- Hé! - kiáltott fel Clary és az éppen táskájából előhúzott törölközöjével legyintett egyet Simon felé, aki a háta mögé osonva megpróbálta elcsenni a lány legyezőjét. Simon tántorgó léptekkel kitért a csapás alól és azonnal heves ellenkezésbe kezdett.
- De hát te úgyis árnyékban ülsz, nincs szükséged rá.
Clary egy gonosz mosolyt villantott a fiúra és tovább legyezgette magát a napernyő árnyékában, ahová gondosan elbújt az égető napsugarak elől. Fél tubus naptejjel sem érezte magát elég biztonságban ahhoz, hogy a lábujjánál tovább kimerészkedjen a tűző napra. Lehet, hogy a démonoktól nem félt, de attól igen, hogy hófehér bőrét vörösre égeti a nap, merthogy természetesen a nyár legmelegebb napját választották ahhoz, hogy kiruccanjanak egy kicsit és a világ megmentése, illetve más dimenziókból érkező démonok lemészárlása mellett egy kis pihenésre is szánjanak időt. A mindössze egyetlen hétvége erejéig tartó pihenés helyszínéül Los Angelest választották, részben, mert Clary barátnője, Emma biztos tippet adott nekik a legjobb tengerparti részről, ahol nem érik egymást a nyugágyak és kiterített lepedők, illetve a mondénok is viszonylag ritkák arrafelé. E tengerparti szakaszt sokkal jobban kedvelték az alvilágiak - nem messze a New York-i árnyvadász csapattól egy vérfarkas falka néhány tagja labdázott a vízben néhány szirénnel, a másik oldalukon pedig néhány pixi épített homokvárat, de túl közel a tengerhez, ami így folyton elmosta az építményt. A tündéreket látszólag nem zavarta, csak nevettek és újra felépítették a várat, amit aztán nem sokkal később ismét lerombolt egy partot mosó hullám.
A másik ok, amiért Los Angelesbe jöttek, kevésbé volt mulatságos: valami zűr támadt a vérfarkasok és vámpírok között és Alecet hívták segítségül, aki, mint azt már bizonyította párszor, képtelen volt félretenni a munkát, így csupán a Los Angeles-i hétvége második napján jutottak le a partra, csakis azután, hogy Alec sikeresen kibékítette a hadakozó alvilágiakat. Nem volt könnyű dolga, de néhány órányi tárgyalás és alkudozás után végül sikerült jobb belátásra bírni a vámpír klánt és a vérfarkas falkát is, így immár nyugodtan élvezhették az üdülést.
Míg Clary a napernyő nyújtotta árnyékban előszerelte rajzfelszerelését, a többiek lepedőkön és törülközőkön kiterülve unatkoztak. Jace végtagjait kinyújtva feküdt nem messze Clarytől, remélvén, hogy az erős déli napsugárzás majd jól lebarnítja, ezáltal még annál is vonzóbb lesz, mint amilyen egyébként. Alec unottan megjegyezte, hogy már egyenesen csodaszámba benne, ha még ennél is jobban nézne ki, de Jace figyelmen kívül hagyta parabataija gúnyolódását és tovább sütkérezett.
Simon, akinek mégsem sikerült elkoboznia Clary legyezőjét, pakolászott kicsit az árnyékba bedobált ruhák és táskák között, egyben Claryt is egy gyors mozdulattal felemelte és arrébb tette, mit sem törődve a kis termetű lány rosszallásával, majd ő is kényelmesen elhelyezkedett a napernyő védelmében. Ekkor érkezett meg Isabelle és Magnus, akik úgy vélték jobb megelőzni a kiszáradást és egy tálca jéghideg italt hoztak a közeli bódéból.
- Mi ez itt, nyugdíjas klub? - kérdezte Magnus a szemöldökét ráncolva, ahogy körülnézett a társaságon: Simon a telefonját nyomkodta, valami új lövöldözős játékot töltött épp le rá, Clary rajzolgatott, Jace tőle szokatlan csendben napozott, Alec pedig a fejére terített póló alatt unatkozott.
- Ami azt illeti - felelte Simon, egy pillanatra felnézve - itt egyedül te vagy nyugdíjaskorú.
Magnus figyelmen kívül hagyta a beszólását és színes koktéljával letelepedett Alec mellé, aki erre törökülésbe tornászta magát és megkóstolta a jégkockákkal teli kék színű koktélt, amit Magnus neki hozott. Igyekezett nem elfintorodni, ahogy a túlságosan édes és túlízesített hideg lötty lefagyasztotta a torkát.
