Reckless Life [Guns N' Roses]

31. If you don't know what to do...

[sziasztokmegintelcsesztem,
olvassa még ezt valaki..?]

-

1985. november 1. de. 11:04 Ball Road, Anaheim, Orange megye, CA

- Zoe!

A közvetlenül a fülem mellől hallatszódó suttogás hatására kómásan kinyitottam a szemem, aztán a retinámat égető éles fény következtében azonnal elé is kaptam a kezem. Hihetetlen homály uralkodott még a fejemben - annyit fogtam fel csak, hogy hideg és rohadtul kemény padlón fekszem, a lábam fedetlen, és fázik, a fejem nehéz, mint a kő, a pia- és nikotinszaggal átitatott, kócos hajtincseim pedig teljesen belelógnak az arcomba.

A fejem azonnal elkezdett hasogatni, és miután a szoba is megpördült velem egyszer-kétszer, sorra vettem észre a másnaposság kegyetlenül kínzó tüneteit - a torkom száraz volt, a jobb lábam ég tudja miért, de istentelenül fájt, és a hányinger is rögtön rámjött volna, ha nem vagyok túlságosan kikészülve ahhoz is, hogy kirohanjak a vécére.

- Zoe - rázta meg a vállam finoman egy kéz, mire inkább csak résnyire nyitva a szemem fél könyökömre támaszkodtam, aztán kisöpörve a hajamat az arcom elől próbáltam felfogni, hogy ki guggol előttem. Hihetetlenül lassan jár az ember agya, ha ennyire le van szedálva.

- Hmm?

- Hol a kokó?

- Mi? - szólaltam meg rekedt hangon, aztán értetlenül ráncolva a szemöldököm megdörzsöltem a szemem, hogy legalább egy kicsit összeszedjem magam.

Bár homály fedte a szobát, ahol voltunk, így is belehasított a szemembe a lyukas függöny mögül beszűrődő napfény - alaposabban körülnéztem, mire sorra derengtek fel a tegnapi események, amik ide sodortak.

Egy padlózatlan szoba hideg és poros betonján feküdtem, egy összetört vodkásüveg társaságában, ami látszólag a tenyeremet is felsértette, de már régen odaszáradhatott a sebből szivárgó vér, mert meg volt alvadva. A falak éppen hogy csak le voltak vakolva az aprócska helyiségben - egy szakadt, sárga kanapén a sarokban, és egy rozoga dohányzóasztalon kívül be sem volt bútorozva. Fogalmam sem volt, mégis hol az istenben vagyunk, de sejtettem, a srácok tegnapi koncertje után a Radio Cityben csak aludni estünk be ide, semmi másért.

Axl vörös fejét a karjára döntve, a kanapé mögül láttam kilógni, és Slash göndör hajkoronáját is elsőre megpillantottam az asztal alá borulva - az arca szinte teljesen elveszett a hajrengetegben. A kanapéról Adriana lógott a földre fejjel lefelé, mellette Izzyt majdnem teljesen eltakarta Desi és egy kupac odahajigált bőrdzseki. A kanapé előtt Ronnie feküdt, és egy másik, teljesen felismerhetetlen srác - talán Adam vagy Chris. Ron karjaiban Pamela aludt, akire bár nem emlékeztem a múlt éjszakáról, ezek szerint ő is ott volt a koncerten. Még a szanaszét heverő plusz pár csajt beleszámítva sem voltunk olyan sokan, a kicsike szoba így viszont enyhén szólva túlzsúfoltnak tűnt.

Magam mögé vetve egy pillantást dobbant hirtelen egy erőset a szívem - Duff szorosan hozzám simulva terült el a földön, fejét a karjára ejtve, mozdulatlanságában pedig meg sem lehetett volna állapítani, hogy meghalt, vagy csak mélyen alszik.

Óvatosan megemelve a derekamról a karját felültem, de még ez az egyszerűnek tűnő művelet is nehézséget okozott - az előttem guggoló Steven megragadta a karom segítségképpen, mire ismét megdörzsölve a szememet felé emeltem a tekintetem. Még a homályban is láttam a szemét majdnem teljesen behálózó, bepirosodott hajszálereket, nem is beszélve az alattuk húzódó mély, sötét karikákról - pocsékul nézett ki, és ezen a látszaton a kézremegése sem javított sokat.