Reckless Life [Guns N' Roses]

22.

Sziasztok, kérlek, kérlek ne utáljatok, amiért már megint eltűntem egy csomó időre! Nem akarom megint a rohadt sulira fogni, de most tényleg próbálkozom javítani, amiből csak lehet, így eléggé megcsappant a szabadidőm :D Mindenesetre itt a huszonkettes, aminek nincsen címe [ezt csak most vettem észre, de mostmár így is marad]. Remélem, tetszeni fog nektek, és kitartást, ha nektek is az agyatokra megy az év végi hajtás :D Jó olvasást❤

•

1985. szeptember 6. du. 4:07, Fairfax Ave, West Hollywood

- Úristen, de másnapos vagyok - engedett el Duff karjainak szorításából, aztán ásított egy hatalmasat, és erőteljesen megdörzsölte az előző esti tudatmódosítás és a pár órányi alvás miatt kivörösödött szemét. Kizökkenve a forgalmas főút bámulásából elnyomtam a cigimet a nyitott ablak párkányán, majd bizonytalanul felálltam, és körülnéztem. Nem csak az zavart, hogy fogalmam sincs róla, hol a francban vagyok, de hirtelen azt sem tudtam, hogyan tovább. Duff bezzeg haláli nyugalommal dőlt hanyatt az ismeretlen ágyon, aztán ásított még sorozatban vagy hármat.

- Kié ez a kéró? - böktem ki végre a kérdést. Csupasz talpaimon éreztem a néhol meg-megrepedezett, ősrégi parketta jéghideg érintését, úgyhogy jobb híján hasra vetettem magam Duff mellett az ágyon, mire ő vigyorogva feltámaszkodott a könyökére, és homályos tekintettel ő is körbenézett a szakadt kis szobában. Tényleg meglátszott rajta a tegnapi éjszaka, de látszólag egész jól viselte.

- Marcé.

- Az ki? - vágtam rá értetlenül, mielőtt beindultak volna agyam rozsdás fogaskerekei, hogy lepörgessék a szemem előtt minden Marc nevű ismerősöm képét. - Ja, Canter.

- Aha - mondta Duff egy újabb óriási ásítás kíséretében,és visszaejtette fejét a takaróra. Csendben közelebb húzódtam hozzá, és játszani kezdtem szőke tincseivel, mire felém emelte mosolygós zöld szemeit, és átkarolt. Valahogy egyáltalán nem érdekelt, hogy kinek a lakásán vagyok éppen, ahogy az sem, hogy mennyi az idő, vagy mikor kell elindulnom dolgozni. Még magam sem értettem, de Duff mellett valahogyan ezek közül egyik sem izgatott.

Lehunytam a szemem, aztán elsöpörve cigifüsttel és alkoholszaggal átitatott hajtincseimet az arcom elől hagytam, hogy Duff illata megtöltse a tüdőmet. Hallgattam halk lélegzését, és megborzongtam, ahogy ujjaival óvatosan végigsimított karom fedetlen területein. Örökké el tudtam volna viselni ezt az állapotot, szemeim mégis maguktól felpattantak, gondolkodásomat pedig akaratlanul is pánik járta át. Mit a francot csinálok? Nagyon jól tudtam magamtól is, hogy nem szabadna kavarnom a banda tagjaival, mert akárhogyan is nézzük, nekik dolgozom. Én meg képes lennék itt szerelembe esni Duffal, annak ellenére, hogy teljesen ellenkezik a bandán belüli íratlan szabályokkal. Mikor lettem ilyen nyálas?

- Na, keljünk fel, mielőtt benyit valaki - emeltem fel a fejem elhessegetve minden idióta gondolatomat, mielőtt azonban felülhettem volna, Duff félig csukott szemekkel megragadta a karom, és visszarántott maga mellé. Nevetve ráütöttem egyet a mellkasára, de mintha direkt maradásra akart volna bírni, mindkét karjával átölelt, és erősen szorított, hogy mozdulni se tudjak.

- Kit érdekelnek?

- Hát, nem tudom, de mondjuk téged érdekelhetne - forgattam meg a szemem, aztán minden erőmet bevetve lefejtettem magamról ölelő karjait, és kimásztam alóluk. Duff szó nélkül hagyta, aztán az ágyon felülve pár másodpercig némán nézte, ahogy járkálni kezdek fel-alá, és benézve a bútorok alá egy valamirevaló ruhadarabot keresek. Nem tudtam, miért nem érdekli. Hiszen ő mondta pár napja, hogy "hé, ember, házi nyúlra nem lövünk". Nem vagyok nyúl. - A picsába, nem láttad a gatyám?