Gyilkos Rémképek (A.I.)

8. Fejezet - Szavak csatája

Arabella Odell

A békés hajnali sugarak melengették az arcomat, de a hűvös szellő megborzongatott, így csak jobban összehúztam magamon a vékony pulóveremet. Szokatlan csöndesség vett körül engem, ami megrémisztett, így nyitogatni kezdtem a szememet. A harmatos fű miatt a ruhám átázott, és a hajam is csomókba állt össze. A pára jól kivehető volt, emiatt a levegő megterhelődött.

Fejemet fogva tápászkodtam fel, miközben a csontjaim ropogni kezdek. Elzsibbadt végtagjaimat kinyújtottam, majd felálltam. Bágyadtan kerestem Ashtont, de nem találtam meg.

Átvert és itt hagyott, és ami a legrosszabb, hogy magamra lettem utalva. Kétségbeesetten pattantam fel, és rohanni kezdtem. Szedtem a lábamat, és azt sem érdekelt, hogy a faágak tépik a bőrömet. Lihegve rogytam össze, miután a reggeli fáradság és a tegnapi futástól keletkezett izomláz úrrá lett rajtam.

Lihegésemet próbáltam elnyomni úgy, hogy befogtam a számat, de a zihálásom nem maradt abba. A szívem hevesen dobogott, a keletkezett az izgalomtól, hiszen a közelemben vízcsobogást hallottam. Óvatosan felállva előrearaszoltam, hogy meglessem a zaj forrását.

Az egyik nagyobb fa mögül kibújva megpillantottam egy patakot, amiben legnagyobb döbbenetemre Ashton fürdött. Haját hátrasimította vizes kezével, és az apró cseppek végigfolytak a kidolgozott felsőtestén. A reggeli napfény megcsillant rajta, ezzel földöntúli látványt képezve neki. Szemei csukva voltak, így nem vett észre engem. Nagyon is örültem ennek, hiszen ha tudott volna a tettemről a véleménye biztos megváltozott volna.

Lebukott a víz alá, aztán felúszott, és mindezt elismételte többször is. A víz gyűrűződött, és körvonalat vontak a srác köré, aki olyan volt akár egy angyal, de a bukottabbik fajtából. Gyönyörűen veszedelmes.

A hűvös hajnali levegő végigfutott a hátamon, amitől megborzongtam, és összébb húztam magamon a pulóveremet, de az egyensúlyomat elvesztettem, így leszánkáztam az éles kövekkel keretezett dombon.

Összezárt szemekkel kuporodtam össze, és vártam, hogy a testem belecsapódjon a hideg vízbe, de ez nem történt meg. Ott feküdtem a part szélén mozdulatlanul. Óvatosan kinyitottam a szemem, és megpillantottam Ashton körvonalát, amint felém vette az irányt.

Ijedten araszoltam hátra, és összeszorítottam újra a szemeimet. Féltem a látványától, és távol akartam tőle maradni. Ő egy veszélyes alaknak bizonyult, akitől jobb volt tartani.

- Gyere te is, Arabella. Rád fér a mosakodás – szólított meg reggeli rekedtes hangján, mely még nem tisztult ki teljesen. Válaszként csak megráztam a fejemet, de beláttam, hogy szükségem van a felfrissülésre, így nagy nehezen felálltam. Ashton kíváncsian fürkészett én pedig csak szégyenlősen összébb húztam magamon a pulóveremet a mai napon már nem tudom, hogy hányszor.

A srác vette a lapot, majd hátat fordított nekem. Lassan vettem le miden ruhámat, és még óvatosabban mentem bele a vízbe. A fenekén lévő kövek vagdosták a talpamat, de nem foglalkoztam vele, csak magamat takarva araszoltam beljebb. A víz előrefelé kezdett el fodrozódni, így tudhatta, hogy megfordulhat. Hatalmas szemekkel meredt rám, én pedig csak arrébb úsztam, próbálva nem zavartatni magamat.

Arcomon meggyülemlett koszt lemosva a sebeimet csípni kezdte a vadvíz, de jól esett. Végre felfrissülhettem, és érezhettem magamat embernek, ha még a külsőm nem is hasonlított arra.

- Gyönyörű vagy – szólalt meg mögöttem valaki. Halvány mosollyal az arcomon megfordultam, és csak megvontam nedves vállaimat. Tekintetemet Ashton szemeibe fúrtam, melyek most karamellhez hasonlítottak.

- Anya mindig azt mondta, hogy mindenki szép a maga módján, csak meg kell találni, hogy mi a különleges az illetőben – válaszoltam hanyagul. Az emlékek sok mindent felhasítottak bennem, de nem mutattam ki. Úton voltam afelé, hogy erős és független nő legyek.

A fiú csodálkozva nézett rám, mintha én lennék a megváltó nap, vagy a fényben a jóság. Nem sok valaki látta meg bennem az egyedit, de neki sikerült.

- Csodás ember vagy, ugye tudod? – mondta, erre csak meglepődötten kaptam rá a tekintetemet. Sejtelmesen elmosolygott, de nem adott választ, hanem helyette megfordult, és távol úszott tőlem, de félúton megtorpant. Gondolkodott, talán csak vitatkozott magában. Benne is egy háború dúlt, mely a szavak csatája volt. Elméje és a szíve két külön dolgot súgott, viszont csak egy dolgot tehetett. – Csak maradj ilyen, hiszen ilyen emberre van szükségem.

Az utolsó szavak elvesztek a csobogó víz miatt, és a távolba vitte a fújdogáló szellő. Elnyílt ajkakkal léptem a parthoz, és kapaszkodtam fel az egyik szikláról, majd onnan szemléltem a fodrozódó vizet. Ashton elveszett, ezzel együtt komorságot hozva a kis tóra.

Jobbnak láttam, ha indulunk, hiszen a percek vészjóslóan peregtek, és az idő nem várat, hanem kegyetlenül telik el.

Hamarosan már teljesen felöltözve álltam a parton, és vártam a srácot, hogy megjelenjen. Tőlem nem messze elmélkedett, és majd csak hosszú percek után mellém lépett.

- Egy raktárba lesz – suttogta, én pedig rá kaptam a tekintetemet, és csak értetlenül figyeltem. Talán leolvasta az arcomról a kérdésem, mivel azonnal válaszolt is. – Calum az áldozatait mindig is egy raktárba vitte. Ne kérdezd, tudom.

Megadva magamat bólintottam egyet. Kész voltam felvenni a harcot a rossz ellen, és semmi nem akadályozhatott meg a tervemben. Késemet a zsebembe csúsztatva indultam meg magabiztos léptekkel az erdő sűrűjébe, miközben éreztem, hogy Ashton követ.

Miközben haladtam a célom felé egyre jobban úrrá lett rajtam valamiféle érzés. Talán féltem volna. Ha azt is tettem, biztos, hogy csupán csak a kudarc érzete miatt.

Az erdő fái között egy szürke épület megkopott falai rajzolódtak ki, ezzel hátborzongatóvá téve a területet. Egy mélyen elrejtett épület, ami kiváló egy gyilkosság elkövetéséhez. Ez a Calum nagyon is okos ember lehetett, és már hallottam, hogy a gyilkosoknak nagyobb az intelligenciájuk, hiszen nagyon is nehéz a dolgokat kitervelni, majd aztán végrehajtani hiba nélkül.

Idegesen toporogtam az egyik fa tövében, miközben a tekintetemmel vizslattam az épületet. Falai magasak voltak, de szerencsémre nem elég magasak. A szellőzőkön bejuthattam volna azonnal, de tudtam, hogy kamerák bárhol lehetnek, amik segíthetik a lebukásomat.

Nagy levegőt vettem, és eldöntöttem magamban, hogy mit fogok tenni. A lábamat megemeltem, de végül visszatettem, mert egy faág megreccsent mögöttem, aztán egy pisztolycső hideg érintése fogadott a tarkómon. A hideg végigszánkázott a hátamon, és megborzongtam.

- Nem mész te sehová, hiszen Calum már nagyon vár, ahogy a kis fogoly is – suttogta valaki érces hangon. Kétségbeesetten kezdtem el kapkodni a levegőt, és szédülés fogott el.

Már az első pillanatban elbuktam, és ennél nem volt rosszabb érzés. Idegesen fújtatni kezdtem, de ellenkezni nem volt már időm, mert elkapták a karomat, és hátrafeszítették, amitől szempillantás alatt elzsibbadt.

Már csak abba bízhattam, hogy Ashtont nem fogták el, és ő megmenekült, aztán majd megmenthet.

----------

Sziasztok!

Egy nyugisabb hangvételű fejezettel érkeztem meg nektek. A végére próbáltam egy kis izgalmat csempészni és remélem sikerült.

Nagyon, nagyon és nagyon köszönöm szépen támogatásaitokat visszajelzések és olvasások formájában. Hihetetlenek vagytok.

Puszi, Frida Beth Holloway