I love you...Forever

10.fejezet

Enyhe szívrohamot kaptunk. Nem korai ez egy kicsit?
A szülők, látva arcunkat, elnevették magukat.
- Nem nekünk. - kacagott anyám önfeledten, amit Henrik szerelmesen nézett. Szerintem az övék sincs messze.
- Engem az se érdekelne, ha a tiétek lenne, csak utálom az öltönyt. - vonta meg vállát Márk.
- Tudom, említette Henrik. Zsófi se nagyon szereti az ilyen felhajtásokat. - nézett rám anyukám. - De mégis meg szeretnélek titeket kérni egy szívességre.
- És pedig?
- A barátnőm lánya még kicsi. Vigyázni kéne rá.
- Semmi akadálya! - csaptam össze kezem izgatottan, hiszen nagyon szeretem a kicsiket. Sajnos a családban - tudtommal - nincs tőlem fiatalabb, na meg nem is tartjuk a kapcsolatot,  ismerősi körben pedig nem tudok senkit se, akinek lenne csöppsége.
Márkra sandítottam, hogy ő vajon hogy áll a dologhoz, de ő is engem figyelt. Arcán különös érzelmek suhantak át.
Anyukám nagy örömmel fogadta válaszom. Óvatosan a mellettem lévő fiúra pillantott, aki csak megvonta a vállát. Ezek szerint neki mindegy.

***

Segítettem anyának pakolni. Mint kiderült, nem is helyben lesz az esemény, hanem az ország másik végében. Tehát lehetséges, hogy két napig nem látjuk anyuékat.
- És a gyerek? Ő meddig lesz itt? Egyáltalán mi a neve?
- Mikor jövünk haza, elviszik a nagyszülei. És a neve Dóra. Tünemény egy lány. Hasonlít rád. - mosolygott, miközben Henrik alsóit rakta a bőröndbe.
Egy bőven elég nekik, hiszen nem egy hétre mennek, mégis anya telepakolta és rá kellett ülni, hogy össze tudja zárni.
- Holnap reggel indulunk. Akkor jön meg Dóra. - ölelt meg.
Láttam, hogy zavarja valami vagy legalábbis szeretne még mondani nekem valamit, ezért megböktem.
- Na, kivele!
- Nem lesz gond? Olyan hirtelen jött...
- Anya! - szakítottam félbe. - Ne aggódj! Inkább készüljünk az alváshoz. - adtam egy puszit neki, majd visszamentem az emeletre.
Ott a kanapén feküdt Sammy és Lucky, Márk társaságban.
Ahogy meghallották a lépteim, fejüket megfordították és úgy figyeltek, míg a kicsit ölbe kellett vennem.
Márk szeme folyamatosan fel-le járkált testemen, amitől ismételten zavarban voltam. Na meg a meztelen mellkasa is nyomott a lantba.
- Neked még mindig nincs felsőd?
- De van. Épp rajtad. De így jobban tetszik. - kaján vigyort villantott.
- Mihamarabb visszaadom, emiatt ne aggódj! - mondtam gúnyosan, amitől kinevetett.
Bementem a szobába, míg ő folyamatosan kacagott. Még akkor is hallottam, mikor becsuktam az ajtót.

***

Reggel nagyon korán keltem. A nap is még az ég alján pihent, ezzel vöröses árnyalatot adva az égnek. A felhők szétszórtan helyezkedtek el és rossz időt jósoltak. Valamiért az volt bennem, hogy hamarabb kell bemenni a suliba, így hát kimentem a szobámból, de csak halkan, nehogy felkeltsem Sammy-t.
Az emeleten csend volt. Valamennyi fény áradt fel a lépcsőnél. Biztosan a szülők azok.
Óvatosan lenyomtam a szomszédom szobájának kilincsét és beléptem. Ő is aludt. Ágya mellé sétáltam és nem törődve a csupasz mellkasával, megböktem párszor. Mikor erre nem reagált, erőt vettem magamon és füléhez hajolva kérleltem, hogy keljen fel, miközben a meztelen felületen maradt a kezem. Csak most vettem észre, mennyire helyes, mikor alszik. Az arca a szokásosnál nyugodtabb volt, sötét haja pedig borzosan keretezte homlokát. Az izmos mellkasa és bőre égette a kezem. Mint minden porcikám. Ívelt ajkait néztem. Nem volt vékony, se vastag. Tökéletesek.
- Cicám, én is szívesen bökdösnélek, de nem kora reggel. - kapta el csuklómat.
Ijedten dermedtem meg, de nem attól, hogy felkelt. Sokkal inkább a reggeli dörmögő hangja miatt. Sajnálom a lepkéimet.
- Bújj vissza az ágyba vagy tudod mit? Gyere ide! - azzal megrántott és ráestem.
- Márk! Engedj el! Suliba kell mennünk! - ütöttem meg finoman és csípőjére ültem.
Morcosan felkönyökölt.
- Szombat van, a téli szünet első napja!
- Mi? - néztem zavartan szemébe. Ő csak bólintott, ezzel is nyomatékosítva kijelentését. - Nem baj! Akkor csináljunk valamit!
Úgy vizslatott világos szemeivel, mintha valami idiótát látna, de pár másodperc múlva huncut fény csillant íriszeiben. Szája felfelé gördült, kezével átkarolta derekam, így teljesen az ölében helyezkedtem el.
- Van néhány ötletem. - nyalta meg ajkát pár centire tőlem, amitől szívritmuszavar jött rám. Kétségtelen, hatással van rám.
- Hülye, engedj...
Az ajtó nyitódott és a szülők értetlen fejével néztünk szembe.
Azonnal lepattantam Márkról és pirulva néztem a földet.
- Végül is nagyok vagytok már. - mondta természetes hangon anya.
- És nem ez az első ilyen helyzet. - tett a lóra Henrik, mire anya kérdőn fordult felé. - Oh, még a múltkor a konyhában...
- Eltört valamit és csak megnéztem, nem e esett baja! - szakítottam félbe. - Most pedig... Mindegy. Gondoljatok, amit akartok. - legyintettem, mert arcuk  láttán nem sokat értem a magyarázkodással. El is hagytam a szobát és inkább felöltöztem.

***

Ez a lány nagyon aranyos. Igaza volt anyának, hogy hasonlít rám, ugyanis nagyon élénk. Találkozásunknál azonnal velem kezdett foglalkozni. Márkot csak egy pillantásra méltatta, ami engem megnevettetett és a fiú ezt nem nézte  jó szemmel. Természetesen velem fog aludni, ezért először kipakoltuk a ruháit és a játékait, miközben nagyon jól elbeszélgettünk. Ahhoz képest, hogy csak öt éves, eszméletlen dumával rendelkezik.
- Ti most akkor a pótszüleim vagytok? - kérdezte Dóra, miközben a konyha asztalán dominóztunk.
Márk éppen valamilyen tésztát csinált és be kell valljam, nagyon finom illata volt.
A kérdésen elmerengtem. Tényleg olyan, mintha szülők lennénk. Én játszok vele, míg Márk az ebédet készíti, ami nagyon illett hozzá. Izmos karján mozogtak az izmok, ahogy vágta a hozzávalókat. Csípőjén lógott a melegítő, a póló - kivételesen viselt - pedig eltakarta felsőtestét, mely hiányérzetet keltett bennem. Erre feleszmélve ismét a valóságba csöppentem vissza.
- Valami olyasmi. Vigyázunk rád. - mondtam gyorsan, de a konyhatündér így is érzékelte bambulásom és láttam, ahogy mosolygott az orra alatt. Annyira utálom, hogy tisztában van, mennyire jól néz ki.
A kis szőke lány hirtelen felpattant és elment a mosdóba. A helyiségben csönd lett és csak Márk tevékenységei törték meg azt.
- Nem is gondoltam, hogy tudsz főzni.
- Én meg azt, hogy szereted a pulcsim. - hátranézett és szemtelen mosollyal illetett. - Igazán szemrevaló voltál nadrág nélkül a felsőmben.
Tátott szájjal ültem. Ha nem lenne ennyire nagyképű, annyira tökéletes lehetne az összkép..
- Már megbo...- fejemet a bejárat felé kaptam. Az ablaknál árnyékot véltem felfedezni, ami az ajtó irányába haladt. Szó nélkül indultam meg, amit Márk nem vett észre, mert túlságosan figyelt az ételre. Kinyitottam az ajtót és egy magas, szőke hajú nő állt előttem. Nem volt valami jó passzban, mivel arca beesett, szemei alatt karikák ültek, amelyek túlságosan ismerősnek hatottak számomra.
Ismét bevillant egy kép, amint egy háznál vagyok és segítek egy nőnek. Haja ugyanolyan árnyalatú volt, mint az előttem lévőnek. Alkata egyaránt.
- Segíthetek?
- Meg sem ismersz? - húzta gúnyos mosolyra száját.
Hátam mögött lépteket hallottam, nem sokkal később Márk hangját.
- Anya?

Sziasztok 😊
Kedvem volt megírni a következő részt, ezért ki is rakom 😁.
Remélem, tetszett nektek, hagyjatok nyomot 😊.

All the love xL