I love you...Forever

16.fejezet

Az elmúlt egy hónapban többször voltak nálunk Márk barátai, mint máskor. De persze nekem kellett a tanulnivalót összeszedni, mert egyik fiú sem erről volt híres. És azért valljuk be, az utolsó két év a legnehezebb.
Mikor kiengedték a kórházból, otthon anya már mindent elvégzett annak érdekében, hogy Márknak csak a mosdóba kelljen menni. Természetesen ismét doktornőt játszottam, mint anno, mikor beteg lett. Hihetetlen mennyire el tudja játszani a halál küszöbén álló fiút. És ez most sem volt másképp, pedig már rendbe jött.
- Zsófi! - Márk hangjára keltem fel.
Kedd volt, reggel hat óra. Első órám tesi lesz, ezért már azt a ruhám készítettem ki.
Márk ismét kiabált egyet, mire úgy, ahogy voltam, feldúltan léptem ki a szobámból.
- Komolyan, már semmi bajod nincs...Uh..
- Hol van a fehér pólóm? - kérdezte lehajtott fejjel, mivel éppen az övét kapcsolta be. Én meg az agyam épp részét, hogy ne bámuljam az izmos hasát és karját.
Mikor végzett a fekete bőr bekapcsolásával, felnézett, szemeiben pedig pajkosság csillant meg.
- Látom a tied is hiányzik.
- Mi?
Rám mutatott, mire magamra néztem és azonnal pír jelent meg az arcomon.
Egy gyors félkört írtam le, de Márk ügyesebb volt. Két kezével csapdát állított és nem tudtam elmenni.
- Olyan ismerős a helyzet. - súgta fülembe.
Nyakánál éreztem a samponja illatát, ami megbódított és vállába markoltam.
- Engedj el..
- Miért nem akarod, hogy hozzád érjek? - kérdezte kissé feldúlt hangon, amit meg is értettem. - Szükségem van arra, hogy megcsókoljalak, fogjam a kezed és ha úgy tartja kedvem, megöleljelek! - arca csupán pár centire volt, amit általában élvezek, de most, hogy a szemébe néztem, elszégyelltem magam.
Valóban távolságtartó voltam, de csak azért, hogy gyógyuljon. Nem tudom, mit kell csinálni, ha az embernek barátja van.
A kanapéhoz mentem és rádobtam a pólóját.
- Persze, duzzogj csak! - mormogta, mire átszeleltem a köztünk lévő távolságot és magamhoz rántva megcsókoltam. Meztelen bőrünk egymáshoz simultak, a levegő vibrált. Kezdetben én irányítottam, de könnyen átvette a stafétát azzal, hogy fenekemnél fogva húzott magához közelebb és közelebb, majd felkapott az ölébe és a kanapéra fektetett, meg nem szüntetve a köztünk lévő kapcsolatot. Kezdett túl heves lenni. Áttért a nyakamra, miközben a combomat simogatta, majd egyre lejjebb haladt, viszont a mellemnél megállt.
Mind a ketten lihegtünk és feszültek voltunk.
- Jól vagy? - simítottam meg arcát.
Szemét szorosan lehunyta, de egy kis idő múlva találkozott a tekintenünk.
Elmosolyodott és megcsóválta a fejét.
- Nekem kéne ezt kérdezni. - felült és nekem is segített. Sose láttam még ennyire zavarodottnak.
- Jól vagyok, csak...furán éreztem magam. - néztem rá. - Ne nézz már így!
- Olyan aranyos vagy! - harapta be ajkát. - Fel vagy világosítva?
- Kapd be!

***

Sikerült azt elérnem, hogy Anna elmondja a problémáját. Zavarja, hogy nincs barátja és nincs kivel lennie. Ez egy kicsit szíven ütött, mert akkor mi miért vagyunk?
- És van kivel lennetek Valentin napon. - tette mondandója végére.
- Az ma van? - lepődtem meg.
Bólintott.
Igaz, nem beszéltük meg az ilyen alkalmakat, hogy akkor miképp is lesz, szóval nem nagyon izgat.
- Hát...Ha ez vigasztal, nem kaptam semmit.
Végszóra megjelent Fatima egy halom csokival.
- Kértek? - nyújtotta felénk a megcsócsált édességet.
Mind a ketten megráztuk a fejünket.
- Virágot nem kaptál?
- Az a halálom. Megbeszéltük, hogy nincs virág. És veled mi van?
- Semmi. Miért?
- Ajándék helyett egy kis reggeli kényeztetésben részesültél? - húzogatta szemöldökét, mire akaratlanul is zavarba jöttem, ahogy feljött a kép kettőnkről.
- Én se tudtam, hogy ma van Valentin. Meg nem csak ekkor kell szeretni a párunkat.
- Csajok, gyertek! - dugta be fejét Kira.
Gyorsan elkészültünk és mentünk meghalni.
Kint voltunk és az utcán futottunk. Vagyis futottam, mert a lányok le voltak maradva. Nemhiába vett szárnyai alá Márk. Jóval ügyesebb vagyok és ezt a tanárom is megjegyezte.
Mikor végeztem, sétálva mentem a tanárhoz, aki mellett a barátom állt.
Ahogy meglátott, nagy mosoly terült szét arcán és magára hagyta a tanárt.
Át akart ölelni, de elutasítottam.
- Izzadt vagyok és büdös!
- Menj már! - rántott magához és egy apró puszit adott. - Nagyon jó az illatod! - pajkosan rámnézett, de inkább nem mondtam semmit.
- Zsófi, jössz játszani? - lépett közénk Eszter.
Barnás haját hátradobta, ezzel Márk arcába csapva. Noha kérdését felém intézte, zöld szeme egyfolytában a barátomat vizslatta, ami nem tetszett.
Márk azonban csak engem nézett. Kikerülte Esztert, majd átkarolt.
- Mindjárt megy. - mondta hidegen, mire az osztálytársnőm sértődötten hagyott el minket.
Még bántott valami. Keserű ideg volt a gyomromban, ahogy láttam Esztert, miképpen bámulta Márkot.
- Hé! - fogta meg arcom. - A közeledbe sem érhet! - mosolygott, majd elnézett mellettem. - És nincs olyan jó feneke, mint neked. - állapította meg, mire karon vágtam.
- Mikor nézted meg te ilyen alaposan a fenekem? - kérdeztem hitetlenkedve, mire előjött a szokásos rosszfiús mosolya.
- Reggel volt alkalmam megvizsgálni.
- Zsófia!
- Mennem kell. - mondtam, mikor a tanár hangja már kezdett ideges lenni. - Ezt pedig nem hagyom annyiban. - mutattam fel ujjamat, majd elindultam a többiekhez, de pár lépés után visszaszaladtam hozzá és egy gyors puszit adtam az ajkaira.

***

Miután végeztünk a suliban, megvártam Márkot. Ebédidőben beugrott hozzánk és szólt, hogy együtt megyünk haza. Ennek ugyan örültem, de Eszter megint rá volt akaszkodva, hiába nem törődött vele Márk. Barátnőim viszont annál inkább. Míg Fatimát sikerült csendre intenem, de Annát nem tudtam megakadályozni az átok szórásban.
- Sokat vártál? - szaladt le a lépcsőn Márk. Hihetetlen, hogy valaki ennyire helyes legyen. - Törpe?
Megráztam a fejem és visszatértem a valóságba.
- Tudod, ki a törpe!
- Igen. Itt áll előttem. - vigyorgott, majd finoman megcsókolt.
Furcsa mód a parkolóba vettük az irányt és csak reméltem, hogy nem az lesz, amire gondoltam, ám amint megláttam a fekete autót, meghűltem.
- Tudom, oké? De próbáld meg, kérlek! - fogta meg két kezem.
Lágy hangja miatt rávettem magam és nagy nehezen, de beültem az autóba, ahol egy csokor rózsa várt.
Kérdőn fordultam az ideges Márk felé.
- Nem tudtam, hogy mit szerettél volna. - vakarta tarkóját zavartan. - Gondolom a rózsa mindig jó megoldás.
- Köszönöm! - megszagoltam az illatos virágokat, majd kihajoltam és már guggoló Márkot megöleltem.
Megkönnyebbülten nyomott egy puszit a homlokomra, majd ő is beült mellém.
Ideges voltam. Egyrészt mert nem tudtam, hova megyünk,  másrészt nagyon régen ültem kocsiban. Pontosabban ovis koromban, mikor elveszítettem apukám. Mai napig magamat hibáztatom, hiszen ha nem jött volna értem, hogy elvigyenek anyával szülinapom alkalmából valahova, akkor talán még most is élne. De valószínűleg akkor nem ismerném a mellettem ülő fiút, aki rövid időn belül a szívembe zárta magát és az helyzet, hogy így boldog vagyok.

Sziasztok😊
Remélem, tetszett nektek és várjátok a következő részt ☺.
Legyen szép napotok 😊

All the love xL.