The Art of Mending a Broken Heart (magyarul - hungarian translation)

12. fejezet: Csoki vagy vanília?

- Ez nem fair – panaszkodott Rose, ahogy a kocsi felé igyekeztünk a parkolóban.

- Az üzlet az üzlet – próbáltam nem elnevetni magam.

Válasz helyett Rose csak felgyorsította a lépteit. Ezzel jelezte, hogy nem érdekli mit mondok.

- Nem én tehetek róla, hogy olyan mindentudó vagy – reméltem ez majd felkelti a figyelmét.

Rose dühös arccal megfordult.

- Nem vagyok mindentudó, és te Jack Burner pedig egy nagyon kövér hazudozó vagy.

Úgy tettem, mintha fájt volna, amit előbb mondott.

- Szerinted tényleg kövér vagyok? – viccelődtem – Lehet, hogy felszedtem pár kilót, mióta itt vagyok.

Rose idegességében dobbantott egyet.

- Nem megyek el veled egy újabb randira.

- Na jó várj – tettem fel védekezően a kezem – Csak azért mert nem tudsz veszíteni, nem jelenti azt, hogy visszatáncolhatsz.

- De csaltál – állította mérgesen.

- Komolyan Rose, nem csaltam. Talán kihasználtam a tudatlanságodat, de te voltál az, aki annyira ragaszkodott hozzá, hogy a piros lovag nyer.

- De ő nyert, amikor legutóbb itt voltam – ült le a járdára, és várta, hogy kinyissam a kocsit.

Nevetni kezdtem.

- Szerinted visszajönnének az emberek, ha minden egyes alkalommal ugyan az a lovag nyerne. Abban nem lenne semmi szórakozás.

Rose sóhajtott egyet.

- Amikor kicsi voltam, – ültem le mellé – nagymamám sokszor elvitt az Orlando-ban levő Medieval Castle –be. Mindig fogadtunk arra, hogy ki fog nyerni. Akár a piros lovag is nyerhetett volna. Nekem csak több esélyem volt a nyerésre.

- Azt hiszem nem gondoltam át eléggé – ismerte be.

- Szóval – mosolyogtam – akkor kapok egy második randevút?

- Sajnos – állt fel Rose – Csak vigyél haza Jack.

- Aj gyerünk már, azért jól szórakoztál, nem? Nem is volt olyan rossz – nyitottam ki a kocsit.

Rose csak beült a kocsiba. Idegesen beletúrtam a hajamba, és belerúgtam a kocsi kerekébe. Majd fájó lábujjal, én is beszálltam.

Miután beindítottam az autót, és kitolattam a parkolóból, még egyszer neki szegeztem a kérdést.

- Tényleg annyira rossz volt?

Rose válasz helyett csak kibámult az ablakon.

- Még egy sima igen-t vagy nem-et sem tudsz rá mondani? – könyörögtem.

Rose ezúttal a rádiót hangosította fel, a legmagasabb hangerőre.

- Rendben! – kiabáltam túl a zenét, majd elkanyarodtam a kocsival.

- Hé – mondta Rose – Mit csinálsz?

- Oh már azt hittem, elment a hangod – válaszoltam szarkasztikusan.

- Haza akarok menni Jack – követelte.

- Nem – néztem a szemébe – Vagy azért nem válaszolt a kérdésemre, mert nem akarod beismerni, hogy tényleg jól érezted magad, vagy azért, mert tényleg nem volt jó a randi. Bármelyik is legyen, addig nem mehetünk haza, amíg tényleg meg nem bizonyosodtam arról, hogy jól érezted magad. Szóval most elmegyünk fagyizni – mondtam neki, ahogy a Culver-be parkoltam.

- De... - kezdte Rose.

- Nem – szakítottam félbe – Addig nem megyünk el, még nem ettél fagyit.

Kiszálltam a kocsiból, de amikor Rose nem követett, odasétáltam és kinyitottam az ajtaját.

- Szállj ki – utasítottam.

- Nem akarok fagyit enni – makacskodott.

- Nem érdekel – csatoltam ki az övét – Akkor becipellek.

- Én meg nem félek segítségért kiáltozni.

Próbáltam megnyugodni, ahogy egy kis ideig mindenhova néztem, csak a kocsiban ülő lányra nem. A Culver Nyitva táblájának a fénye pislákolt az éjjeli fényben.

- Rose – mondtam nyugodt hangon – Miért kell ennyire megnehezítened a dolgot?

Egy darabig csendben volt, de aztán megszólalt.

- Csokoládét szeretnék.

Először nem értettem mit akar mondani, de aztán kapcsoltam.

- Máris jövök.

~

- Sajnálom, de a csokoládés gépünk elromlott. Adhatok valami mást? – kérdezte mosolyogva a pénztár mögött álló nő.

- Nincsen csokoládés fagylalt? – hitetlenkedtem – Egyáltalán?

- Nem azt mondtam az előbb? – tűnt el a mosolya.

- Fene egye meg – morogtam. Most mit fogok vinni Rose-nak?

- Tessék? – kérdezte a nő mérgesen.

- Bocsánat – kezdtem sajnálkozóan – De a feleségem a kocsiban ül, állandóan csokit kíván. És egyre rosszabb, mióta a kis Junior is mindjárt megérkezik.

- Nem vagy egy kicsit túl fiatal ahhoz, hogy apuka legyél? – kérdezte.

- Maga pedig nem túl öreg ahhoz, hogy a Culvers-be dolgozzon? – kérdeztem vissza.

- Tudod mit? Adok valami mást. Mit szólnál, ha megvennéd azt, és elhúznál innen?

- Jól hangzik – mosolyogtam.

~

- Ez mi? – kérdezte Rose, amikor egy adag vaníliafagyit vittem neki, az összes csokis dologgal, ami maradt még a Culvers-ben.

- Fagylaltkehely. Ezt tudtam hozni a csoki fagyi helyett. Úgy néz ki, kifogytak.

- Hogy hogy kifogytak? – kérdezte.

- Ezt kérdeztem én is – ráztam a fejem – de a nagyon kedves pénztáros ezt ajánlotta.

- Rendben – mosolygott.

- Tényleg? – kérdeztem vissza.

- Igen – tette bele Rose a kanalát – Nem tudtam eldönteni, hogy csokit vagy vaníliát szeretnék. Így mindkettőt kaptam.

- Most viccelsz? Ezt jó lett volna tudni, mielőtt sértegetni kezdem a pénztárost.

Rose csak nevetett.

- Megkóstolod? – kérdezte, ahogy ő is elkezdte enni.

- Nem is tudom. Lehet, hogy beleköpött.

- Na gyerünk, csak egy kanállal – elém tartott egy kanál fagyit.

- Rendben – dünnyögtem és kinyitottam a számat.

- Oops – nevetett Rose, ahogy szándékosan eltévesztette a számat, és az arcomra került a ragadós édesség.

- Nagyon vicces – indítottam a kocsit.

- Nem nyalod le? – kérdezte Rose, ahogy evett még egy kanállal.

- Nem, jó helyen van az ott. De ha te akarod, csak nyugodtan – vigyorogtam.

- Álmodozz csak Jack – nevetett.

- Fogok is – mondtam.

Nem saját történet, én csak fordítom! / This is not my story, I just translate it!

Eredeti író / Original writer: https://www.wattpad.com/user/Fallzswimmer