I love you...Forever

2.fejezet

Ennyire még sosem voltam összezavarva. Tehát Máté és az előttem álló fiú testvérek? Képtelenség.
Szerencsére nem maradtam tudatlan, mivel az előttem lévő fekete hajú srác szólásra nyitotta száját.
-Még mielőtt kisülnének az agykerekeid, elmondom, hogy az apám a te anyukádba szeretett bele. Tehát mint a fia, együtt fogok élni veled, Emese lányával.
-Minek nézel te engem? Kisgyereknek? - néztem rá bosszúsan, mert a lekezelő hangnem rosszul esett.
Ott is hagytam és inkább megcsodáltam a kilátást. Nagyon szép volt a lemenő nap színe, és ahogy a házakra árnyékot vetett.
-Látom, tetszik. - állt mellém a még mindig névtelen fiú. - De el kell szomorítsalak. Ez már az én szobám.
Kijelentésére könyörgőn néztem rá.
-Kérlek, annyira szerettem volna egy erkélyes szobát! - tettem össze kezeim, mire gondolkodni kezdett.
-Egy feltétellel. - emelte fel mutatóujját, mire izgatottan vártam, mit fog mondani. - Adj egy csókot! - hajolt le hozzám.
Nemet intve fejemmel hagytam el a helyiséget. Hogy lehet ilyen mocsok?
-,,Adj egy csókot!" - utánoztam hadonászva, miközben lementem a cuccaimért.
Anya ahogy meglátta puffogó arcom, nevetve nézett össze Henrikkel.
-Ezek szerint találkoztatok. - szólalt meg.
Bólintottam, majd a bőröndjeimet felkapva trappoltam a lépcsőn. Még a lányoktól sem búcsúztam el. Gondolatban fejen ütöttem magam. Annyit segítettek, én pedig meg sem köszöntem.
Mikor felértem, rögtön a magányos ajtóhoz léptem. Ahogy benyitottam, már csuktam is be. Ez a fürdőszoba. Megrökönyödve fordultam meg. Nem akarok mellette lenni.
-Szedd össze magad, Zsófi. Ez gyerekes. - dorgáltam le magam.
Nagy levegőt vettem és lenyomtam az ajtó kilincsét. Meglepődve torpantam meg, mikor erkéllyel szemben találtam magam. Ledobva minden cuccom, szaladtam ki. Megcsodáltam az eget, majd nagy mosollyal fordultam a mellettem lévő térhez. Láttam, amint a szoba lakója levette a pólóját, majd hirtelen megfordult. Vigyorogva nézett végig rajtam, majd hasára mutatott.
-Tetszik, mi? - tátogta, mire visszamentem a kis kuckómba.

***

Az este további része csendesen telt. Anyáék lent pakoltak ki, míg mi fent. Eléggé fárasztó volt. A szobámat is sikerült berendeznem, viszont a fürdőbe csak a nagyon fontos dolgokat helyeztem el, mint például fogkefe, fogkrém, törülköző. A többi lányos dolgokat a szekrényemben tároltam el.
Amint végeztem a fürdéssel, le is feküdtem aludni, mivel elég későre járt és holnap még iskola is van. Általában hamar aludtam el, de most nem így volt. Folyamatosan azt éreztem, hogy van valaki a szobámban. A motoszkálás hol erősödött, hol gyengült. Végül abbamaradt, én pedig nyugovóra tértem.

Az óvodában keltem. Nagyon rég jártam itt. Pontosabban tíz éve, de mégis minden ismerős volt. A játszóház, az asztalok, még az ágyam is. De nem voltam egyedül. Egy nő sétált hozzám mondván, itt vannak a szüleim, mire lábam önálló életre kelt. Kisebb is voltam. Mi történik? A következő pillanatban már egy autóban ültem. Már rég átmentünk a szemközti sávba, mikor erős fény bántotta a szemem, majd minden elsötétült... Halvány képek villantak meg. Minden véres volt. A vezető ülésbe teljesen belenyomódott a sofőr. Arcára tekintve hirtelen minden eltűnt.

-Hé! Zsófi! - ütögettek finoman.
A hang távolinak tűnt, mégis hamar a közelemben éreztem, ám újra messze volt. Váratlanul nedvességet éreztem. Arcomon folyt, majd lassan nyakam felé és így tovább lefelé. Ijedtemben felugrottam és idegesen néztem szét.
-Végre! - sóhajtott megkönnyebbülten a mellettem ülő motoros.
Tekintete más volt. Aggódón, emellett kíváncsian vizslattak szemei.
Megtörölte arcom, majd vállamra tette kezét. Most vettem észre, hogy lihegek és a sírás kerülget. Úgy éreztem, valamilyen rohamom lesz, ezért még jobban féltem.
-Apa! - suttogtam.
-Hmm? Mi van apuddal? - kérdezte kedvesen, mire könnyekkel teli szemmel néztem rá.
-Halott. - mondtam halkan és egy csepp könny utat tört magának, majd több is.
A fiú először ledermedt, de hamar rendezte magát. Letörölte könnyeim. Szólni akart, de megráztam fejem.
-Jól vagyok...Köszönöm, hogy felkeltettél.-mosolyogtam halványan, mire bólintott.
Megfogta arcom és újra végigsimított a már jól ismert helyen.
-Te! - csaptam kezére ismét. - Ha még egyszer eljátszod ezt...Amúgy, hogy hívnak Mr. Bunkó? Mert bemutatkozni luxus. - dünnyögtem szipogva.
-Bocs, de egyszerűen imádom a nyakad. És a nevem Márk. - felállt és az ajtóhoz sétált, de ott megtorpant. - Aludj jól. - és kilépett.
Komolyan ez a srác... Viszont hálás vagyok, hogy felkeltett. Az az álom...Nem szeretném többször átélni.