Miután Magnus nyaggatására Alec végre hozzá költözött, a legtöbb idejüket együtt töltötték. Filmet néztek, beszélgettek és mindenféle olyan dolgot csináltak, amibe Alec biztosan belepirulna, ha beszélnie kellene róla.
Egyik nap mindketten a kanapén terpeszkedtek, Magnus Alec ölébe hajtotta a fejét, az fiú pedig hol a haját, hol Miau-ce-Tung-ot simogatta. A macska legalább annyira élvezte, mint a boszorkánymester.
- Unatkozom- jelentette ki Magnus és felugrott.- Csináljunk valami érdekeset.
Magnus fel-alá járkált a nappaliban és jobbnál jobb ötletekkel állt elő, mint vásárlás, ruhapróbálás, vagy épp egy mondén macskává varázslása.
- Komolyan macskává tudnál változtatni valakit?
- Brooklyn fő boszorkánymestere vagyok, Alexander. A kérdésed nagyon sértő a képességeimre nézve.
- Ó, elnézést, igazán nem akartam megkérdőjelezni a hatalmadat.
Magnus molyogva legyintett és puszit nyomott Alec homlokára.
- Tudom már mit csináljunk!Menjünk el Párizsba.
Alec alig tudta megállni nevetés nélkül a kijelentést.
- Mi van? Párizsba?
- Igen, jól hallottad. Most azonnal indulunk, csak megnyitom a Portált.
Alec hitetlenkedve figyelte ahogy a boszorkánymester megnyitotta a Portált, majd a kezét kinyújtva invitálta Alecet.
- Úgy hallottam Franciaországban meleg van.
Egyetlen csettintésével leszedte Alecről a pulóverét, aki így félmesztelenül állt előtte.
- Magnus!- kiáltott rá a fiú dühösen.
- Jól van, jól van. Jobb, ha felöltöztetlek, a franciák nagyon rámenősek ha kell, és nem akarom bemutatni, hogy tényleg álattá tudok változtatni valakit.
Alec nevetéssel küszködve a fejét rázta, Magnus megint csettintett egyet, a fiún pedig egy színes, lila-rózsaszín póló jelent meg, sok-sok csillámmal rajta.
- Magnus!
Magnus csalódottan a fejét rázta és végre egy normális, árnyvadász divatnak megfelelő fekete felsőt varázsolt a fiúra, csillám nélkül. Ő szívesen felvette volna azt a csillámos csodát, de nem akart kigondolni egy teljesen új összeállítást, amit felvehetne mellé. Azért megjegyezte magának, hogy amint hazaérnek szerezzen magának egy olyat.
- Most már mehetünk?
Alec bólintott és Magnus kezét megfogva együtt sétáltak át a Portálon.
A Portál pontosan a Louvre múzeum előtti térre rakta ki őket. A mondénok mit sem vettek észre abból, hogy hirtelen a semmiből két alak jelent meg közöttük, zavartalanul sétálgattak és fotózkodtak.
- És most?- kérdezte Alec, miközben ellenségesen méregette a nevetgélő mondénokat.
- És most, Alexander, felfedezzük a várost!
Kézen fogva kisétáltak a nagy tömegből és a francia házakat megcsodálva, kisebb utcákan haladtak.
- Egyszer éltem Párizsban- mondta Magnus.- Egy nagy házam volt a Szajna partján, az úgynevezett "Gazdag Negyedben", akkor legalábbis így hívták.
- Gondolom odáig voltak érted a párizsi nők és férfiak...
Magnus sejtelmesen elvigyorodott.
- Nem panaszkodom.
Alec csak a szemeit forgatta, de olyan vicces arcot vágott, amin Magnusnak muszáj volt nevetnie. Átkarolta a fiatal árnyvadászt és az Eiffel torony felé vették az irányt. Magnus most az egyszer tisztességesen viselkedett és kifizette az összeget az Eiffel torony előtt álló mondénnak, ahelyett, hogy simán láthtatalanná tette volna magukat. Sőt, a pénzt sem a semmiből varázsolta elő, hanem a mondénoknak nyújtott nevetséges varázslataival szerezte. Beszálltak a liftbe, azonban ez nem bizonyult olyan jó ötletnek, mivel Alec nagyon zavarba jött az őket bámuló mondénok közül.
- Ne nézz oda, kicsim!- kiáltott fel amerikai akcentussal egy nő, eltakarva a kislánya szemét, hogy nehogy meglássa az egymás kezét szorongató két férfit.
Egy másik férfi rosszalóan bámulta Magnus és Alec egymást fogó kezeit, mire a boszorkánymester vigyorogva rácsapott Alec fenekére. A fiú ijedtében ugrott egyet és a fejét csóválva hallgatta, ahogy a mondénok hülledezve magyaráznak egymásnak arról, hogy milyen undorítóak.
- Fúj, menjenek szobára, gusztustalan amit csinálnak- sopánkodott affektáló hangon egy francia nő.
- Ó, tehát azzal semmi gond nincs, hogy a lift másik felében egy heteroszexuális pár olyan hevesen csókolózik, hogy hamarosan ruha nélkül maradnak, én viszont nem foghatom meg a szerelmem kezét?- kérdezte Magnus.
- Hagyd- motyogta Alec lehajtott fejjel.
Magnus még szívesen veszekedett volna az előítéletes idióta mondénokkal, de hagyta az egészet Alec miatt. Amikor a lift megállt, mindenki magában fortyogva hagyta ott őket, kivéve azt a fiatal párocskát, akiken (Magnus előrelátása szerint) már tényleg nem volt nadrág.
Magnus megfogta Alec kezét, és megcsodálták Párizst az Eiffel torony legmagasabb pontjáról. Gyönyörű volt. Magnus az utazgatásairól mesélt, Alec pedig nevetett a vicces és gyakran elég lehetetlen történeteken. Magnusra sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy unalmas lenne. Elmentek egy kellemes kis étterembe és megvacsoráztak, aztán kiültek a teraszra egy üveg vörös borral és tovább beszélgettek mindenféléről. Alec ezeket a pillanatokat szerette a legjobban: amikor Magnus megnyílik előtte és elmeséli neki a kedvenc emlékeit. A második kedvenc pillanatai pedig egyértelműen azok voltak, amikor csókolóztak vagy éppen más dolgokat csináltak egymással.... meztelenül. A gondolatra Alec elpirult, Magnusnak pedig azonnal feltűnt a hirtelen színváltás, de mielőtt szóvá tehette volna, Alec megszólalt.
- Na és voltak igaz szerelmeid Párizsban?
Ezt olyan komolyan kérdezte, hogy Magnus tudta, ezt most nem szabad elviccelnie. Mélyen a fiú szemébe nézett és kortyolt egyet a borból.
- Nem volt senki, aki különösebb érzelmeket váltott volna ki belőlem.
- Tényleg? Egyetlen vámpír vagy mondén sem?
- Nem, Alexander. Sőt, ami azt illeti, nem hiszem, hogy valaha is olyan szorosan kötődtem volna valakihez, mint hozzád.
A szavak hallatára Alec lehajtotta a fejét, hogy elrejtse apró mosolyát, Magnus azonban felemelte, hogy a szemébe tudjon nézni.
- Te vagy az egyetlen, Alexander Lightwood. Mindig te leszel.
Megcsókolta.
