Gyilkos Rémképek (A.I.)

9. Fejezet - Sokkos állapotban

Arabela Odell

Forró kezek fogtak közre, és mintha felperzselték volna a bőrömet. A karomon lévő sebek újra felszakadtak megszakítva a gyógyulást. Remegve lépkedtem előre, és amint beértünk a hatalmas épületbe sikítások csapták meg a fülemet. A kétségbeesett kiabálások tompulni kezdtek, majd sírásba vetültek.

Egy fiatal férfi sétált el mellettünk, és elismerően a társára mosolygott, mire én undorodva próbáltam kiszabadulni az engem tartó szorításból.

- Játszanék veled, cicám, csak Calum már vár téged – suttogta a fülembe és forró lehelete égetett. Fészkelődésem idegesíthette, így maga felé fordított, majd egy hatalmasat lekevert nekem, amitől a földre zuhantam. A tenyeremet rátapasztottam a fájó pontra, miközben a szemeim láttatták a fájdalmaimat, melyekre nem voltam büszke.

Idegesen felpattantam, és már készen voltam rávetni magamat, amikor valaki kést szegezett a hátamnak. Félnem kellet volna, de ehelyett megfordulva bokán rúgtam a támadómat, aki összeesett.

- Te ócska kis szajha, ezért megfizetsz! – ordította a támadóm, akitől nagyon is féltem, és a hangja beleégett a tudatomba, ahogyan az arca is. Calum fájdalomtól eltorzultan állt fel, majd lassan, de kimérten vette felém az irányt. Nem volt választásom. Az egyetlen megoldásnak a menekülés bizonyult, de csupán csak újabb veszélybe kerültem volna, vagy a végzet karmába csaltam volna magam. – Úgy is elkaplak, és akkor feldarabollak, mint a drága kis Annikah-t.

Mocskos hangja percekig csengett a fülemben, de mindent elnyomott a hevesen dobogó szívem, és az ereimben száguldó vérem. Egyik elágazásból a másikba futottam, de kiutat nem találtam. Egy pillanatra meg kellett állnom, és levegőt vennem, vagy ott rogytam volna össze. A tenyeremet az arcomra tapasztottam, és így próbáltam elnyomni a feltörekvő hisztérikus kiáltásaimat. Gyilkosokkal voltam körülvéve, akik nem akartak mást, mint megölni engem, aki még nem is ártott nekik.

Átkoztam Ashtont hogy belekevert a magánügyeibe, viszont már semmit nem tehettem már. Én szipogásom mellett felcsendült valakié is. Hangtalanul lépkedtem az egyik folyosón, majd jobbra fordultam, ahol szemem elé tárult egy régóta keresett személy.

Annikah keservesen sírt miközben a kezét próbálta kiszabadítani a kötél szorításából, persze sikertelenül. Homlokán egy vágás volt, melyből csörgedezett a vére. De ami a legjobban meglepett, hogy a testét is megsértették az éles tárggyal, de minden egyes vágás be volt kötözve.

Egy gyilkos, ha meg akar ölni, akkor soha nem látja el az áldozatai sebeit. Talán félreismertem, és nem is mi voltunk a célpontok, hanem inkább csalik?

- Arabella mit keresel itt? Menekülj, vagy megöl – suttogta Annikah, és kétségbeesetten kapkodta a fejét jobbra, aztán balra, de senki nem volt a közelünkben. Lassan közelítettem meg, hogy ne rémítsem meg, miközben előhúztam a késemet. Lehajolva hozzá reszelni kezdtem a kötelet. – Ash is veled van? Neki nem szabad idejönnie.

Szemöldökömet összeráncolva lestem rá, és értetlenül megráztam a fejemet. a lány szemében félelem és egy cseppnyi zavarodottság tükröződött.

- Miről beszélsz Annikah? – kérdeztem, de kitágult szemekkel bámult a hátam mögé. Sokkot kaphatott, és el is hiszem, hiszen annyi mindent átélt már alig pár nap leforgása alatt.

Értetlenül álltam fel, mire egy golyó süvített el a vállam fölött és a szemközti falba fúródott. Puskapor szaga újra belengte körülöttem a légteret, amitől az emlékeimbe vésett történések újra körülrajzolódtak. A halálosan üres tekintetek és a megdermedt testek felötlöttek előttem.

- Nagyon könnyen becsaltalak a csapdámba – nevetett fel a mondat végén Calum. Minden egyes hang szétterjedt a légtérbe, és pillanatokig hallatszott a visszaverődött falakról. Megfordultam és azonnal szembetaláltam magam a fiú alakjával, aki most kivételesen eldobta a pisztolyát egy távoli sarokba, majd kimérten sétálni kezdett elénk. – Tudod, nem valami okos csaja lehetsz Ashtonnak.

Már tiltakoztam volna, de egy hang se jött ki a torkomon, csak tátogtam. A srác erre csak elmosolyodott, és látszott rajta, hogy élvezi a helyzetet, de én kényelmetlenül feszengtem.

Tekintetével úgy járatott végig, mintha én lettem volna a préda, amit körbe akart fogni. A poros levegőt csak néhány kósza napsugár töltötte ki és hosszú csíkot húzva a padlón telepedtek meg.

Calum jóízűen felkacagott, miközben megragadta a karomat, de én gyorsabb voltam. A késemet előkapva a tenyerébe véstem egy hosszú vágást, amitől felordított, és a földre taszított. Az éles tárgy kiesett a kezemből, és elcsúszott tőlem.

Calum felpattanva véres kezével megragadott, miközben összebilincselte a csuklómat. Sikítva próbáltam szabadulni, de nem sikerült, ő túlságosan is erősnek bizonyult. A saját kését előrántva gondolkodás nélkül végighúzta a felkaromon, de nem adtam hangot a fájdalmamban, ami nagyon is idegesíthette, mert egyre többször sértett meg.

- Hagyd őt békén! Itt vagyok, ha kellek! – ordított fel a megmentőm. Ashton a halálába sétált csakis miattunk, és felajánlotta magát a mi épségünkért. Sikítva kapálóztam, hogy magamra vonjam Calum figyelmét, így Ashton ha meggondolta volna magát, még épségben elfuthatott volna. – Ők ártatlanok!

Calum sátánian felnevetett, majd aztán felrángatva Annikah mellé dobott. Kését végighúzta az ujjbegyén, majd a vérét rákente a homlokunkra.

- Rendben. Alkudozzunk, Irwin – forgatta meg a szemét a fiú, és átkarolta Annikah nyakát. A fejében olyan dolgokat forgatott, ami ránk nagyon is veszéllyel lehettek. – Mivel túl könnyen elkaptalak, így nem érdekes a játék. Amelyik lányt életben akarod látni, annak a nevét mondd ki, a másik pedig meg fog halni. Egyszerű kérdésre gyors választ kérek. Kegyetlenül pereg az időd.

Ashton elnyílt ajkakkal kapkodta közöttünk a tekintetét, és fejében rengeteg opció nyitott utat. Itt nem létezett helyes válasz, hiszen bármelyik opció halált hozott. Lehet, mindannyian meghalunk egyszer, de nem volt olyan egyszer, hogy mikor.

- Ölj meg engem – könyörögtem, de a szavaim nem a szívemből jöttek. Hiába akartam élni, inkább feláldoztam magam.

Ash nagyot sóhajtva lehunyta a szemeit, majd rám vetette a kétségbeesettségtől vegyes érzelmekkel teli szemeit.

- Arabella-t mentem meg – suttogta, mire Calum megrázta a fejét. Mintha ő tudta volna már a srác válaszát, és azért, mert már ismerte. De honnan, azt még én sem tudtam.

- Gyenge féreg vagy, Irwin – köpte a szavakat a fogva tartóm, és a bilincsemet kioldozva előre lökött. Szememmel Ash tekintetét kerestem, de ő Annikah-t fürkészte, aki keserves sírásba kezdett. Időm sem volt, hogy bármin is gondolkozzak, hanem felpattantam, és rohanni kezdtem. – Még nincs vége semminek.

Amint eltűntek a szemem elől sikítások és puskaropogások visszhangoztak mindenfelé. Időm sem volt sírásba kezdeni, hiszen ahhoz még túl sokkos állapotban voltam.

Újra a sötét erdő mélyén találtuk magunkat, de most már ketten. Csak most éreztem a rám nehezedő terhet, és a fejemben meg fordult rengeteg választás. Kérdés, hogy eleget fogok-e tenni az agyamba vésődött terveknek.  

----------

Sziasztok!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket minden kedves olvasómnak. Itt is van az új rész és remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket.

Calumól nem volt hiány, és a későbbiekben sem lesz. Ashton helyében ti hogyan döntöttetek volna? 

További szép estét nektek és hamarosan jelentkezem a következő fejezettel.

Puszi, Frida Beth Holloway