Reckless Life [Guns N' Roses]

11. Millin' crowds

1985. szeptember 3. de. 10:01, Clark Street, West Hollywood

- Hová megyünk?

- Mi sehova - jelentettem ki anélkül, hogy felé néztem volna.

Nick nem szólt semmit, csak a bőrdzsekije zsebébe vágta a kezét, és elcsendesedve sétált tovább mellettem. Nem zavart különösebben. Jöjjön csak. Egyszer úgyis lekopik.

- A Guns N' Rosesnak csinálsz plakátot? - törte meg újra a csendet. Kikerültem egy férfit, aztán Nick felé emeltem a tekintetem, mire magyarázkodni kezdett. - Csak láttam a logót, amikor leesett a földre a mappád.

- Igen - feleltem tömören, és bevettem a saroknál a kanyart.

- Voltam pár napja a koncerten.

- Tényleg? - vontam fel a szemöldököm kissé elcsodálkozva.

- Aha. Kurva jó volt.

- Az - vigyorodtam el az emléktől, és magamhoz szorítottam a kezemben lévő, szakadt rajzmappát - egy hatalmas embertömeg közeledett felénk, és még véletlenül sem akartam, hogy baja essen a munkámnak.

- Ismered őket? - kérdezte Nick, miután kikeveredtünk az emberrengetegből.

- Aha - mosolyodtam el ismét. Ismerem őket. Fura, hogy róluk beszélgetek egy idegennel - ezek szerint már nem annyira ismeretlenek a környéken. Az után a buli után... Nem is csoda.

- És?

- Mit és?

- Jó arcok?

- Nagyon - forgattam meg a szemem, mire Nick elröhögte magát. - Ennyire mélyen még nem ismerem őket.

Csendben lépkedtünk egymás mellett, továbbra is csak kerülgetve a reggeli tömeget. Ilyenkor több a munkába induló, elegánsan öltözött, aktatáskával járkáló emberek száma - mi rendesen ki is tűntünk a szakadt cuccainkkal, bőrdzsekivel, kócos hajjal és széttaposott, rongyos tornacipővel. Ilyenkor szeretek más lenni. Néha megbámulnak, meg arcokat vágva végigmérnek, aztán az orrukat felhúzva tovább mennek. Sosem értettem, miért kell kinézni valakit, csak azért, mert nem úgy öltözködik, vagy viselkedik, mint ahogy mások elvárnák - de hogy én semmi pénzért nem vettem volna fel az átlagos, szende kiscsaj szerepét, az biztos.

- Rohadt jó lett a plakát - szólalt meg hirtelen Nick, mire odakaptam a fejem.

- Kösz.

- Te miért vagy ilyen antiszociális?

- Nem vagyok antiszociális - közöltem morogva, aztán pár másodperc múlva elröhögtem magam. Basszus.

- Pedig olyan jól indult a kapcsolatunk...

- Mi van? - nevettem fel ismét. - Négy perce ismerlek, előtte is csak azért láttalak, mert egy kibaszott seggfej vagy.

Nick pedig csak vigyorgott, mint egy debil kiskölyök. Miért csak ilyen alakokkal futok össze folyamatosan?

Felpillantottam, aztán lelassítottam. A nyomtatóbolt előtt álltunk. Nick megállt mellettem, mire oldalra fordítottam a fejem, és egy visszafojtott mosollyal biccentettem.

- Bejössz?

- Aha.

• • •

- Basszus, ez kurva nehéz.

Nick egy hatalmas köteg papírral a kezében lépett ki a boltból, én pedig mellette ácsorogva akaratlanul is elvigyorodtam. Kész vannak a plakátok. Megcsináltattam. Nem keveset kellett érte fizetni, de ha minden igaz, a srácok bevesznek az üzletbe, és a koncertért kapott pénzből nekem is jut majd. Mindenesetre most minden egyes cent jól jön.