Rémtörténetek/18+

Halloween

- Halloween , halloween!!

- Andris! Hagyd már ezt abba!- szólt Anna kisöccsének.

- De hát ma éjjel megyünk a temetőbe! Majd jönnek a zombik, a vámpírok! Szerinted kapok autógrammot a kaszástól?

- Andris! Mi lenne ha nem beszélnél folyamatosan hülyeségeket? Nagyon jól tudod, hogy vámpírok nem léteznek, zombik pedig pláne nem.

- Fogjátok már be, filmet nézek!- kiáltott át a nappaliból Anna és Andris bátyja, Zsolt. Hát igen. Így telik általában a Kiss család napja. A 3 gyerek otthon veszekedik, a szülők pedig dolgoznak. Ma mindenki fel van dobva a családban, mert ma van helloween.

Úgy tervezték, hogy éjjel fognak kimenni a temetőbe, mert úgy sokkal izgalmasabb az egész. A temető a falu végén van, és egy kis ösvény vezet oda, ahol csak 1-2 pislákoló lámpa ég.

Este 8 órakor haza értek a szülők.

- Sziasztok! Na gyerekek? Készen álltok a szellemekkel való találkozásra?

- Igen!!!- szólt a 3-as kórus vissza apjának.

- Hát akkor indulhatunk is! – majd az egész család elindult a temetőbe. Ők a falu másik végén laktak, így hosszú ideig tartott az út. Főleg, hogy félúton benéztek a nagymamihoz, és ott is vacsoráztak. Fél 10 lett, mire a temetői ösvény elejére értek.

- Anyu, én f-f-f-félek! - mondta Anna, s anyukája kezébe kapaszkodott.

- Úgy mégis mitől???- kérdezte anyuka kedvesen.

- Például a-attól!- és egy bokor felé mutatott, ahol egy fehér árny lebegett egy pillanatig.

- Láttad?!- kiáltott fel Zsolti. - Ott tényleg volt valami!- A fiú apja mellé araszolt. A kis Andris az egészből semmit sem vett észre, de azért ő is megfogta anyja kezét.

- János...- Szólt Marika, a gyerekek anyja.

- Mondjad drágám.

- Ott tényleg volt valami... - mormogta olyan halkan, hogy a gyerekek ne hallják, csak ők ketten.

- Tudom... Próbálj meg, nem mutatni félelmet, ne ijedjenek meg nagyon a gyerekek...- ebben a pillanatban, Anna nekiment egy bokor szélének, ahonnan tömérdek nagy fekete denevér szállt el.

- Ááááááá!!!!- sikított Anna, és a haját tépkedte. Belerepült egy denevér!

- Áááááá!!- sikított vele együtt Marika is. Már ketten tépték a lány haját, mire sikerült kiszedni a denevért.

- Nagyon félek!- kiáltott fel Andris.

- Nem kell semmitől sem félni. – Nyugtatta a kicsivel együtt, magát is Marika. Majd elszlalomozott köztük egy fehér árny.

- Mi ez? Szellem?- kérdezte rémülten szüleit Anna.

- Valószínűleg az...- mondta Zsolt.- DE mióta léteznek szellemek? Anyu, Apu! Én is kezdek félni! MI van ha ez az izé gonosz és megöl minket? Forduljunk már vissza!!!

- Nyugodjon meg mindenki. Biztosan káprázott a szemünk. – mondta a gyerekek apja. Egy nagy kiszáradt fáról 3 bagoly szállt el hangosan huhogva.

- Uhh - nyögött fel - Marika. - Ki nem állhatom a baglyok hangját... Hál' istennek mindjárt ott vagyunk a temetőben... Ott már világítani fognak a mécsesek. – lassan odaértek. Már kezdtek megkönnyebbülni, mikor meglátták a temető világítását. Ekkor egy fekete macska futott el előttük, és ahonnan futott, elaludtak sorban a mécsesek, és korom sötét lett a temetőben.

- Menjünk haza!- mondta Anna.

- Már itt vagyunk. Nem fogunk visszafordulni! –Ismét elsuhant mellettük a szellem, s ment 2 kört körülöttük, majd eltűnt a sírok melletti fák között. Andris sírva fakadt. Zokogása törte meg a rémisztő csendet.

- Hát akkor... Keressük meg a dédszüleitek sírját.

Elindultak. Nagy balszerencséjükre a sír a temető végében volt, és ez a temető nem volt kicsi. A szellem ismét elhaladt mellettük. Olyan volt, mintha ő is a család tagja lenne, de egy esztelen kiskölyök volna, aki sokkal gyorsabb mint a többiek és előre futkosna. A nagy kereszt előtt megállt, s bevárta a többieket. A fehér árnyból nem lehetett kivenni , hogy gyerek vagy felnőtt. De nagyon ijesztő volt. Az egész család rettegett, de azért rendületlenül haladtak a sírok között. Lassacskán elértek a temető végébe, ahhoz a sírhoz amit kerestek. Lerakták a 2 nagy mécsest és meggyújtották. A szellem, elszállt mellettük. Anna utána nézett, majd így szólt:

- Nézzétek! Ott van még egy sír...! De fel van nyitva...- mondta remegő hangon. S tényleg, ott, egy száraz fa alatt, a temető legeslegvégében, ott volt egy mohával borított sír, melynek a teteje fel volt nyitva. A szellem ezt a sír vette célba. Anna elindult felé.

- Ne menj oda!!!- kiáltott utána édesanyja , Marika.

- Nem fog bántani... Ha bántani akarna már megtette volna. - Ezen mindenki elgondolkodott. E közben a szellem beszállt a sírba. Anna már csak 2 méterre volt tőle. Amikor odaért, a sír teteje lecsapódott.

- Vastag József. A család utolsó gyermeke... 1806-1857...- olvasta fel a sírfeliratot Anna. –mindenki odafutott mellé. - Ő volt az utolsó ember a Vastag családból... Az ő sírján egy mécses sincs... 153 halloween-en keresztül nem kapott egy gyertyát sem a sírjára...- majd a lány fogott egy kisebb mécsest, és rárakta a sírra, és elkezdte a meggyújtását. A fiúk elkezdték gyertyákkal körbe rakni, a szülők pedig lányuknak segítettek. Mikor meggyújtották a mécsest és a gyertyákat, az egész temető kifényesedett. Az összes kialudt mécses, gyertya most meggyulladt.

S a család tagjainak átfagyott testét melegség járta át.

- Ezt senki sem fogja elhinni a suliban!- mondta Anna.

- Nem baj... Itt a bizonyíték. Csak el kell jönni ide, a temető legvégébe, és megnézni ezt a sírt .- Ezt a napot senki sem fogja elfelejteni a családból, az biztos!