Gyilkos Rémképek (A.I.)

6. Fejezet - Ketten együtt

Arabella Odell

Az árnyék kísértetiesen olvadt össze a fénnyel, és túlvilági tónust adott az arcának. A telefon zsinórja megcsonkítva hajlott a mélybe, akár a kicsavart fa a szikláról. Döbbenten esett ki a kezemből a telefonkagyló, és értetlenül bámultam Ashton furcsa színű szemébe, melyben magamat véltem felfedezni kicsiny formában.

- Most azonnal el kell tűnnünk – morogta, és megragadta a karomat durván. Mielőtt megfordulhatott volna a háta mögött egy barna hajú fiút vettem észre, aki éppen felénk közelített. Karján tetoválások voltak, amik kreol bőrén igen is nagyon jól mutattak.

- Te vadbarom, még van képed idetolni a pofád? – kiabált, és a kocsmában lévő emberek egyszerre hördültek fel. Ash megmerevedett, de nem blokkolt le. Arca csak egy pillanatra döbbenten hatott, de másodpercek alatt visszanyerte határozottságát, és úgy fordult előre.

Ashton alig hogy megfordult az arcára akkora ütést mért le az idegen, hogy hallottam, amint az állkapcsa megreccsent. Annikah felsikoltott, mire én csak magamhoz szorítottam.

A göndör hajú fiú sem hagyta magát, és hamarosan már kész vérfürdő volt készülőben. Hol az egyik, hol a másik fiú került fölénybe, de egyik sem érte el az a határt, ahol át tudta volna venni a hatalmat.

- Ash, vigyázz! – kiabáltam, mire a srác felém kapta a fejét, így az ismeretlen támadónak lehetősége nyílt arra, hogy egy hatalmas ütést mérjen le. Ashton hátraesett, és fájdalmasan felnyögött, én pedig kétségbeesetten hajoltam le hozzá, de a kreol bőrű srác felrángatott, és egy kést szegezett a nyakamhoz.

A hideg penge, amint a bőrömhöz ér felmelegedett a testem hőjétől. A vér a testemben észveszejtő sebességgel áramlott, és szédülni kezdtem.

- Na, most legyen nagy szád, édesem – suttogta az ismeretlen a fülembe, én pedig megdermedtem. Most minden mozdulatom akár a halálhoz is vezethetett, és okosan kellett döntenem, vagy megkeserülhettem. – Elvitte a cica a nyelvedet. Vagy kivágjam?

Durva hangszíne megrémisztett, de tudtam, hogy határozottnak kell magamat mutatnom, hiszen a történelemben mindig az győzött, aki lelkileg is erős maradt. Kezemmel valami olyan tárgyat kezdtem el keresni, amivel esetlegesen leüthettem volna, de a szerencse nem állt mellém, mint már annyiszor az utóbbi pár napban, de nem adhattam fel. A gyengék mindig a vesztesek, én pedig nem voltam az.

Egy asztalon hagyott üres sörös üveg akadt az ujjaim közzé, amit azonnal meg is ragadtam, és nagyot lendítve a kezemen, hozzávágtam a fejéhez a tárgyat. Az üvegszilánkok mindenfelé szétröpültek. A padlón csillogva pihentek, és felületükön megcsillant a gyérnek bizonyuló lámpafény.

Szitokszavak követték tettemet, és az elintézett fiú tántorogva bicegett felém, és a fején a vér gyöngyöződve folyt le. Sötétbarna íriszei megvetően csillogtak, és gyilkos kisugárzást kölcsönöztek egyébként nagyon is szemrevaló arcának.

Hátrafelé araszolva megragadtam az instabil Ashton karját, és rohanni kezdtem, és abban a pillanatban elfelejtkeztem Annikah-ról, akit elragadott a hatalmas zűrzavar karma. Utamat állták a félelem szilánkjai, melyek belevésődtek a testemben, ezzel még jobban hátráltatva engem abban, hogy kijussak az elmém alkotta ködös útról.

Az ajtón kiérve egy kés röpült el a fejem fölött, és belefúródott a makulátlanra csiszolt faajtóba, ezzel felsértve a burkolatát. Remegő kezeimmel nekivetődtem az ajtónak, ami készségesen kinyílt, ezzel együtt kijuttatva minket az átkozott helyiségből, de még hallottam, amint az ismeretlen fiú utánunk kiált dühtől csöpögő hangon.