Októberhez képest kifejezetten kellemes idő volt, egyetlen felhő sem volt az égen és a szél sem fújt. Clary és Jace ezt a napot választották arra, hogy egy romantikus piknik erejéig ellátogassanak Brooklyn egyik parkjába. Egymás kezét fogva sétálgattak a betonnal kiöntött sétaúton és megfelelő helyet kerestek a letelepedéshez. Clary mindenképp árnyékosabb helyre vágyott, Jace pedig olyanra, ami távol esik a legtöbb mondéntól, ám egyetlen olyan hely volt, ami mindkettejük elvárásainak megfelelt: a mesterségesen kialakított tavacska mellett.
- Ki van zárva! - háborgott Jace, rosszalóan bámulva a tavacskát és a rajta úszkáló kacsákat.
- Ez tökéletes hely - jelentette ki Clary és a tó mellett álló magas fához sétált. A fa árnyékában leterítette a magukkal hozott pokrócot és kényelmesen elhelyezkedett rajta. A még mindig egy helyben toporgó Jace-re nézett, akinek látszólag esze ágában sem volt megmozdulni.
- Clary, ne már, keressünk egy másik helyet - kérlelte a szőke fiú. Elég viccesen hatott, ahogy a magas, izmos, rúnákkal telerajzolt árnyvadász egy helyben toporogva hisztizett.
Clary vigyorogva a fejét rázta.
- Mi bajod ezzel a hellyel?
- A kacsák. Az egyik épp engem figyel! Woah, ez rémisztő.
- Jace, egyetlen kacsa sem figyel téged... de annál több ember- motyogta az orra alatt.
Jace továbbra sem mozdult, így Clary a szemeit forgatva elővette a kosárkájából a becsomagolt szendvicseket és kekszet. Tovább kutatott a kosárban, sorra mindent kipakolt, amikor eszébe jutott, mit is hozott még magával.
- Jace, van nálam mangó!
A gyümölcs nevének hallatára a fiú szeme felcsillant és kerülőt téve (hogy még véletlenül se kelljen elmennie a rémisztő kacsákkal tele tó melett) megérkezett Clary-hez. Kikapta a lány kezéből a mangót és azonnal be is nyomta. Aztán elvette a szendvicset és hanyat dőlt, fejét Clary ölében pihentette. Clary a gondolataiba merülve csokis kekszet majszolt és szerelme selymes haját simogatta, míg a fiú kicsomagolta a fóliába tekert szendvicset. Az első harapás után azonnal felkapta a fejét Clary öléből és a szépen gondozott zöld fűre köpte a megrágott kenyeret.
- Fúj! - sopánkodott Clary, de Jace mintha meg sem hallotta volna.
- Te meg akartál mérgezni? Ez szörnyű volt, majdnem belehaltam!
- Egyetlen falatba? - kérdezte a vörös lány nevetve. - Egyébként Isabelle készítette a szendvicseket.
Jace egy ''mindent értek'' pillantással nyugtázta a kijelentést, felmarkolta a magukkal hozott szendvicseket és a kukába hajította. Visszasétált a fa alá és fejét ismét szerelme ölébe hajtva becsukta a szemet.
- Most pedig élvezzük a jó időt!
Jace hamar elszundikált a fa árnyékában és Clary óvatosan a pokrócra fektette a fejét. Igazából ő sem tudta miért bánik ilyen óvatosan a fiúval, elvégre egy atomháború sem ébresztené fel.
Clary kivett a kosarából egy zsömlét és a letelepedett a tó partjára. Apró darabkákat tört le a zsömléből és bedobálta a vízbe. A kacsák egyszerre felfigyeltek rá és elkapkodták egymás elől az élelmet. Clary mosolyogva etette őket és el nem tudta képzelni, hogy utálhatja ezeket a kedves állatokat a barátja. Nagy, démonölő árnyvadász volt, nem rettent meg semmitől, a kacsákat kivéve. Egyenesen nevetséges volt.
Mikor a zsömle utolsó darabkáját is a vízbe dobta, Clary felállt és visszament a fa alá, hogy újabb ételt vegyen magához, amivel a kacsákat eteti. Csakhogy azzal nem számolt, hogy az éhes kacsák követni fogják, hangosan élelmet követelve. Így történt, hogy mikor Clary megfordult, kacsák egész hadát találta magával szemben. Halkan kuncogva a látszólag békésen alvó Jace-re pillantot, aztán megvonta a vállát és leülve, immár a fa alól etette a kacsákat, akik egyre hangosabban ''társalogtak'' egymással.
A nagy hangzavarban pontosan öt percre volt ahhoz szükség, hogy Jace felébredjen. Szemei kipattantak és egyből rátaláltak a vele szemben lévő kacsákra. Ekkor olyan magasan kiáltott fel, hogy a legjobb operaénekesek is megirigyelhették volna.
- Az Angyalra Clary, ezek meg mit keresnek itt?
Felugrott és a továbbra is a gonosz kacsákat bámulva lépkedett hátra, hogy minél messzebb kerüljön tőlük. Ám az egyik kacsa bizonyára azt hitte a fiúnál is élelem van, ezért a nyomába eredt. Jace vékony hangon felsikított, de a félelemtől megbénulva képtelen volt megmoccani. A kacsa is megállt vele szemben, fejét oldalra billentve tanulmányozta a fiút.
- Cla-Clary.... ez bámul engem!
- Dehogy bámul! Jézusom, ne viselkedj úgy, mint egy kisgyerek.
- Biztos vagyok benne, hogy bámul. Nézd, most épp azt tervezi, hogy megeszi az agyamat. Nem adom az agyam, te vérengző dög, távozz!
- Vérengző dög? - Clary a hasát fogva nevetett.
- Takarodj innen a többi vérszívó társaddal együtt! Menj!
A kacsa nagy valószínűséggel semmit nem értett Jace hisztijéből, de hátat fordított és visszament a tavacskához. Miután társai is követték, Jace visszamerészkedett Clary-hez. Szó nélkül összehajtogatta a pokrócot, a kosárba tette, majd elindult a sétaúton. Clary unottan, a szemét forgatta és követte.
- Mi bajod van?
- Hogy-hogy mi? A fél méteres körzetemben volt egy kacsadémon!
- Csak simán kacsa - javította ki Clary.
- Igazad van. Ezek a dögök még a démonoknál is rosszabbak.
