Gyilkos Rémképek (A.I.)

18. Fejezet - Régi könyv

Arabella Odell

A napok folyamán annyiféle tájon barangoltam már, ahová talán soha nem jutottam volna el. Fel lehetett volna ezt az egészet egy kirándulásnak fogni, viszont a mindennapok kegyetlen történései szétszaggatták ezt a hitet.

A késő délutáni levegő kellemesen cirógatta az arcomat, mely kipirult az egész napos sétálástól. Lábam már sajgott, mégsem álltunk meg. Ash nem mondta meg, merre is vezet az utunk, de volt egy olyan érzésem, hogy nem keressük meg egyből a megbolondult barátját. Egy végtelen úton barangoltunk, aminek nem volt vége, hiszen mi alakítottunk és írtuk. Minden egyes döntés vagy lépés meghatározó szerepet alkotott, ha pedig késlekedtünk, azt nagyon is megbántuk.

 - Tudod, Ash néha azon gondolkodom, hogy milyen is lett volna minden, ha minket nem sodor az élet egymás mellé – sóhajtottam fel az égre nézve, amit egy repülő szelt át, benne olyan emberekkel, akiknek voltak céljaik és tudták merre is mennek. Mi pedig csak róttuk az utat, miközben magunk mögött hagytunk már annyi mérföldkövet.

Ashton féloldalas mosollyal tekintett rám, és a kezeit átvetette a vállaimon, ami nagyon is megzavart, hiszen eddig nem volt rá jellemző az ilyen tettek. Összehúzott szemöldökkel mértem végig, majd csak kibújtam karjai alól.­

- Hát nem tudnám kihasználni, hogy egy csinos nő van a közelemben és követi minden egyes rezdülésemet – nevetett fel jókedvűen. Ahogyan mondta a mondatot olyan volt, mintha holmi tárgyról beszélt volna, nem rólam, és ez rosszul esett nekem. Kissé sértett arcomat látva maga elé emelte a kezeit védekezésképpen. – Jól van na, te vagy a legbátrabb nő, akit valaha láttam. És a legkedvesebb, meg a legaranyosabb...

Nevetnem kellett rajta, és a cseppnyi haragom elszállt azonnal. Játékosan pillantottam felé, majd csak megböktem a könyökömmel. Felhúzott szemöldökkel lesett oldalról rám, de nem fújt visszavágót.

- Elárulod végre, hogy hová megyünk? – kíváncsiskodtam, de nem kaptam választ. Ash csak csalafintán mosolyogva megrántotta a bal vállát. Titokzatos egy ember volt, és számomra majdnem megfejthetetlen, mégis ez a tulajdonsága volt az, ami lenyűgözött vagy felkeltette a figyelmemet. – Kérlek. megöl a kíváncsiság.

A nap már leáldozóban volt, és ahogyan rávetült a mögöttünk lévő erdőre, egészen gyönyörűen nézett ki. A zöld levelek most narancssárga száz árnyalatában tündököltek. Az felmelegedett aszfalton is megcsillant a fény, ami rávetült az egész testünkre. Nem is olyan messze tőlünk a város újra előbukkant, ami végre vissza tudott rángatni a valóságba.

Az épületek mögött néha előbukkant a nap, de végül újra eltűnt. Az utcákon kevés ember járt, de ahogyan egyre beljebb értünk az éjszakai élet is úgy kezdte átvenni a hatalmát. A boltok tele voltak emberekkel, ahogyan a kávézók is. Sóhajtva haladtam el egy cukrászda előtt, ahol is a kirakatban a habos sütemények hívogatón hatottak.

- Éhes vagy? – kérdezte mellettem lépkedve Ash, mire bólintottam egyet. Száját mosolyra húzva közelebb hajolt. – Azért se veszek neked enni.

Felhúzott orral kezdtem el turkálni a zsebemben valamiféle aprópénz után kutatva, de nem találtam. Sóhajtva túrtam bele a hajamba, miközben éreztem, hogy a hasam fájni kezd az ételhiány miatt.

- Olyan genyó vagy- löktem oldalba, erre csak még szélesebben elmosolyodott. Karját újra átvetette a vállaimon, de ezúttal nem húzódtam el.

Hamarosan egy nagyobb épület elé értünk, ami már árnyékban úszott a lemenő nap miatt. Falain a festék már omladozott, és alatta kikandikált a vörös színű tégla. Kísérteties látványt nyújtott, még akkor is, ha nem tudtam mi volt odabent. Talán régen bevásárlóközpont volt, amit leromboltak, vagy egyszerűen bezártak.

- Felmegyünk azon a tűzlétrán – mutatott az egyik rozsda lepett létrára Ashton, amit talán már csak a lélek tartott a falban, mégsem féltem, hogy esetleg leszakadhat. Felkapaszkodva rá, hamarosan szelni kezdtem a fokokat, és hallottam, amint mögöttem lévő fiú is hasonlóan tett, mint én. Magabiztosan kapaszkodtam egyre feljebb, mire a látvány, ami elém tárult, lélegzetelállító volt. Vannak pillanatok, melyek elfelejtettnek veled mindent, de csak rövid ideig, mégis jó érzés kiszakadni és távol lenni a külvilágtól. Alattunk nyüzsgött a város, mégis minden halk volt, és némaságba borul.

Mi voltunk ketten csak a naplemente ezer színében fürödve, mely még pár pillanatig melengette az arcomat, mielőtt végleg lebukott volna a horizont alá. A felhők is lassan haladtak az égen észak felé, ahol hegyek magasodtak a végtelenbe.

- Ez életem legszebb naplementéje, de lehet, hogy az utolsó is – sóhajtottam fel bánatosan, amint belegondoltam, hogy az életem akár most is véget érhet. Nem tudtam mit fog hozni a holnap, és féltem minden egyes hajnaltól, hiába új reményeket hozott.

- Ilyet soha ne mondj addig, amíg itt vagyok melletted – simított végig a vállamon Ash. Aztán felpattant, Majd a tűzlétra felé vette az irányt.

– A mai estét úgy fogjuk eltölteni, mintha ez lenne az utolsó. Kikerekedett szemekkel néztem rá, de nem ellenkeztem. Miért tettem volna? Már minden egyes dolog az életemben romokban hevert, mit számított már, ha megpróbálom jól érezni magamat.

Hamarosan Ashtonnal az éjszakai életbe vetettük magunkat, és rengeteg olyan dolognak voltam szemtanúja, amit eddig csak filmekben láttam. Egy nagyobb bárba tértünk be, aminek a tetején színes neonfények rávetültek a környező épületekre. Ashton magabiztosan lépkedett előttem, viszont én már kényelmetlenebbül éreztem magamat a méregető tekintetek kereszttüzében. Kikerekedett szemekkel hőköltem hátra visszarántva Ashton is, aki morgolódva nézett le rám. Én csak ki akartam volna fordulni a helyiségből, mivel azonnal hányingerem lett. Kezemet kitépve a szorításából hátrálni kezdtem.

- Te most komolyan elhoztál a sztriptíz bárba? – kezdtem el idegesen a kérdésemet, ami miatt több szem rám szegeződött, így inkább lehalkítottam a hangomat. – Ha ki akarod élni a vágyaidat, akkor kérlek engem marasztalj ki az ilyenekből, mert nem fogom végignézi, ahogyan te, tudod mit csinálsz.

Ashton szélesen mosolyogni kezdett, amit dorgáló fejrázás követett. A kezemet újra megragadva a pulthoz vezetett, ahol egy fekete hajú nő törölgette a poharakat. A neonfények rávetültek nagyon is szép vonású arcára, viszont a rengeteg smink elcsúfította őt. Koránál sokkal idősebbnek nézett ki, és amint megpillantotta a mellettem lévő srácot, mosolya még szélesebb lett.

- Csak ne kérdezz semmit Cassy, hanem csinálj belőle kurvát – mutatott rám, miután rákönyökölt a pultra, mire az ismeretlen lány fújt egy rágóbuborékot. A fiú állát megragadva maga elé rántotta, majd szenvedélyes csókot váltott vele. Kényelmetlenül feszengeni kezdtem, és nem értettem a történéseket. 

Ashton mindig is titokzatos volt, akár egy régi könyv, melyben minden csak burkoltan van leírva. Az ő fejében minden előre volt megírva, amiket csak ő tudott, rajta kívül senki más. Egy lépéssel mindenki előtt járt, akár csak a legeszesebb nyomozók. Hihetetlen ember volt, talán nem is lehetett párja az egész világon.

----------

Sziasztok!

Meg is érkeztem a folytatással. Egy kicsi nyugodtság követte a feszült hangulatot, amit a történet köré próbáltam írni. Viszont hagytam nektek egy kis fejtörőt. 

Mit gondoltok, Ashton tervének mi is a célja? Elárulom köze van Calumhoz.

Sietek a folytatással. Addig is szép hétvégét nektek.

Puszi, Frida Beth Holloway