Hallgatnod Kellett Volna Rá 1:
1998. November 13
Novemberi éjszaka volt, November 13-a ami történetesen Péntekre esett. Két fekete alak közeledett a temető felé. Kabátjaikba burkolózva a hóban pont úgy festettek, mint valami barlangjából kikeveredett medve, aki nem tudja merre is megy. Ez a két alak azonban tudta. A temetőbe tartottak. Két fiatal lány volt az, alig lehettek többek 17 évesnél. Az egyikük célirányosan haladt előre, a másik tétován-néha meg-megállva követte.
- Biztos, hogy jó ötlet ez?
- Miért ne lenne? Csak oda megyünk, megvárjuk az éjfélt és már meg is nyertük a fogadást...
- De a temetőbe? És pont ahhoz a sírhoz?
- Most mit vagy úgy oda? Ez is csak egy sír, mint a többi... Egy lélek sem lesz ott...
- Mondod te... de te nem ismered a történetét...
- Mit kell rajta ismerni? Névtelen motoros volt, aki belehajtott egy árokba... tuti részeg is volt...
- Jah.. tuti... - fintorodott el barátnője.
- Miért? Mit hagytam ki?
- Csak azt, hogy pont egy olyan Péntek 13-án hallt meg, mint most is van!! – kiáltotta a lány – Hideg volt... köd... meg minden...
- Na bumm... máskor is szokott hideg lenni és köd...
- Igen... de Ő pont az ilyen éjszakákon jön vissza...
- Húú de félek...
- Majd fogsz... a legutóbbi ilyen éjszakán nem találták meg azt aki ide merészkedett... csak a kezét...
- Bla...bla...bla... inkább gyere már!
A két lány tovább haladt, nemsokára már a temetőben voltak és meg is találták azt a sírt, amihez jöttek. Az a lány, aki végig vezette a másikat, leseperte a havat a sírról, majd leült a szélére.
- Ne ülj rá! – figyelmeztette társa.
- Nem képzeled, hogy a földre fogok?
A másik lány csak sóhajtott, majd lekucorodott a földre, és vártak. A síron ücsörgő lány még néha beszélgetést akart kezdeményezni, de társa nem volt hajlandó beszélni vele. Csak ült és meredt maga elé. Elmúlt éjfél, de nem történt semmi.
- Nah... mehetünk is... - állt fel a sírról.
Ekkor viszont hirtelen egy motor hangját hallották elzúgni nem is olyan messze.
- Mi volt ez? – fordult hátra ijedten.
- Egy motor... - hallatszott egy halk hang földön ücsörgő társa felől.
- De... áhh persze... hisz a közelben van az autóút... biztos valami vad motoros... - nevetett – menjünk... - indult el, de alig tett meg pár lépést, átesett valamin. – áuuh... - ült fel és húzta fel a lábát – ezt jól megcsináltam.. – sóhajtott, majd felkelt a földről, és leveregette a ruhájáról a havat. Mikor ezzel végzett, lehajolt, hogy kiderítse miben is esett orra.
- Egy faág? – nyúlt a földön heverő vastag hosszúkás valami felé, de nem faág volt. Ez puha volt, és meleg... mintha... a lány hirtelen felsikított és ijedten hátrébb ugrott. A földön egy kar hevert, azon a végén, ahol leszakítottak a testről, halvány pára derengése látszott. Mintha csak nemrég történt volna. Ijedten kutatott tekintetével a sötétben hogy ki tehette ezt. Önkéntelenül a sírra tévedt a szeme. A síron volt valami. Kicsit közelebb kúszott, de ijedtsége csak még nagyobbra váltott. Hirtelen felpattant és rohanni kezdett a síron hagyva barátnője fejét, kinek a homlokába ez volt karcolva: „Hallgatnod kellett volna rá!"...
Hallgatnod Kellett Volna Rá 2:
2002. December 13
Négy év telt el azóta, hogy a városi temetőben egy iskolás lányt brutálisan feldaraboltak, a barátnője pedig rejtélyes körülmények között eltűnt. Idén ismét Péntekre esett egy téli 13-a este. De milyen Péntekre... A ködtől szinte semmit sem lehetett látni, összeolvadtak a temetőben a fehér buckák, melyek nagy valószínűséggel sírok lehettek. A fehér tájat csak itt-ott szakította meg egy-egy fekete folt, pontosabban fák. A ropogós havon halk léptek hallatszottak, egy kis csoport közeledett egy más jól ismert sír felé. A motoros sírja volt. A négy éve hagyott véres foltot azóta sem takarította el róla senki, de még ha valaki akarta volna, sem sikerülne neki. A vér ragaszkodott a sírhoz, vagy inkább a sír a vérhez? A kis csapat lassan a sírhoz ért, az egyik odalépett elé, majd kihúzta kezeit a zsebeiből, és rájuk lehelt, hogy felmelegítse őket.
- Nem is olyan félelmetes... - mosolyodott el.
- Nem a fenét! – bújt barátjához a csapat egyetlen lány tagja.
- Ne parázz már ennyire! Ez csak játék! – nevette ki barátja.
- Hogy lehetsz ilyen... ilyen... - duzzogott a lány.
- Ilyen milyen? – vigyorgott tovább a fiú.
- Mindegy! – dobta le magát a földre a lány.
- Most sértődj meg... - sóhajtott a barátja, majd odalépett a sír előtt álló fiú mellé. – Még csak fél 12...
- Tudom... - sóhajtott, majd leült a sír szélére. Még két fiú volt rajtuk a párt és a vezetőt leszámítva. Az összes fiú a sírkőre ült, és hangosan nevetgélve meséltek egymásnak történeteket a halott motorosról, találgatva ki is lehetett Ő. A lány egy ideig csendben tűrte, hogy társai így viháncolnak a temetőben, majd felkelt a helyéről és elindult a fák közé.
- Most meg hova mész? – szólt utána a pasija.
- Hova mennék? Moziba! Hülye!
- Jól van na... nem kell így felhúzni magad...
- NEM??? ÚGY VOLT, HOGY MOZIBA VISZEL!!!! Úgy volt, hogy megnézünk egy horrorfilmet!!! Erre itt rohadunk a temetőben!!! – csapott egy nagyot a levegőbe, majd sértetten elviharzott.
- Hülye tyúk... - gyújtott rá egy cigire a srác.
- Nem kéne így beszélned a saját barátnődről...
- Úgy beszélek róla, ahogy akarok...
- Nekem aztán mindegy... - rántott vállat társa.
A percek lassan haladtak előre, de végre elütötte az óra az éjfélt. A temetőre hirtelen sötétség borult, még annál nagyobb és mélyebb sötétség, mint eddig volt. A fák között halk motoszkáló hang hallatszott. A lány kővé dermedt.
- V... van itt valaki?
A motoszkálás amilyen gyorsan jött abba is maradt. A lány éppen felsóhajtott volna, mikor hirtelen felbőgött egy motor.
- NEM FÉLEK TŐLED!!! – kiabálta, de a hang csak nem hallgatott el. A rémült lány visszafordult a sír felé, ahonnan jött és rohanni kezdett. Minél előtt vissza akart érni, hogy rajtakapja barátját és annak haverjait, a hülyeségükön. Igen... Biztos csak ők szórakoznak! A sírhoz ért, körbenézett... sehol senki...
- HOL A FENÉBEN VAGYTOK???
Tekintete ide-oda cikázott a sötétben, de semmit sem látott. A sápadt Hold lassan előkúszott a fekete felhők mögül. A lány a sír feletti fán valami furcsaságra lett figyelmes. Mint egy örökmözgó... négy gömb lógott le a két legnagyobb faágról, és egymásnak ütődve tartották mozgásban magukat és a másikat. Bátortalanul közelebb lépett az örökmozgóhoz, „még egy, csak még egy lépés..." bíztatta magát. Egy pillanatra összeszorította a szemeit, lépett még egyet előre, nyelt egy hatalmasat, majd ismét kinyitotta őket. Teljesen elfehéredett a látványtól, sikított volna, de nem jött ki hang a torkán. Szerelme nézett szemközt vele, szájában még ott lógott a meggyújtott cigaretta. A parázs még mindig ott izzott benne. Hátrálni kezdett. Először csak egy lépést, majd még egyet, és... és tovább nem ment. Valaki állt mögötte. Halálra vált arccal fordult meg. Egy bőrdzsekis alak állt mögötte, fejében bukósisak, arcán gonosz vigyor. Szemei nem látszottak, csak két vörösen izzó pont világított ki a sisakból. A férfi megnyalta a szája szélét, majd rekedtes hangon megszólalt.
- Mentetek volna inkább moziba!
A lány abban a pillanatban sarkon fordult, és rohanni kezdett. Rohanni az életéért...
