé ne merj hozzáérni. Tudom mire megy ki ez az egész. – vicsorgom az arcába.

– Neked elment az eszed? Azért vagyok itt most már sokadjára, hogy segítsek neked még annak ellenére is, hogy látom, ahogy megszeged az esküdet, és szarsz a hivatásodra. Ha felnyomnálak a felsővezetőknél börtönbe mennél, te szarházi! Figyelj oda mit beszélsz. – fenyeget meg nyíltan.

Mosollyal az arcán hátat fordít nekem, és elhagyja a fürdőszobát.

Annyi erőm van, hogy kivánszorogjak a kabinból és utána eredjek, és amikor meglátom, hogy a földön fekvő Claudia arcát simogatja, akkor elszáll a maradék önuralmam is.

Botladozva lépek mögé, megragadom a gallérját és hátra rántom őt.

Hanyatt terül el a földön, ráülök a vizes ruhámmal a mellkasára és torkon ragadom.

– Ne te prédikálj nekem a feladatomról, te pedofil köcsög! – rágalmazom meg teljesen jogosan – Megmondtam! Ne nézz rá, ne érj hozzá, ne próbálj meg a közelébe férkőzni, mert úgy fogsz járni, mint az a kislány, akit nekem kellett eltemetnem! – fejét a földbe verem, leszállok róla és Claudiához sietek.

Peter most úgy sincs magánál.

Sziasztok!
Kellemes hosszúhétvégét kívánok nektek, szokás szerint egy valag kétellyel hagylak benneteket magatokra! 🥹