Vétkes vagy!

30.rész

Úgy viselkedett, mint aki éhes lett volna egészen idáig. Pont, ahogyan én.

De hiába ettünk kézzel megfogható és megízlelhető mannákat, nem csillapította sem az én éhségemet, sem az övét. Egymásból gyűjtünk energiát, együtt élünk-halunk.

Claudia szorgosan dogozott, hogy kiszabadítsa a nadrágomból a kemény farkamat, kezeimet az égnek emeltem, lehunyt szemekkel imádkozni kezdtem.

– Bűnös vagyok egy bűnös társadalomban, és elgyengültem az első adandó alkalomnál, de Uram hidd el, nem tudtam nemet mondani. – fohászkodom, miközben ő olyan tikkasztó szomjúsággal esett nekem, mint akinek már csak másodpercei lettek volna hátra.

Élvezettel emelem vissza a mennyezetről a tekintetem az előttem guggoló lányra, megragadom a fekete haját, és késztetem a gyorsabb szopásra. Látom, ahogyan könnybe lábad a szeme, ahogy mélyebbre dugom le a merevedésem, öklendezni kezd, így kihúzom a farkamat a szájából.
Szájából nyálcsóvák tapadnak az ágyékomhoz, amit aztán lenyal mindenhonnan.

– A pokolba veled! – tátogom neki, majd felrántom a hajánál fogva, és a hideg falnak lököm.

Sípoló hang hagyja el a tüdejét, ahogyan a háta csapódik, puszta kézzel szét tépem a melle között a fehér ruháját, a gombok szétgurulnak a szobában.

Hetyke mellei sikítanak a melegségért, ajkamat rátapasztom a kőkemény pontokra, miközben a kezemmel a bugyijába hatolok, és mutatóujjammal végig simítok a redőkön. Ezután kiszedem az ujjam és a piros szájához érintem.

A pálcámmal kicsit felsértettem a szája szélét, enyhén bevérzett neki.

– Feszítsd oldalra a kezeidet. – szólok rá, figyelem, ahogyan lassan és óvatosan végig csúsztatja a falon a kezeit, majd oldalra feszíti.

Nedvével átáztatott ujjammal megérintem az ajkait, és még mielőtt lenyalja, elveszem onnan, majd farkasszemet nézve vele lenyalom.

Mintha eltűnne mellőlem minden, ami ésszerű. Ízének a hatásásra, mintha az agyam feloldana egy radioaktív területet, ami sokkal toxikusabb a legtöbb idegméregnél. Nem ismertem meg azt a védelmi rendszert, amivel ezt ki tudnám védeni. Szép lassú a halál mellette, de minden pillanatáért ölni tudnék.

– Maradj! – intek a kezemmel, majd elsétálok a rozoga ruhásszekrényemig, ahonnan kiveszek egy piros Bibliát. A lapjai közül kicsúsztatom a rózsaüvegem darabját és újra elé lépek.

Feszes felkarcsontjához érintem a hegyes üveget, és enyhe nyomást fejtek rá.

Rezzenéstelen arccal szeme sarkából figyeli, amit csinálok. Addig fejtem ki rá az erőt, amíg nem szisszent fel.

Kicsorog halványvörös vére, lefolyik a hóna alá, majd a testének a többi része.

– Ani ohev otech, ata shli lentzch – mondom halkan, miközben a szöveget elkezdem belevésni a bőrébe.

Egyre intenzívebben csordogál a vére, fájdalmasan összeszorítja az arcát.

– Mit jelent? – kérdez félénken, szemeit nem nyitja ki, csupán érzi, hogy írok valamit.

– Szeretlek, az enyém vagy örökké. – válaszolom, majd az üveget a kezébe nyomom, és hátrébb állok.

Nem mondok semmit, nem adok utasítást neki, hagyom, hogy magától rájöjjön, hogy mit kell tennie. Meg kell tennie.

Kezemet hozzá hasonlóan kifeszítem oldalra, fejemet az égbe emelem, a pulzusom lüktet a nyakamon. Kiráz a hideg, amikor megérzem a vérével átitatott üveg éles élét. Végig húzza az ádámcsutkámon egészen a torkom aljáig és ott megállítja. Enyhe nyomást fejt ki a területre, fejemet lehajtom és a szemeibe nézek.

Arcáról nehéz bármilyen érzelmet is leolvasnom, de ha egyet ki kellene emelnem, akkor az a boldogság lenne. Átadtam magamat neki testemet, lelkemet, életemet a kezébe helyeztem és ez a hatalom nem ér fel semmivel, semmihez sem viszonyítható. Ez a bizalom.

Kulcscsontomon végig vezeti az üveget, majd a szívem feletti részbe mélyíti azt.

– Lentzch nitzchim! – vési bele a bőrömbe a héber szavakat. Nem fáj. Megmosolyogtat inkább.

Miután végzett a kezembe nyomja a darabot, teljesen lefegyverkezik előttem. Kinyitom a szemeimet, extázisba ejt, akárhányszor ránézek. Megbabonáz, elámít, illegális tudatállapotba repít.
Kiejtem az üveget a kezem közül, ahogy a földre ér apró szilánkokra törik.

Szemrebbenés nélkül nézzük, és hallgatjuk végig, ahogy mindkettőnk számára lezárul egy korszak.

Büszke vagyok rá, az örömöm határtalan. Ő már egy teljesen más nő minden értelemben.

Jelölt, rangos, szent és tiszta. Mármint, ami az Egyházat érinti. Pár pillanatig nézzük a szilánkokat, majd hirtelen torkon ragadom és elemelem a lábait a talajról.

– Mindenki szemébe egy megtestesült angyal vagy, Démon. De ne feledd, ez csak a látszat. Mindent feltettem, hogy te lehessél a mindenem. Van erőd, hatalmad, de nem velem szemben. Az én szememben még nem vagy tiszta. – másik kezemmel megragadom a miseruhámat és a vállára terítem. A stólámat a nyaka köré keretem és ölbe kapom őt. Felhajtom a pohár vizet, ami az éjjeli szekrényemen volt, mielőtt kiszáradok mellette.

Kikukucskálok a folyosóra, hogy nincsen-e valaki a közelben, majd elindulok vele a szobájába.
A hosszú katakombába szélsebesen vágtatok vele, a miseruhám csak úgy suhan.

Claudia nem szólal meg, csak az arcomat pásztázza. Hihetetlenül szerelmes ez a nő. Megkockáztatom, hogy jobban, mint én.

Berúgom a faajtót, olyan rég voltam ebben a betonteremben, mindig jó kedvre derít, ha itt járok. Feleleveníti, hogy ki vagyok.

Lehelyezem könnyű testét a vasrácsok elé, nyakát a stólámmal a rácshoz kötöm, két kezét oldalra feszítve kötözöm meg, bokáit szorosan egymáshoz érintve ejtem rabságba.

– Isten szépsége, a legfenségesebb ajándék. – végig nézek az Isten alakot öltött testére, mellkasa szaporán mozog.

Vállairól lecsúsztatom a fekete miseruhámat, meztelen teste ékeskedik előttem.
Kezembe fogom a korbácsomat, egy ütést mérek a félmeztelen felső testemre, amibe Claudia belenyög.

Az ajtó hirtelen újra kinyílik, és időm sincsen megfordulni, az események olyan gyorsan történnek, hogy nincs időm sem védekezni, sem ölni.

– Szégyentelenek. Szeressétek egymást a Pokolba! – szólal fel a hátam mögül egy hang, a fejemet odakapom, és ebben a pillanatban Peter egy kést dob irányítottan Claudia testébe.

Idő. Minden egy szempillantáson múlik, minden egy másodperc alatt dől el.

– Szeretlek, az enyém vagy örökké. – lehelem gyengén a mennyezetre, majd lecsukódik a szemem,

Idő.