1985. szeptember 5. du. 9:51, Whisky a Go Go, Sunset Strip, West Hollywood- Akkora a tenyerem, mint egy kesztyű - emeltem fel a kézfejeimet, és forgatni kezdtem őket. - Nem?
- Az enyém nagyobb - nyomta az arcomba Duff a tenyerét, mire felvisítottam a röhögéstől. A Whisky előtt álltunk a hatalmas, tupírozott hajú tömegben - kábé én voltam az egyedüli, akinek nem meredezettt össze-vissza a haja két méter távolságban. Axl jól szórakozott rajtunk, mert azért valljuk be - fél órája folyamatosan hülyeségeket beszéltünk, nem lehetett röhögés nélkül bírni. Slash konkrétan rosszul volt a nevetéstől, ahogy lassan én is. Néha meg-megpördült a világ, olyankor megragadtam a mellettem csöndben füstölő Duffot, és paranoiásan kapkodtam a fejem. Steven kihasználva az alkalmat rögtön rárepült Melanie-ra, aki mellesleg folyamatosan próbálta lekoptatni. Nem is értettem abban a pillanatban - ha Slash jó volt neki, Steve-vel miért nem éri be? Izzy eltűnt, Axl szerint elment "megoldani a bejutásunkat".
- Hé, hol van Izzy? - néztem körül az elmúlt percben negyedszerre, mire Axl megforgatta a szemét, nem válaszolt. Duff egész komolyan viselkedett ahhoz képest, hogy több füvet szívott, mint mi többiek összesen. Átnézett a tömeg fölött, aztán hirtelen felemelte a kezét, és a sarok felé mutatott.
- Ott jön.
Izzy a tőle megszokott haláli nyugalommal lökdöste el maga elől a hangoskodó tömegeket, akik bár utána kiabáltak pár kedves szót, Izzy le se szarta. Hát most mit lehet tenni, ilyen és kész.
- Van egy kis ablak hátul, de nem férnénk be - lépett mellénk, aztán zsebre vágta a kezét. Fekete farmerja tele volt aggatva biztosítótűkkel, és ellentétben a leopárdmintás emberáradattal ő farmerdzsekit viselt. A mi társaságunk valamilyen szinten ki is lógott kicsit a sok egyforma, sminkelt, rózsaszín sálas ember közül. A fiúkon eddig csak koncerten láttam szemfestéket, és az is meglehetősen furcsa volt. Most viszont - Melanie-n kívül - mindannyiunk koszos, szakadt cuccokban, feslett tornacipőkben és csizmákban, cigivel a szájában, fűszagot árasztva ácsorgott a járda szélén. Mi voltunk a fekete bárányok a tengernyi glam arc között.
- Picsába - reagálta le Slash a dolgot, aztán eltaposta a cigijét a betonon, és kisöpörte a haját az arcából, hogy lásson is valamit. - Pedig nincs jegyünk.
- Oké, még van egy kis időnk, gondolkozzatok - szólaltam meg kivételesen komoly arckifejezéssel, aztán billegni kezdtem a sarkamon. Axl rápillantott az órájára, aztán rám tévedt a tekintete. Először engem mért végig, aztán Melanie-t, majd megint engem. Szépen lassan, és idegőrlően - kezdte égetni a bőrömet a pillantása.
- Mi van? - förmedtem rá, miközben az ajkaim között egy szál cigi billegett. Axl felkapta a fejét, aztán biccentett.
- Van egy ötletem.
- Nem - ráztam meg a fejem egyszerűen, amikor Axl közölte csodálatos tervét a társaságunkkal. Melanie hasonlóan tiltakozott, grimaszolt egyet, aztán összefonta maga előtt a karjait. Axl olyan "ne már" tekintettel próbált rávenni a dologra, a többiek pedig perverzül vigyorogtak. - Tudod mit? Annyira nem is bírom a Mötley Crüe-t.
- Ne már. Máshogy nem fog menni.
- Axl, nem vagyunk ringyók, ha eddig nem vetted volna észre - intettem Mel felé is, aki felvont szemöldökkel várta a végkifejletet.
- Figyelj, nem nagy ügy. Én is megtenném, ha csaj lennék - röhögte el magát, mire megráztam a fejem. Kicsit közelebb álltunk már a Whisky bejáratához, lassan kezdték beengedni az épületbe a Crüe pólós tömegeket - nem maradt túl sok időnk. Idegesen rágtam a szám szélét, és mérlegeltem magamban a helyzetet. Elég megalázó lenne, de valljuk be - sosem voltam az a férfiutáló, női jogokért minden esetben kiálló fajta. Most segítenék vele a srácoknak is. Mindenképp be akarnak jutni erre a koncertre. És én segíteni fogok.
ESTÁS LEYENDO
Reckless Life [Guns N' Roses]
Fanfic1985, Los Angeles, West Hollywood Nehéz az út a sikerig - a Guns N' Roses sem kivétel. A nyolcvanas évek Los Angelesében számtalan feltörekvő rockbandát kell túlszárnyalniuk. A hírnévért meg kell küzdeni - és milyen áron? Bulik, balhék, lányok, drog...