The Art of Mending a Broken Heart (magyarul - hungarian translation)

17. fejezet: Burner nagyi

- Jack Daniel Burner, mégis hányszor kell még megkérnem, hogy kelj fel végre – ordibált Ruby, és pont úgy hangzott, mint az anyám.

Válaszul csak morogtam, és a fülemre húztam a takarót, hogy ne halljam a kiabálást.

- Oké, ennyi volt! – hallottam a hangját a takarón át, ahogy kinyitotta az ajtómat.

Felkapcsolódott a villany, én pedig eltakartam a szememet.

- Mi a ... - kezdtem, mielőtt valaki a matracommal együtt lerántott az ágyról.

- Fenébe Ruby – dörzsöltem a fájó részt a fejemen – Vasárnap van.

- Nem érdekel Jack – kiabált velem, miközben az arca is pirulni kezdett. Utálta ezt, én pedig próbáltam visszafojtani a nevetést. – Négy napja teljesen magad alatt vagy, és elegem van belőle. Kale már kétszer hívott, és Becky is hozott egy tál sütit. Nem hagyom, hogy át aludd az életed. Mi a baj?

- Semmi – álltam fel, és elsétáltam. Nem akartam erről beszélni.

Ruby követett a folyosóra.

- Nem akarok egy hazugot a házamba.

Megfordultam és a szemébe néztem.

- Talán nem rád tartozik.

Ruby arca haragos lett, majd miután elértek hozzá a szavaim, megbántott kifejezés váltotta át.

Idegesen fújtam ki a levegőt, Ruby pedig könnyezni kezdett.

- Sajnálom Ruby, nem úgy értettem.

- Semmi baj – suttogta, majd ott hagyott egyedül a folyosón.

Idegességemben ököllel belevertem a falba. Most már két lány haragszik rám. Három, hogyha Tina-t is számoljuk. Azokat már bele sem merem számolni, akik Floridában vannak.

Azon gondolkodtam, hogy visszamegyek aludni, de ilyen idegállapotban valószínű még visszaaludni sem tudnék.

Fogmosás közben próbáltam nem arra a bizonyos személyre gondolni. De nem volt könnyű. Nem tudtam kiverni őt a fejemben, teljesen őrületbe kergetett. Miért nem akar a barátnőm lenni?

Eddig senkit sem akartam barátnőmnek, és most amikor végre találtam valakit, rám sem hederít.

Őrültség, hogy minden vágyam az volt, hogy mosolyogni lássam? Valószínű igen.

Kiöblítettem a szám, majd a konyhába mentem a kulcsaimért. Egyáltalán nem érdekelt, hogy nézek ki.

- Hova mész? – kérdezte Ruby, amikor kinyitottam a bejárati ajtót.

- El – válaszoltam, és becsaptam az ajtót.

Hogyha van bárki, akivel beszélni tudok a gondjaimról, akkor az a nagyi. Nem arról volt szó, hogy nem szerettem Ruby-t, de néha nagyon hülyének éreztem magam, amikor beismertem neki a problémáimat. De a nagymamámnál sohasem éreztem magam kényelmetlenül.

Mielőtt meglátogattam volna, elmentem virágcsokrot venni. Majd ráültem a motoromra, és a Chicago-i temetőbe mentem.

Az apukám nem véletlenül Chicago-ban talált munkát Rubynak. Valójában itt nőt fel, az egyik külvárosban. Bár én Floridában születtem és ott is nőttem fel, nagyon sokszor láttam a nagyit ahhoz képest, hogy az ország másik végében élt.

Mindig velünk töltötte a telet, és amolyan anya figura volt számomra. 11 éves voltam, amikor elhunyt. Apu pedig ragaszkodott hozzá, hogy Chicago-ban legyen eltemetve, hisz idetartozik.