I love you...Forever

3.fejezet

Különösebb oka nem volt, hogy a konyhába mentem, de ha már ott voltam, adtam a blökinek enni.
Gondolkodtam, milyen név illene hozzá. Végül a Sammy mellett döntöttem.
Éppen lepetyelte a vizét Sam, mikor Márk sétált le, kezében egy kulccsal.
-Gyere! - biccentett fejével az ajtó felé, mire felhúztam szemöldököm, de követtem.
A ház úgy volt építve, hogy egy garázs is került mellé. Két autó van, ezért Henrik szeretne hozzá toldani. Ha az kész lesz, tényleg óriási lesz az egész.
Márk kinyitotta a garázsajtót, és egy autó állt bent. Tisztes távolságot tartottam a járműtől.
-Örülnék, ha eljönnél velem bevásárolni. Anyud adott egy listát, de vannak rajta olyan női cuccok, hogy életemben nem hallottam róluk. - beszélt és közben kinyitotta nekem az ajtót.
Dermedten álltam. A lábaim nem mozdultak, és úgy éreztem magam, mint aki zuhan.
-Én.. nem ülök autóba. - suttogtam.
Megtámaszkodott a keretbe és kíváncsian nézett végig rajtam. Bizonyára várta az indokot, de hallgatag maradtam. Nem szeretek beszélni róla.
-Hát jó. Akkor menjünk motorral.
Hevesen ellenkezni kezdtem. Istenem, miért nem lehet egyszerűen elsétálni? Miért kell eszembe juttatni a múltat? Utálom.
-Most komolyan. Mi bajod van ezekkel? Nem fogok a belvárostól idáig cipelni annyi dolgot. - fujtatott. Megfogta karom és belökött a kocsiba. Azt éreztem, mint akit ezer tűvel szúrnak. Az emlékek előtörtek és ahogy a vezetőülésre pillantottam, megláttam az apám testét, miközben élettelen tekintete rajtam volt.
Felsikítottam. Az ajtót olyan hévvel rántottam ki, hogy azt hittem kitöröm. Sírva szaladtam a kijárat felé figyelmen kívül hagyva Márk kiabálását, de valahogy mégis elém került.
-Hé, mi van? Zsófi! Figyelj rám!
Leálltam és nagy, könnyes szemekkel néztem fel rá.
Tekintete zavarodott volt. Biztosan úgy nézhettem ki, mint őrült, de nem érdekelt.
-Mitől ijedtél így meg?
-Nem a te dolgod.
-De. Hogyha a kocsimból ugrasz ki úgy, mint aki szellemet látott, akkor igenis van. - válaszolt dühösen.
Az ő kocsija? Azt gondoltam, hogy csak az apjának van, ő meg motorral járkál.  Ezek szerint tévedtem. Akkor nem csoda, hogy bővíteni kell a garázst.
Nem mondtam semmit, csak kikerültem, de ismét megfogott.
-Hagyj már békén! - kirántottam karom.
-Semmi közöd nincs hozzám. Ne tegyél úgy, mintha lenne köztünk bármi ismeretség, mert nincs! - kiáltottam és beszaladtam a házba.

***

A matekházi előtt ültem. Törtem a fejem, de hiába. Nem ment.
Sammy az ágyamon szunyókált. Olyan volt mint egy kis fehér gömb az ágyam közepén.
A látványon elmosolyodtam. Sose volt benti kutyám. Anya nem igazán szerette az állatokat, ezáltal a házban sem tűrte el. Sokszor könyörögtem apának, hogy győzze meg, de sose tudta. Kárpótlásként nagyon sok időt töltöttem az egyik barátjánál, mert nekik volt. Szinte ugyanaz, mint ami Márknak van, csak kisebb. Mikor először találkoztam a barátnak a fiával, megszeppentem, de hamar oldódott a hangulat. Igaz, nem szóltunk egymáshoz, csak távolról figyelt, mikor játszottam a kutyájával.
Ábrándozásomból a lenti nyüzsgések zavartak meg. Leraktam a ceruzát és halkan kimentem.
Az emeleten egyedül voltam. Biztosra vettem, mivel Márk hangját hallottam anyámmal beszélni.
-Köszönöm, hogy elmentél! Zsófiával pedig beszélni fogok, ne haragudj, hogy egyedül kellett cipekedni! - bosszankodott anyám, mire jókedvű nevetés csendült fel, de hamar alábbhagyott, s komoran szólalt.
-Szerintem az én hibám, hogy nem jött.
Hirtelen csend telepedett rájuk. Anya megköszörülte a torkát.
-Tudod...nem igazán mer bármi járműbe ülni. Pedig régen imádott az apjával vezetni és motorozni. Előbb ült arra, mint biciklire. - nevetett erőltetetten anya.
Összeszorultak kezeim, ahogy bevillant pár kép.
Váratlanul megláttam Márk árnyékát, ahogy jön felfelé. Lehuppantam a kanapéra és az ott fekvő kutyáját simogattam. Nem néztem rá, de éreztem a hátam mögött lévő fiút. Pár pillanatig állt, majd fogta magát és leült a kutya másik oldalára.
Némán figyeltük, ahogy a husky csóválta a farkát.
Oldalra sandítottam. Márk engem figyelt, de tekintetében mindig változtak az érzelmek.
Sötét haja hullámos, szinte kunkorodott a homlokánál. Szemeiben megcsillant a lámpa fénye, ívelt, halvány piros ajkai résnyire voltak nyitva. Lejjebb vándorolt a tekintetem és észrevettem, hogy nem viselt pólót. A kelleténél talán hangosabban kaptam levegő után, mivel féloldalas mosolyra húzta száját.
-Hiába nézel másfelé, elég nyilvánvaló, hogy tetszik, amit látsz.
-Nem is..
-Hova tűnt az a bátor, nagyszájú kiscica, aki az előbb voltál? - hajolt át a kutya felett, aki inkább leugrott és bement a gazdája szobájába. Na, köszi blöki!
Kihasználva a kapott teret, közelebb csúszott, míg én odébb. Még kétszer eljátszottam ezt, aztán karom után kapott   - hogy mennyire szereti ezt fogni -, és maga alá gyűrt. Megtámaszkodott a derekamnál és úgy nézett le rám. Világos szemeinek köszönhetően tisztán láttam, ahogy kitágulnak pupillái.
-Én.. Sajnálom, hogy úgy kiabáltam veled! De néha.. - mindig. - olyan bosszantó tudsz lenni.. - néztem félre.
-Bocsánat! - suttogta fülembe. - Amiért csak úgy belöktelek az autóba.
Halványan elmosolyodtam jelzésként, bocsánatkérés elfogadva, csak engedjen el, de nem tette. Ehelyett elhajolt és úgy figyelt, mintha az új prédája lennék.
Újra lesiklott tekintete, mire már én is követtem példáját.
Ahogy belül éreztem magam, szerintem arcomra is kiült a vörös szín. Eléggé közel voltunk egymáshoz.
A fölöttem lévő fiú egyik kezével végigsimított combomon.
Borzongás futott végig rajtam, viszont ugyanúgy megmaradt az eszem.
-Vedd le rólam a kezed! - mordultam rá, mire felnevetett.
Megismételte előző tettét, majd felhúzta a derekához azt a részem.
-És ha nem? Mi lesz? - szinte kuncogott. Közelebb férkőzött és megéreztem lent...
Megijedtem.
Nem akarom, hogy bármit is tegyen velem.
-Ez nem vicces. Hallod?!
Újból mozdult. Arca pár centire volt enyémtől. Homlokán izzadságcseppek jelentek meg, és eléggé zilált.
Odatettem kezem, mire eltáltottam számat. Tűzforró!
-Jézusom, Márk! Te tüzelsz! - ültem fel, ezzel ölébe kerülve, de ez most egy cseppet sem érdekelt. Persze, hogy így viselkedik, mikor van vagy 40° körüli láza.
-Tudod, itt van az ideje. - oldalra billentette fejét, úgy mosolygott.
Szavain meg sem lepődtem. Leszálltam róla és bevezettem a szobájába.
Ahhoz képest, hogy fiú, eléggé tiszta volt és rendezett. Ágyának kerete fekete, huzata fehér volt. Még jó, hogy van sötétítő, mert majdnem az ablak mellett helyezkedett el. Asztala tele volt papírokkal, melyek motorversenyeket hirdettek.
Lefektettem a már szédelgő fiút és leszaladtam a konyhába. Anya éppen a vacsoránkat csinálta.
-Anya, van valami lázcsillapító? Márknak nagyon magas láza van.
-Persze, ott a szekrényben. És tegyél rá vizes ruhát! Le van izzadva?
Helyeseltem, miközben már töltöttem a pohárba vizet.
-Akkor vedd le a pólóját és tisztát adj neki.-utasította.

Beadtam neki a gyógyszert. Még a pólóját is kicseréltem, de nem. Nem volt elég. Őfelségét meg is kellett itatnom, etetnem, mivel a drága Anyukám szerint pihennie kell. Az apukája nem tudod vele itthon maradni, Anya szintén, ezért majdnem azt mondta, hogy ne menjek miatta suliba, de amikor mindkettőnek elmondtam, hogy Márk már csak 17 éves, tud vigyázni magára, na akkor kezdtek igazat adni, és még ők is nevettek azon, milyen butaságra kértek meg.

Sziasztok ❤
Újabb rész 😊 Remélem, tetszett, bár nem vagyok vele megelégedve.
Legyen szép estétek! ❤

All the love x L.