I love you...Forever

9.fejezet

A félév előtt mindenki parázik. Legfőképpen a három barátnőm, de ők aztán nagyon. Számomra csak a matek kérdéses, viszont gondolom, milyen lesz. Hiába magyarázza el a tanár, nem értem.
Nagyot sóhajtottam, ahogy megláttam bejönni a tanárt.
Anna mellettem elterült a padon csakúgy, mint Bettina. Fatima pedig csak ült. Nos, ő eléggé ramatyul állt.
A tanár szépen lerakta a naplót és a füzetét, majd névsor szerint elkezdett lezárni minket.
Annyi sóhajt életemben nem hallottam. Anna velem együtt örült a hármasnak, míg Betti és Fatima szó szerint a padba verték fejüket. A koppanást persze mindenki hallotta és igyekeztek szépíteni a dolgon, hogy úgy se számít a félévi sehova és társai.

Csengő után lementem a büfébe, hogy forró csokoládét vegyek.
Az idő mostanság elég hűvös, noha december révén hó sincs, viszont a karácsonyi hangulat az megvan.
A lépcsőn sétálva hirtelen elgyengültek a lábaim. A futáshoz még nem szoktam hozzá, de Márk nagyon kitartó velem kapcsolatban. Na meg abban, hogy megkedveljem. Ha tudná, hogy ezen már rég átment!
A sor nem volt kicsi, de szerencsére nem kellett sokat várnom, ugyanis Máté szívesen tört utat számomra.
-Köszönöm szépen! - szürcsöltem az innivalómat, miközben felmentünk a lépcsőn.
A kanyarban azonban egy lány nem figyelt, így jó meleg csokoládé a fehér pólómon landolt.
Gyorsan beszaladtam a mosdóba és levettem, majd bevizeztem a kezem és a pirult hasamra tettem. Remek! Itt vagyok egy szál melltartóban és nincs másik pólóm.
A csengő megszólalt, a diákok sűrű léptei pedig egyre halkultak, míg végül teljes csend nem lett.
Nem tudom, miért, de Márkot hívtam. Fogalmam sincs, honnan van még a száma, de ott volt, ezért a hívás gombot megnyomtam.
Először kinyomta, de pár perccel később ő hívott.
-Hiányzom, Törpe?
- Nagyon, csak kérlek segíts! - mondtam könyörgő hangon, mire komolyra váltott. -Tudnál hozni nekem egy felsőt? Az emeleten vagyok, a mosdóban. - hirtelen kopogás zavarta meg beszédemet.
Nyílt az ajtó és Márk állított be.
-Nehogy sikíts! - tartotta fel mutatóujját, mikor látta, hogy nyílik a szám. - Tessék...- készült levenni a pólóját.
-Miért nem hoztál egyet?
-Majd a tesimből kiveszem. Na, vedd fel!
Megráztam a fejem, mire sóhajtott.
-Miért?
- Mert nem akarom, hogy más lány lásson így. - csúszott ki a számon véletlenül, amit meg is bántam.
Újra előjött az önbizalommal rendelkező énje, amit egy mosollyal fűszerezett. Tekintetét pimasz módon tartotta kebleimen, amiket eltakartam kezeimmel.
- Ne tegyél úgy, mint ha nem láttál volna lányt így, szóval ne bámulj!
- Láttam. - mondta könnyedén, engem pedig mardosott valami. - De azok aligha voltak igaziak.
- Köszönöm az információt, most pedig menj ki! - löktem meg egy picit, mire magához húzott.
Kezét végigvezette oldalamon, amitől lúdbőr futott végig rajtam. Gyomromban a lepkék mozgolódásba kezdtek, combom között pedig ismét forróságot tapasztaltam.
- Mindig ilyen meleg a tested vagy én vagyok rád ilyen hatással? - húzta önelégült mosolyra azokat az ívelt ajkait.
- Márk...
- Miért engem hívtál? Miért nem Vágót vagy Annát? Nem vagy rám tekintettel.. - lihegte közel arcomhoz, de az ajtó nyitódására szétrebbentünk.
- Maguk mit csinálnak? - lépett be az igazgató felhúzott szemöldökkel.
Márktól alacsonyabb volt, körülbelül másfél fejjel, de tekintélye az volt.
- Igazgató asszony, elmondhatom, mi történt? - kértem nyugodtan. Nincs mitől félnem, hiszen nem történt semmi. Időben jött.
A göndör hajú nő keresztbe rakott kézzel figyelt.
- Véletlenül a pólómra borult az innivaló. - felmutattam a foltos darabot. - Ezután Márkot hívtam, hogy hozzon nekem egy felsőt, de mivel aggódott, először megnézte, jól vagyok e. - a fiúra pillantottam, az pedig bólogatott.
Az iskola igazgatója mérlegelt, gondolkozott, végül megenyhült a tekintete.
- Rendben! Fiatalember, hozzon a lánynak egy váltó felsőt, mielőtt megfázik! - utasította Márkot.

***

- Hol voltál? - súgta Fatima, miközben a fizika tanár zárt minket lefelé.
- Leöntöttem magam csokival, Márk pedig adott egy felsőt. - mutattam a három mérettel nagyobb pulcsira, de tetszett, mivel érződött rajta a gazdája illata. Jézus, Zsófi! Ne szagolgasd!
Barátnőm egy mindentudó vigyorral jelezte, hogy tetszik neki a helyzetem.
- Mondom Zsófi! Márk nem csinál ilyet.
- Talán nem szeretnéd azt a négyest, Fatima? - csendült fel a drága tanár hangja.
Barátnőm grimasszal válaszolt. Nem igazán szereti a tárgyat. De még a tanárt sem.
Középkorú és kopaszodó. Tiszta Hókuszpók. A hideg ráz, mikor meglátom, pedig néha vannak jó napjai, mikor kedves is velünk. De ott van Patrik. Bármit csinál, az nem jó neki. Már már sajnálom azt a fiút, hiszen a stílusa miatt néhány oktató másképp viselkedik vele.
- Ugyan, tanár úr! Tudom, hogy szeret!
- Mikor csendben van, igen! - vágott vissza a fizika réme, mire az osztály felnevetett.
A szőkeség hitetlenkedve nézett, hiszen én sem tudtam visszafogni kacagásom.

***

A nap folyamán elment a jókedvem. Fáradt lettem és nyűgös, így ruhástól ugrottam be az ágyamba. Az álom hamar elnyomott, de idő után hangos kiabálás ébresztett fel.
Márk és Henrik hangja szűrődött be a résnyire nyitott ajtón. Tudom, csunya dolog a hallgatózás, de kíváncsiságom győzött.
- Nem akarok vele élni! Utálom! - mondta Márk idegesen, mégis halkan, mintha tudná, hogy alszok.
Az apja nagyot sóhajtott, majd meggyötört hangon szólt.
- Tudom! De így állapotunk meg. Legalább töltsd nála a tavaszi szünetet! - csend telepedett a két férfi közé. Henrik végül megtörte. - Nem fogok vitatkozni. El kell menned!
Lement a lépcsőn, majd ki az ajtón. A ház csöndes lett.
Kimerészkedtem a szobámból, ami előtt Márk állt.
Homloka ráncos volt, szemében égett a düh. Kezét keresztbe téve nézett engem. Ahogy meglátta tekintetem, az övé ellágyult.
- Mennyit hallottál?
- Szerintem eleget..Most akkor elköltözöl? - néztem fel rá. Erőt kellett gyűjtenem, hogy ne sírjak. Valamiért a szívem meghasadt. Talán a puszta ténytől, hogy egy ideig nem lesz velem? Nagy a valószínűsége. De hisz örülnöm kéne.
Mosolyra húzta száját.
- Ilyen könnyen nem szabadulsz tőlem!
Mondata végére felfogtam. Hatalmas kő esett le a szívemről. A lábaim is megmozdultak és átöleltem a feketét. Mélyen beszívtam illatát, mely bódító hatással volt szervezetemre.
Meglepődött tettemre, de karjai közé szorított. Elmerültem ölelésében és szívének dobogásában. Egyfajta megnyugvás suhant végig rajtam, azt követte a jóleső bizsergés, majd a pirulás.
- Kezdel megkedvelni, igaz? - hallottam hangján, hogy mosolygott.

Ez bizony így van. Valahogy, nem tudom, mikor, de megkedveltem. Csodálkozok rajta, hiszen pár hónapja ismerjük egymást, mégis olyan érzéseket váltott ki bennem, amiket el akartam nyomni és nem tudomásul venni.
- Ne bízd el magad! - mondtam még mindig hozzábújva.
Állát fejem tetejéről vállamra helyezte, orrával pedig nyakamat simogatta.
Újabb borzongás, a gyomromban lévő újszülött lepkéknek nem volt idejük felnőni, mert szegények eltávoztak a mosdóban történtek után.
Enyhén meglöktem és kezemet a simított részre kaptam.
Ő csak mosolyogva figyelte, ahogy arcom színe pirossá válik, mint a rózsa, ám nem sokáig élvezhette.
A lépcsőn lépteket hallottunk, mire anya bukkant fel. Arca boldog volt, gondtalan. Henrik arcvonásai is meglágyultak.
- Márk, Zsófi! - nézett ránk boldogságtól túlcsorduló szemekkel. - Esküvő lesz!

Sziasztok 😊
Remélem,  mindenkinek jó lesz a hétvége ☺.
Ha tetszett, írjátok meg kommentben (ha nem, azt is) 😀.

All the love xL