Reckless Life [Guns N' Roses]

8. Hotel California

- Szóval? - törte meg a csendet Axl, és elkapta a fejét. Fura volt. Látszott, hogy elfojtja az arcára kiülni akaró vigyorát.

- Mit szóval?

- Hány kiló vagy?

- Mi van? - röhögtem el magam, és a fejemhez kaptam. Még a nevetéstől is erősen lüktetni kezdett a sebem.

- Azt mondtad, nem sértődsz meg.

- Nem is, de nem hiszem, hogy ez rád tartozna.

- Miért?

- Tippeld meg basszus, az előbb cipeltél fel a lépcsőn - ráztam meg a fejem mosolyogva, és kibújtam a farmerdzsekimből. Axl szórakozottan nézte, ahogy szenvedek egy sort a kabát levételével, aztán mosolyogva felült. Olyan idegesítő, amikor nem válaszol, csak vigyorog, kissé gúnyosan, de jelentőségteljesen. Az őrületbe kerget.

- Ne mosolyogj már így! - szóltam rá hirtelen, mire röhögni kezdett.

- Hogy?

- Így - próbáltam utánozni az idétlen vigyorgását, de a reakciójából ítélve elég viccesre sikeredett.

- Bocs - röhögte el magát.

Axl továbbra is vigyorgott, a "húzd le magad a vécén" arckifejezésemet látva pedig simán kiröhögött, aztán feltápászkodott az ágyról, és körbejárta a szobát. Megállt az egyetlen polc előtt, ami a lakásban volt, és óvatosan felemelt róla egy lemezt - Mike elhozta azokat a cuccaimat is Connecticutból, amik már nem fértek bele a táskámba, így az összes lemezemet, a lemezjátszómat, az erősítőmet, meg egy szakadt bőrtáskát, amiben most a pénzünket tároljuk. Amint ő megérkezett, hirtelen a lakás is tele lett - aminek egyébként baromira örülök, mert sokkal jobban bírom, ha körül vagyok véve mindenféle kacattal.

- Ez a tiéd?

Felkaptam a fejem, aztán rögtön össze is szorítottam a fogaimat a fejembe nyilaló éles fájdalomtól. Nem szabad ilyen gyorsan forgolódnom.

- Várj - emeltem fel a kezem, és megvártam, amíg kitisztul a látásom.

- Tiéd? - ismételte meg Axl a kérdést, és levágódott mellém az ágyra. A gitárom volt a kezében.

- Aha - nyúltam érte, és a nyakánál fogva az ölembe tettem. Kivettem a húrjai közé csúsztatott pengetőt, és kicsit hangoltam a húrokon, mert nem szóltak a legtisztábban.
- Mi van? - pillantottam Axlre anélkül, hogy felemeltem volna a fejem. Már megint úgy mosolygott. - Kivagyok tőled.

- Bazdmeg, csak nézlek! - nevette el magát, aztán villámgyorsasággal elővette a cigijét, és rágyújtott. Még rászólni sem tudtam.
Szó nélkül hagytam, aztán mosolyogva végigpengettem a húrokat. Tökéletes.

Próbaképp lefogtam pár akkordot, de semmi kivetni valót nem találtam rajta - a hangok erősítő híján halkan szóltak ugyan, de teljesen tisztán.

- Ez mi?

- Csak hangolok - vigyorodtam el, és egy pillanatra sem emeltem el a szemem a gitárról.

- Ez egy szám.

- Oké, Hollywood - ismertem be, aztán a falnak dobtam a pengetőt, és magam mellé ejtettem a gitáromat. Utáltam, hogy minden egyes hirtelen mozdulatnál rámjön az ájulhatnék. Holnapután kéne kezdenem az Abbeyben, és egyébként is utálok egy helyben ücsörögni.

Óvatosan hanyatt dőltem az ágyon, és oldalra kaptam a fejem, amikor Axl elnyomta a cigijét a hamutartóban, aztán mellém feküdt.