I love you...Forever

27.fejezet

- Minek veszel ilyen ízét? - kérdezte barátom, miközben fintorogva vette ki a kezemből a korrektort.
Nagy nehezen tudtunk elkészülni és autóba ülni, de nem mi voltunk késésben, hanem a két szőke.
A főúton felnőttnek éreztem magam.
A barátom mellett ültem a kocsiban, miközben egy nagyobb városba mentünk. Tetszett.
Szerencsére Márk nem érezte egyedül magát, a fiúk is jöttek velünk, csak bosszantóak voltak néha.
Például az egyik üzletben felpróbáltam egy ruhát, Márk pedig a magasságának köszönhetően könnyen benézett...Minden egyes alkalommal, mikor ruhát próbáltam.
- Márk! Ilyenkor csak maradj csendben! - elvettem tőle a fehér tubust és a kosárba helyeztem.
- Nincs szükséged rá! Így vagy szép! - mosolygott.
Hallottam, ahogy a mellettünk álló lányok elaléltak. Nem voltak egyedül..

Fatimának kellett pár fehérnemű, ezért kerestünk olyan boltot, ahol tudtunk venni.
Ahogy sétáltunk a tömegben Fatima megbökött szabad kezével.
- Vegyél még olyan melltartót! Szerintem eléggé bejött neki. - kacsintott.
- Igen, nagyon tetszett! - hajolt oda hozzánk Márk.
Fati mindenttudó vigyorral az arcán tért be a fehérnemű üzletbe.
Meglepetten láttam, hogy az eladók férfiak voltak.
Az egyik magasabb, míg a fiatalabb alacsonyabb volt. Farmert és fekete pólót viseltek.
Az üzletben rajtunk kívül nem tartózkodott senki.
Jókedvűen köszöntöttek és a segítségünkre siettek.
Annának jól jött, de mi Fatival jártasok voltunk.
Nem időztünk el itt sem, mégis olyan gyorsan teltek a percek.
Már ebédidőben jártunk és nagyjából megvettünk mindent.
A legközelebbi gyorskajáldában ettünk kínait és haladtunk tovább várost nézni.

***

Késő délután, szinte este indultunk vissza Nyíregyre. Sikerült mindent megvenni és remekül éreztük magunkat.
Az autópálya zsúfolt volt, viszont ez nem akadályozta meg pár embernek az előzést.
- Kíváncsi vagy a tizedikre? - kérdezte Márk, miközben egyik kezét összekulcsolta enyémmel.
Jó kérdés volt. Izgultam és féltem egyben, hiszen utána csak két év az érettségihez, ami rövid idő.
- Talán. - elmosolyodtam, amikor megcsóválta fejét és újra az utat néztem.
Ahogy figyeltem a sötét utat, amit csak az autók lámpája világított meg, eltűnődtem, milyen lesz egy kistestvér, azonban valami felkeltette az érdeklődésem.
A szemközti sávban egy autó meglehetősen gyorsan hajtott és akaratlanul is megszorítottam az övem.
Nem láttam a kocsi fajtáját, esetleg a színét, de azt igen, hogy már középen haladt.
Előttünk nem sok jármű hajtott, a legtöbb pár kilométerre előrébb járt.
- Ennek meg mi baja?
- Húzódj le! - kértem remegő gyomorral.
- Nem tudok hova, Zsófi.
Az autó lámpája már a szemünkbe világított. Mire reagálni tudtunk volna, már a kocsi pördült egyet, majd úgy éreztem, mintha egy elefánt megbökött volna a lábával.

Alig érzékeltem valamit. Fájt a fejem, a lábam zsibbadt és szinte remegtem.
Homályosan vagy egyáltalán semmit nem láttam.
- Zsófi!
A hangra kinyitottam a szemem, de csak suttogni tudtam.
Eszméletlenül fájt a fejem.
- Zsófi, nézz rám! Magadnál kell lenned!
Márk arca meglehetősen nedves volt. Szemei vörösen pillantottak vissza rám.
Megsimogattam arcát mindkét oldalt.
- Szeretlek! - sírta
Hirtelen eltűnt és helyébe egy középkorú férfi lépett.
Kék ruhát viselt, kezében valamilyen vágó eszközt láttam.
- Nem mondok jó estét, Alfréd vagyok. - mutatkozott be.
Magamban felnevettem, ilyen mázlista is csak én lehetek.
- Mivel beszorult a lábad, le kell vágni az ajtót..elég kacifántos úton.
Bólintottam, mire hozzá is látott.
Nagyon nehezen maradtam a tudatomnál, de kellő motivációt kaptam a fűrésztől.
Valahogy sikerült kikapcsolnom az övet, így valamennyire kényelmesebben tudtam kivenni a lábam.
Mikor eltűnt a látóteremből a férfi, két másik tért vissza egy hordággyal.
Az egyik kikapott a roncsból és már tett is a guruló ágyra, innentől pedig gyorsan történt minden.

***

A kórházi ágyon feküdtem és azon tűnődtem, mikor ehetek.
Márk a mellemen feküdt és nagyokat szuszogott.
Nem tudtam, hány óra, nap telt el a baleset óta, de szerintem nem aludt valami sokat.
Semmi komoly baja nem esett szerencsére és nekem se. Azt se értettem, minek voltam még bent.

Márk mocorogni kezdett, ahogy játszani kezdtem a hajával.
Zöld szemével csak nézett, ami egy kis idő után ijesztő lett.
- Pislogj már!
- Jól vagy? - simította meg arcom.
- Éhes vagyok! - mondtam és a korgó gyomrom is bizonyította állításom.
- Csak 12 órája fekszel, be vagy tömve gyógyszerrel, de te éhes vagy...- hüledezett. - És a srácok is aggódnak érted.
- Jól vagyok.. - mosolyodtam el.
Pár percre magamra hagyott, hogy szóljon az orvosnak, már fent vagyok.
Amíg egyedül voltam, fontolóra vettem, hogy hallgatok arról, amit láttam, de legalább Henriknek tudnia kell.
Másodperc alatt nyilalt belém a fájdalom, amitől már nem is voltam annyira jól.
Ha össze kéne számolnom, mennyi balesetünk volt...
Az ajtó nyílt és egy alacsony öreg bácsi lépett be Márkkal az oldalán.
A doktornak nagyon kedves aurája volt és arcán is tükröződött.
Szokásos kérdéssel jött, majd végre kaphattam enni, amit egy fiatal nővér tolt elém.
- Anyáék? - érdeklődtem, mikor levettem a tányért fedő hálót.
- Kint vannak. Szóljak nekik?
Bólintottam, majd odébb toltam az ételnek nevezett valamit.
Márk az ajtóhoz sétált és behívta a szüleinket.
Észrevettem rajta, hogy remegett a keze. Hiába nem látszott az arcán, a keze elárulta őt.
Anya szemei szintén pirosak voltak és az esti műszak miatt fekete karikák is megjelentek alatta.
Henrik teret adott nekünk, ő csak hátul állt a fiával.
Rámosolyogtam, aztán anyát kezdtem nyugtatni, több - kevesebb sikerrel.
Sajnálom, hogy pont most történt meg, így is ideges lehet a baba miatt.
- Anya, jól vagyok, inkább ülj le! - kérleltem.
- Miért kéne leülnöm? - ráncolta homlokát, mire Márk homlokon csapta magát. Hoppá..
- Hát..tudjuk, hogy..Szóval - mutattam a hasára.
Felállt és nagy szemekkel nézett rám, majd Henrikre.
Márk és én felnevettünk, hiszen ez abszurd volt.
- Mit gondoltatok? Egyáltalán miért kellett titkolni?
- Nem rég kerültetek össze, azt hittük, sok lenne nektek. - jött oda Henrik.
- Ne ti döntsétek el! - szólalt meg Márk is. - Szerintem nem volt gond kettőnk között, egy kis fickó meg mit ártana?
- Kis fickó? Húgom lesz! - rivalltam rá játszva.
- Még nem tudjuk, milyen nemű lesz, de értesítünk róla. - nevettek már ketten.

Sziasztok 😊
Nagyon sajnálom hosszú szünetet és a gond az, hogy egy ideig így lesz. Ezt a részt köszönetképp hoztam, hiszen ötezer olvasottsága lett a történetnek és ez hihetetlen. Nagyon szépen köszönöm!
A téli szünetben igyekszem majd több részt hozni, ha a tanulás megengedi😅.

All the love xL.