Magnus már a második pohár bort kortyolgatta, egyik kezével a burgundi vörös asztalterítőn kopogtatva. A háta mögött lévő falon az óra rendületlenül ketyegett, egyre jobban idegesítve Magnust. Már másfél órája várakozott, és nem csak ő, hanem láhatóan a pincérek is egyre idegesebbek lettek. Az egyikük végül odament a sarokban egyedül ücsörgő Magnushoz.
- Uram, mikor számíthatunk a társa érkezésére? Elnézést, de nem tarthatjuk ennyi ideig a foglalást.
Magnus felvont szemöldökkel pillantott a pincérre, aztán szó nélkül visszatért a borához. Nem volt olyan édes, mint amennyire ő szereti, de ez volt Alec kedvence, így hát ezt rendelte, a fiú azonban nem bukkant fel. Ekkor jelent meg egy másik pincér az asztalnál.
- Úgy tűnik az üzlettársa megérkezett, uram. Hozhatnánk esetleg az étlapot?
Magnus erre már felfigyelt, sőt, el is nevette magát.
- A kicsodám?
Alec épp ezt a pillanatot választotta arra, hogy sietve megérkezzen a foglalt asztalukhoz, és ügyet sem vetve az ott álldogáló pincérekre, gyors csókot nyomott Magnus ajkára.
- Bocs a késésért, tényleg nagyon sajnálom, de a külvárosban el kellett tüntetnünk egy kisebb dé...
Magnus oldalba bökte a hadaró Alec-et, mire befogta a száját. Az egyik pincér kidülledt szemekkel, a másik pedig összeszorított fogakkal bámult rájuk. Akkor sem lehettek volna meglepettebbek, ha hallották volna Alec történetének végét, miszerint percekkel ezelőtt még egy démonhordával küzdött meg.
- Szóval igen, elnézést az okozott problémákért - szólt Alec, ezúttal a pincérekhez.
Az egyikük kapott az alkalmon, bólintott, és már el is tűnt. A másikuk viszont még mindig ellenszenvesen vizslatta a párost.
- Elnézést uraim, de azt hiszem fel kell kérnem önöket a távozásra.
Alec értetlenül nézett rá.
- Foglalásunk van.
- Valóban, de attól tartok neves éttermünknek nem áll módjában kiszolgálni önöket.
- Ezt mégis hogy érti? - érdeklődött Magnus csevegő hangnemben, de Alec ismerte annyira, hogy tudja, közel sem olyan nyugodt.
A pincér kissé elpirult, és egyik lábáról a másikra állt, de amikor megszólalt, a hangja határozottan csendült.
- Éttermünk fenntartja a vendégeink megválogatásának jogát.
- Megfelelően öltözünk és viselkedünk, uram.
A pincér becsmérlően végignézett Magnus méretre szabott lila öltönyén és rózsaszín ingén. Magnus felhörpintette az utolsó korty bort is, a poharat lecsapta az asztalra, viszont továbbra is ülve maradt és gúnyosan, ellenségesen szintén végigjáratta a szemét a szikár - és igen ellenszenves - pincéren.
- Azt akarja mondani, uram, hogy az élettársam és én nem tölthetünk el itt egy kellemes estét a szexuális beállítottságunk miatt?
A pincét hebegett valamit, de Magnus meg sem hallgatta, úgy folytatta.
- Mert ha erre céloz, szívesen fordulok felsőbb hatóságokhoz is az engem ért megkülönböztetés miatt. Ázsiai biszexuális férfi lévén, ez ön és az étterme részéről nem csak undorító homofóbia, de rasszizmus is. Jól gondolom, hogy semmiképp nem szeretnék ilyen színben feltüntetni neves éttermüket? - Az utolsó szavakat maró gúnnyal ejtette ki. Fáradt volt, dühös, amiért semmi nem úgy sikerült, ahogy eltervezte, erre még ennek a rohadéknak is van képe kötözködni vele. Magnusnak igazán elege volt már. Hosszú ideje élt ahhoz, hogy tudja, az emberek sosem fogják kinőni az előítéletességet és soha nem fog javulni a helyzet. Mégis, most különösen feldühítette a pincér hozzáállása: ha nem akart volna jelenetet rendezni, biztosan alaposan ellátja a baját.
Magnus tekintélyt parancsoló hangjára lassan az összes vendég és a személyzet is felfigyelt, a pincér pedig megsemmisülten álldogállt. Egy másik kollégája sietett a segítségére.
- Elnézést a félreértésért, uraim, a kollégám természetesen semmi ilyesmire nem gondolt. Természetesen kárpótlásként a ház állja a fogyasztásukat.
- Igazán kedves, akkor ezt az hiszem elvisszük - jelentette ki Magnus, felkapva a boros üveget.
Amikor Alec-kel elindultak kifelé, senki nem állította meg őket. Csendben sétáltak hazafele, már egyiküknek sem volt kedve vacsorázni. Magnus lakásán mindketten kiterültek a kanapén és egymásnak adogatták a boros üveget.
- Milyen évet írunk? 2018-at? Semmilyen fejlődést nem látok - morogta Magnus.
- Ne is törődj velük - nyugtatta Alec, fejét a férfi vállára hajtva. - Kit érdekelnek?
- De én tökéletes estét akartam, romantikus vacsorával, aztán sétával és szexszel. Az évfordulónk...
- Együtt vagyunk, nem? Akkor minden tökéletes.
Magnus hálásan elmosolyodott és azután még hosszú órákon át csak ültek a kanapén, beszélgettek és csókolóztak, igyekezvén elfelejteni, hogy a világ tele van olyanokkal, akik sosem fogják elfogadni sem a kapcsolatukat, sem őket.
~~~
Másnap reggel, amikor az a bizonyos pincér felkelés után a tükörbe nézett, először hinni sem akart a szemének. Miután azonban megtapogatta a fejét és háromszor is megmosta a szemét, kénytelen volt elfogadni, amit látott. A fején két oldalt egy-egy nagy, csavaros fekete szarv díszelgett. A város másik felében pedig egy boszorkánymester jót nevetett magában.
Sziasztok!
Őszintén szólva ez a rész azért született meg, mert megint felhúzott az általános egyenlőtlenség, diszkrimináció, homofóbia stbstb. Mint tudjuk, a bemutatott helyzet igenis reális és létező probléma, és nem kéne, hogy ez így legyen. Rengeteg előítéletes, undorító ember van, de ne feledjétek, love is love, mindenkinek ugyanolyan joga van a szerelemhez!
Ó, és egy kis önreklám: ha valakit érdekelnének one-shotok más fandomokban is, akkor nézzetek rá a profilomra, Multifandom címmel találtok egy gyűjteményt (?), ahová majd ezekhez hasonló rövid történeteket fogok kitenni, vegyesen, más-más fandomokból. Az első például egy Harry Potter one-shot, szóval ha érdekel titeket, megköszönném, ha megnéznétek azt is! :)
