The Art of Mending a Broken Heart (magyarul - hungarian translation)

11. fejezet: Akarsz fogadni?

Karácsony alkalmából egy rész helyett ma dupla részt hoztam. Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek! :)

/////

- Hölgyeim és Uraim, üdvözlöm Önöket a Medieval Times Dinner és Tournament eseményen. – mondta egy királyi ruhába öltözött férfi. Vastag, szürke szakálla volt, lila köpenye, és egy csillogó korona díszítette a fejét. Rose-zal a sor végén álltunk, hogy megvegyük a jegyünket, de még innen is hallottuk őt.

Ahogy lassan haladtunk előre a sorban, tanulmányoztam a dekorációt is, aminek köszönhetően az egész hely úgy nézett ki, mint egy igazi, régi palota. A földtől a plafonig színes tapéták voltak, igazi fáklyák világítottak, és mindenféle fegyver volt a falhoz rögzítve, amiket megvilágított a fáklya fénye.

Amikor végre elértük a pénztárat, elővettem a tárcámat.

- Két felnőtt jegyet szeretnék.

- Voltatok már itt? – kérdezte a pult mögött lévő hölgy.

- Én igen – válaszolt helyettem Rose – De ő még nem.

- Nos, akkor te a mi vendégünk vagy – fordult hozzám nagy mosollyal – A 11. századi kastélyunkban életre kel a középkori Spanyolország, ahol hat lovag fog majd megküzdeni egymással a lovagi tornán. Minden lovag valódi páncélt visel, és minden egyes vendég királyi lakomában részesül.

- Jól hangzik – válaszoltam, ahogy visszanyújtotta a kártyámat.

- Tényleg az, és szurkoljatok a kedvenc lovagomnak, a kéknek – mondta vidám hangon, miközben két kék koronát is adott– Jó szórakozást!

Feltettem a fejünkre a koronát, majd hogy Rose-t felvidítsam, egy olyan szobába vezettem, ahol a Király épp üdvözölte a vendégeket.

- Szeretne valaki képet a Királlyal és a Királynővel? – kérdezte egy fotós.

- Mi szeretnénk – indultam felé.

- Jack – suttogta Rose a fülembe – Ne, azok a képek méreg drágák.

- Ne aggódj emiatt. Én állok mindent, és elég pénzt hoztam – válaszoltam, ahogy a királyi párhoz léptünk.

- Medieval Times háromra. Egy, kettő, három!

Mosolyogva kántáltuk a szót, majd miután elkészült a kép, Rose-zal leléptünk az emelvényről.

- Szeretnétek megnézni? – kérdezte a férfi feltartva a fényképezőgépet.

- Persze – mondta Rose.

Kíváncsian néztem le a kicsi képernyőre.

- Hey – panaszkodtam, ahogy láttam, hogy Rose nyuszi fület csinál nekem a képen – Elrontottad a képet.

- Nekem tetszik – válaszolta.

- Persze, hogy tetszik – mondtam rosszállóan – mert kigúnyolsz rajta,

- Nem – kezdte Rose, ahogy elfeketedett a képernyő, és a fotós elvitte a gépet – Azért tetszik, mert most az egyszer tényleg mosolyogsz.

- A képek a műsor után kész lesznek, és akkor elvihetitek őket – tudatta a fotós.

- Miről beszélsz? – kérdeztem Rose-t, miután megköszöntem a férfinak, és elsétáltunk – Én mindig mosolygok.

- Nem. Mindig az az ostoba vigyor van ráragadva az arcodra.

- Mindegy – mondtam, ahogy leültünk egy padra.

A lovagi tornára vezető ajtók még zárva voltak.

Pár percig csendben ültünk, és néztük a műsorra várakozó tömeget.

- Ez tipikusan egy kisgyerekeknek való hely – törte meg a csendet Rose – Mindenütt kicsik vannak.

- Igen – értettem vele egyet – De felnőttek is vannak itt – mutattam rá pár idősebb párra.

- Mert a gyerekeiket hozták el – tette karba a kezét.

- Rendben – álltam fel – akkor elérjük, hogy te is gyereknek érezd magad.

Megragadtam Rose kezét, és a legközelebbi ajándékbolthoz vezettem őt.

- Válassz egyet – mutattam a hercegnői tiarákra.

- Viccelsz velem? – kérdezte.

- Nem – ezúttal én tettem karba a kezem – Hangulatba kell jönnöd.

- Legyen – mondta Rose, meglepve engem – De aztán neked is választok öltözéket.

- Oké, de nem lehet lányos –egyeztem bele.

Rose végül egy kúpos kalapot választott, amin szalagok is voltak. Rózsaszínű volt a kalap, és a szalagok csillámlottak rajta.

Én műanyag sisakot és kardot szerettem volna, de Rose nem engedte, és egy lila, zöld udvari bolondos sapkát választott nekem. Minden rojton csengő volt, így minden egyes lépésemnél csilingelő hangokat adtam.

- Nagyon lúzerül nézek ki – nyöszörögtem, amikor visszaültünk ugyanarra a padra.

- Tudom – nevetetett Rose.

- Lökött – duzzogtam, de nevettem is.

Örültem, hogy Rose kezdi jól érezni magát.

Hangosan megkordult a gyomrom. Lenéztem a hasamra, Rose pedig felvonta az egyik szemöldökét. Miután újra felnéztem, mindketten nevetni kezdtünk.

- Farkas éhes vagyok – mondtam.

- Egy csomó kaja lesz majd – válaszolta.

- Reméljük, hamarosan kezdődik – néztem a még mindig zárt ajtókra.

- Még öt perc – nézett le Rose az órájára.

- Szerinted melyik lovag nyer majd? – kérdeztem, ahogy a színekre néztem.

Mindegyik vendég kap majd egy színt. Kéket, sárgát, pirosat, zöldet, feketét vagy fehéret. A színek fogják jelképezni, hogy melyik lovagnak szurkolsz.

- Már tudom, hogy ki fog nyerni – állította Rose.

- Tényleg? Ki? – kérdeztem nevetve.

- A piros lovag nyer – mondta magabiztosan.

- Akarsz fogadni?

- Jack, már láttam ezt az előadást. A piros nyer – forgatta a szemét.

- Ha ennyire biztos vagy benne, nyugodtan fogadhatsz. Hogyha veszít a piros lovag, akkor el kell jönnöd velem egy második randira is.

- Rendben – simította ki a haját az arcából – De hogyha nyer, akkor békén hagysz. Oké?

- Oké – vigyorogtam – Megegyeztünk.

Nem saját történet, én csak fordítom! / This is not my story, I just translate it!

Eredeti író / Original writer: https://www.wattpad.com/user/Fallzswimmer