II. Marguerite • Paul Lahote ff. / Hun.

24.

Minden megváltozott, amióta utoljára voltam itt.

A természet kizöldült, nyár lévén az idő sokkal melegebb volt és rengeteg ember merészkedett ki a szabadba, hogy friss levegőt szívjanak a nap melege alatt. Turisták utaztak az országba, hogy minden látványosságot megnézhessenek alig pár nap leforgása alatt, s megpihenjenek Párizs kellemes kávézóiban vagy parkjaiban.

A kutyák hangosan ugatva és farok csóválva emlékeztettek Diego gyönyörű szemeire, s pár pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy mennyire is élvezné az ittlétet. Jó lett volna abban a pár percben játszani vele, valahogy meghálálni, hogy ott volt mellettem, mikor senki sem. De tudtam jól, hogy sosem tudnám neki elégszer megköszönni, hogy megmentett, hogy annyira védelmezett azon a napon, de szerintem nem is várt volna semmi ilyet. Diego védelmező viselkedése csak még inkább biztosított afelől, hogy a kutyáknál hűségesebb barátot aligha talál az ember.

A telefonom még mindig a kezemben szorongattam, miközben halványan mosolyogva örültem Paul nemrégiben elhangzott szavainak. Kimmel minden rendben, nagyszerűen viseli a terhességet és a pocakja egyre jobban kerekedik. A fiúk szerint nagyszerű farkaskölyök lesz belőle. Az én farkasom pedig hiányolt, de nem hagytam volna ki ezt a két hetet. Szükségem volt erre a pár napra, hogy haza jöhessek, apuval legyek és megismerjem a féltestvérem. Muszáj volt ide jönnöm, hogy érezzem mennyi mindenben változott az életem pár hónap alatt.

A kételyek és a hovatartozás kérdése már nem gyötört többé, mikor végig néztem a zöldellő fákon és virágokon. Egyszerűen tisztában voltam azzal, hogy megtaláltam a helyem Lapushban és Forksban, ahol egy falkányi fiú maguk közé fogadott. Tudtam mit akarok az élettől és az elégedettség, ami legutolsó itt létemkor gyötört már sehol sem volt. Teljesen elégedett voltam az életemmel és a tudattal, hogy pár óra múlva újra farkasom mellett lehetek.