Mielőtt a történetbe belekezdenék, mesélek egy kicsit magamról. Ápolónőként dolgoztam közel 30 évig, egy Baltimore-i gyermekkórházban, Maryland államban.
Gondolhatod, a munkám során jó pár érdekes, bizarr, olykor gusztustalan dologgal találkozhattam, de ez a... nem is tudom minek nevezzem, talán esemény, vagy jelenség(?), nem tudom. Ilyenről még csak nem is hallottam sosem. Na de kezdjük is az elején...
1987-ben történt, hogy beszállítottak hozzánk a kórházba, egy 11 éves fiút komoly zúzódásokkal. Úgy hívták, Danny Hower, a kis Danny. Korához képest eléggé vékonyka, kicsi gyerek volt. A gyermekvédelem munkatársai hozták be a fiút, mert úgy gondolták, hogy a szülei bántalmazták. Láttam az orvosi lapját, szörnyű hogy egy szülő mire képes a saját gyermekével, gondoltam akkor...
Éppen éjszakai ügyeletes voltam, én vigyáztam az osztályon lévő gyerekekre, amikor az egyik kórteremből hangos üvöltést hallottam.
-HAGYJ BÉKÉN!!! NE BÁNTS!! HAGYJ BÉKÉN!!!! – Ordította a kis Danny.
Azt gondoltam, hogy valamin összevesztek a fiúk a kórteremben, nem ez lett volna az első eset... De mikor beléptem a terembe, láttam hogy Danny az ágyon állt, a többi fiú pedig az ágyában fekszik, rémült arccal, ők sem értették hogy a fiú kinek üvöltözik... Megmondom őszintén, halálra rémültem. A fiú ott állt az ágyon, reszketve, ziháltan, a testén újabb zúzódás nyomokkal. Tudtam, hogy ezek az a zúzódások újak, mert én láttam el a sebeit, mikor bekerült hozzánk.
Odarohantam hozzá, és megkérdeztem:
-Mi történt Danny? Ki bántott?
-Ő volt az... (Válaszolt), akit én hoztam át, a szobámban lévő tükrön keresztül. Hanky-nek hívják, és nagyon gonosz. Úgy néz ki mint én, de ő nagyon gonosz.
Ekkor sírva fakadt, és leült az ágyon. Én megsimogattam, vigasztalni próbáltam. Elláttam a sebeit, és kértem, próbáljon meg aludni most már. Nincs itt semmiféle Hanky, vagy bárki aki ártani akarna neki.
Másnap beszéltem az osztályvezető orvossal, hogy mi a helyzet a kis Danny-vel, és a szüleivel, mit is tudunk pontosan arról, hogy a szülei verik őt. A doktor úr annyit tudott, a szülők tagadják, hogy bármikor is kezet emeltek volna a kisfiúra. Egyik éjszaka furcsán kezdett viselkedni, és onnantól kezdve egyre több seb, és zúzódás lett rajta. Amikor elvitték a háziorvosukhoz, ő jelentette a dolgot a gyermekvédelemnek, és ezután szállították ide hozzánk a kórházba.
Ismét éjszakai ügyeletes voltam, bementem a gyerekek kórtermébe, ezután Dannyhez is. Külön szobát kapott, mert zavarta a többi gyereket éjszaka. Láttam eléggé fél, ezért próbáltam vele beszélgetni, megnyugtatni. Kérdeztem tőle, mi is az, amitől ennyire nyugtalan.
-Mitől félsz Danny? Ki az a Henry, vagy Hanky akiről múltkor meséltél? (Úgy láttam a fiú megbízik bennem, mesélni kezdett)
-A suliba kezdődött, Jim az osztálytársam behozott magával egy fekete könyvet, amin egy furcsa csillagszerű jel volt. Abból olvasott fel egy játékot. Azt mondta, hogy én gyáva vagyok, és úgy se merek játszani. Ezután elmondta a játékszabályokat. (Elővett a zsebéből egy szakadt papírt.) Éjszaka, a tükör előtt el kell mondani ezt a versikét:
Éjfél eljött, ódon óra,
Hanky jöjjön, virradóra,
Tükrön át, ő ott vár rám.
Én arcommal én rám vár.
Kilépjen ő, a tükrön innen,
a tükrön túlról, éljen itten.
Lelke színe sötét, komor és bús,
teste nincsen, ő csak üres hús.
Bántani soha nem fog, amíg én
nem árulom el másnak, az ő nevét!
-Nem volt már velem otthon egy iskolatársam sem (Folytatta Danny a történetét), de mégis bizonyítani akartam a többieknek. Úgyis rájöttek volna, ha nem csinálom meg, mert nem tudok jól hazudni. Ezért odaálltam a tükör elé, és elmondtam a verset. Néztem közben a tükörképem... Először nem történt semmi, de ahogy néztem a tükörképem, elkezdett elváltozni az arcom... Nagyon megijedtem, és befutottam az ágyamba, magamra húztam a takarót. Halk hangot hallottam, a nevemet mondta:
-Kicsi Danny, itt van Henky! Gyere velem játszani... (Hallatszott halkan a suttogó hang)
-Nagyon meg voltam rémülve, azt hittem ha jól betakarózok, és nem figyelek oda, akkor elmúlik... De nem múlt el. Hirtelen ez a valaki, vagy valami lehúzta rólam a takarót, és rángatni kezdett. Közben folyton mondogatta, -Kicsi Danny, itt van Henky! Miért nem akarsz játszani?! ezután már nem emlékszem semmire, talán elájultam...
A fiú folytatta a történetét, mintha közben kissé megnyugodott volna, úgy látta, hiszek neki, elkezdett bízni bennem:
-Reggel mikor felébredtem, tele voltam sebekkel. ütés nyomokkal. Lerohantam anyukámékhoz, és elmondtam nekik, hogy mi történt. Nem igazán hittek nekem, nem értették mi történhetett velem, de mivel aggódtak értem, ezért elvittek a doktornénihez. Ezután kerültem ide... De Henky azóta is követ, és bánt!
Nagyon érdekes történet, gondoltam. Vajon hogy találhat ki egy ilyen komplikált történetet egy kis gyerek? Elaludt közben végre Danny, én visszamentem a nővér szobába. Nem telt el talán öt perc sem, mikor hatalmas gyerek üvöltést hallottam a fiú szobája felől. Odafutottam, és amit ott láttam az leírhatatlan. Danny a saját vérében feküdt, kezében egy 10 centis tükör szilánk... Az arcát azzal nyúzhatta le mielőtt meghalt. Lemerevedtem a látványtól, miközben egy halk hangot hallottam a szekrény felől:
-Itt van Henky, van kedved játszani?
