Vétkes vagy!

10.

Idegesen térek vissza a hálószobámba, szó szerint letépem magamról a ruhákat, majd az ablakom elé térdelek, aminek a kilátása a kertre esik. Nehezen veszem a levegőt, zavar a kialakult helyzet, a lány szemtelensége, Peter faszsága, és ez az egész. A belemet kidolgozom az Egyházért, az Úr fő segítője vagyok, mindenkinek kivétel nélkül a rendelkezésére állok. És nem várok ezért semmi mást, minthogy legalább egy kibaszott ember azt mondja, hogy köszönöm. De nem. Mit kapok cserébe? Az irányításom alatt kurválkodnak az apácák, gyilkosságok folynak le és senki nem azt teszi, ami a dolga.

Persze, hogy felidegesít ez a fajta viselkedés. Bosszant az emberiség, az elkorcsult gondolkodásmód, a megnyilvánulás.

Könyökömet az ablakpárkányra helyezem, ujjaimat összekulcsolom, és elmotyogok magamba egy imát.

– Jézus így válaszolt nekik: vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem. – kinyitom a szemeimet, és a kertészkedő apácákat figyelem. Claudia szélsebesen rongyol ki az udvarra épp, Margaretet keresi és ugyan szolidan, de mégis feltűnően suttogni kezdenek egymás fülébe. Gondolom miket mondhat neki.

Az ima befejeztével oldalra fordítom a fejemet, és erősen beleharapok a vállamba. Izmos csuklyám megfeszül, ahogyan egyre erősebben harapom magamat, de végig Őt nézem. Elönti a testemet a tehetetlen düh, amit nem tudok irányítani, majd ahogy megérzem a fémes vérem ízét, abba is hagyom a harapást.

Most Claudia egyenesen a szemembe néz, az érzéseket nehéz leolvasni a tekintetéből. Nem veszi le rólam a szemeit, alaposan végig nézi az izmos felsőtestemet az ablakon keresztül, majd a szeme megakad a friss harapásnyomon. Nincs messze az udvar tőlem, de nincs is túl közel, mégis észrevette, ahogy minden más egyéb szegletemet is. Ugyanis Margaret zökkenti ki a bámészkodásból, ő pedig zavartan néz rá vissza. Szemhéjamat félig lecsukva mosolyodok el féloldalasan.

Felállok a térdelésből, és még egy pillanatig háttal megállok az ablaknál, hogy alaposan megtudjon csodálni ez a nő. Úgy is én leszek a veszte az élete hátralévő idejében, akitől nem fog tudni szabadulni, akinek a fogságában megszállottan ragaszkodni fog, ahová menedékként tér minden este vissza.

– Én csak nem akarom, hogy bántódásod essen lányom! – hallom meg Petert, a templom bejáratánál. Esti mise van, ilyenkor nagyon kevesen vannak itt. A mosdóból hallgatódzom, ami rögtön az ajtó mellett van. Majdnem felnevetek hangosan a mondatától. Claudia még nem tuja a püspök múltját.

– Ne aggódjon! Mindenre fel vagyok készülve, megtudom védeni magam! – bíztatja magabiztosan. Rohadék. Minden kurva hazudik, ezt sosem fogom szem elől téveszteni.

– Tudod a kolostorban régebben történtek napvilágot nem látott dolgok, amik kicsit sem szépek. Én csak érted aggódom, és az épségedért. Minden nap mise előtt itt foglak várni, és kérlek jelezd, ha valami kényelmetlen, vagy ha bántanak. Nem kell kimondanod, csak adj valami jelet. – megcsókolja Claudia homlokát, ő meghajol előtte és Peter elindul a sekrestyénkbe.

Mielőtt Claudia is elindulna a többiekhez, azelőtt kinyúlok a mosdó ajtaján, megragadom a kezét és berántom a szűk helységbe.
Torkon ragadom, hosszú ujjaim vége az egész nyakát körbefonja, amire ő egy gonosz mosollyal reagál.

– Még mindig nem tanultad meg, hogy hazudni bűn? – kérdezem, miközben a másik kezemet a feje mellett megtámasztom, kilátszódó haját cirógatni kezdem.

– Nem hazudtam, a püspök úr által legalább garantált lesz a biztonságom. – feleli ugyanazzal a magabiztossággal, ami eddig is eluralkodott rajta.

Leemelem a feje mellett henyélő kezemet, és ujjbegyem végével kimatatom a mellbimbóját. Ahogy megérintem meg is keményedik, mintha csak parancsra működnének.

– Talán most nem hiszed így, de az egyedüli biztonságot én fogom neked adni. Bennem fogsz nyugalmat lelni, az én védelmező ölelésemre lesz szükséged, azt akarod, hogy én legyen a várad, a dicső templomod. És én mindent megteszek annak érdekében, hogy egyetlen csettintésre a megszállottam légy. Mint valami bűnös, mocskos függőség, amitől akkor sem szabadulsz, ha kileheled a lelked. Mint a fának a törzse, a folyó medrének a víz, az ételnek az íz. – lehunyja a szemeit, miközben beszélek hozzá és izgatom a mellbimbóját. Majd, amikor ajkai elválnak egymástól, és lihegni kezdd, készül elolvadni a duruzsolásomtól, akkor hirtelen megmarom a bimbóit.

A levegőbe sóhajt, teste megrogy a kéjes izgalom végett, szemeit fájdalmasan kinyitja és megcsókol.

– Ezt soha többet ne merészeld. – szakítom el gyötrelmesen a számat az övétől, majd erélyesen a szemébe nézek. – Különben szájkosarat adok rád és viselned kell! – megcsókolom a homlokát és magára hagyom.

Még azelőtt elhagyom a templomot, mielőtt ideje lenne magához térni. Ma nem én tartom a misét.

Jobb ez így.
Este meglátogatom az újdonsült múzsámat. Segítenem kell neki.