I love you...Forever

21.fejezet

A hét végén, pénteken, miután Márk megcsinálta a nyelvvizsgáját, elmentünk egy mekibe. A többiek már ott voltak, mi Márkkal később érkeztünk.
Azt gondoltam, hogy el fogunk távolodni egymástól, ami részben igaz, de mégsem. Ugyanúgy beszélgetünk, csak nem ér hozzám. Mondhatni, közömbös. Ez igazság szerint jobban fájt, mintha nem foglalkozna velem.

Ádám és Anna egymás mellett ültek. Örültem, hogy minden rendben lett közte és a fiú között, mivel látszik, hogy Anna odavan érte. Az már más, hogy mit érezhet Ádám.
- Na, Márk! Ezen is túl vagyunk. - veregette meg a vállát Máté.
Szerencsére jó helyet találtunk. Kanapén ültünk, középen az asztal volt, de mikor már csak beszélgettünk, arrébb mentünk, hogy mások is tudjanak enni. Pechemre a következő vendég Eszter volt - számomra ismeretlen emberekkel -.
Vágtam a jópofát, pedig legszívesebben az orrába nyomtam volna az összes krumplit, mikor egyre közelebb furakodott Márkhoz, aki engem figyelt furcsa, aggódó tekintettel.
Fatima mellettem - mikor észrevette, hogy kezd elborulni nálam valami -, kemény hangon szólt oda a szőkésbarna lánynak.
- Eszter, legalább olyannál próbálkozz, akinél lenne esélyed!
- Miért ne lenne? Csak te fogod őt magadhoz annyira. - mondta gúnyosan.
És itt adtam fel.
- Tudod, mit? - álltam fel és az asztalra tettem mindkét kezem. - Azt csinálsz, amit akarsz! És te! - fordultam Márkhoz, aki meglepetten figyelt. - Köszönöm! - megcsuklott a hangom és könnyes szemmel néztem bele az ő zöld íriszeibe, melyek - talán - fájdalommal voltak tele. Ezt követően sietősen távoztam az olajtól bűzlő helyről.
Nem jött utánam senki, de nem is vártam. Nem tudom, mit gondoltam. Egyszerűen féltékeny lettem. Azok a karok és kezek öleltek át este elalvás előtt. Azokban a szemekben vesztem el legelőször, és az ívelt ajkainak engedtem egyedül, hogy enyéimre tapadjon...kihasználva éreztem magam...

***

Az utolsó héten úgy döntöttünk, hogy Daninál főzni fogunk. Természetesen nem az egész osztály, hanem páran. Örültem, mert Eszter nem jött, vagyis nem hívta meg Dani.
Azóta a nap óta alig beszéltem Márkkal. Próbált ugyan kommunikálni, de letudtam azzal, hogy nincs kedvem semmihez.
Anyával sem beszéltem, tehát nem tudtam meg az igazat, de már mindegy is volt. Először éreztem magam egy senkinek.
- Tessék Zsófi, igyál egyet! - nyújtott át egy poharat a házigazda.
A kertben ültem egy virágágyásnál, melyet farönkkel kerítettek el.
Átvettem az italt.
- Szép házatok van. - jegyeztem meg.
Tényleg az volt. A kert ízléses volt, a ház pedig aranyos, ha lehet ilyet mondani. Nem volt nagy, csak egyszintes, de nagyon szép bútorokkal rendezték be, ahogy láttam. Kint még egy nagy fekete kutya is járkált, aki mindenki szívébe belopta magát.
- Hé Dani! Mi lesz a hússal? - jelent meg az osztályunk egyetlen szőkéje.
- Megyek! - pattant fel a helyéről és előre sietett.
- Te nem jössz?
- De, csak még maradok egy kicsit. - mosolyogtam Imrére, aki meglepve engem, leült mellém.
Egy darabig csak csendben ültünk, végül Fatima törte meg ezt.
- Imi, elvinnél egy körre? - célzott a ház előtt álló szürke Hondára.
A szőke hevesen rázta meg a fejét.
- Persze, hogy majd boruljunk egyet!
- Akkor Zsófit...Úgy is szereti a motorokat.
Imi kérdőn pillantott rám.
- Szeretnéd? - nézett egyenesen a szemembe.
Félre kellett néznem. Túl szépek voltak a kék íriszek.
Féltem válaszolni. Végül az igazat mondtam el.
- Félek ráülni..
- Nem kell. Gyere! - megragadta a karom és kivezetett a motorhoz. Felsegített, mivel magas volt, majd ő is elhelyezkedett előttem. Egy rugással be is indult, mi pedig apránként gyorsulva haladtunk.
- Imi, ennyi elég lesz! - szóltam, mikor éreztem a gombócot a torkomban.
Megfordult és akkor egy ismerős szemet láttam meg, a már jól ismert motoron.
Mindketten megálltunk Dani házánál, csak azt nem tudtam, mit keresett Márk náluk.
- Szép darab. - jött oda hozzánk. Pofátlanul karolt át, amitől Imi feszengeni kezdett.
Lelöktem magamról a birtokló kezét.
Kissé meglepődött rajta, ami ki is ült az arcára, de csak egy pillanatra.
- Kösz. A tied sem rossz..
- Zsófi, beszélnünk kell!
Várakozva néztem.
- Otthon..
Megforgattam a szemem és bementem a többiekhez elköszönni, mert olyan érzésem volt, hogy nem jövök vissza.
Fatima és Anna azonnal ott teremtek mellettem és rosszallóan nézték Márkot.
Kedvtelenül hagytam ott a barátaimat.
- Ülj fel! - robogott mellettem Márk.
- Nem akarok. És ne nézz így!
- Akkor ülj fel!
Mint egy kislány, dobbantottam az egyik lábammal és kelletlenül ültem fel mögé.
- Kapaszkodj!
Hasánál összekulcsoltam kezeimet. Egy hónapja voltunk ilyen közel egymáshoz, mielőtt felvetettem volna a testvér dolgot. Egy hónap telt el úgy, hogy semmilyen kontaktus nem volt köztünk. Semmi. De abban az egy hónapban semmit nem változtak az érzéseim. Párszor összetörtem, mikor este, elsétálva Márk ajtaja előtt, furcsa hangok szűrődtek ki, de erős maradtam.
Mire feleszméltem, már otthon voltunk és a garázs előtt álltunk. Hogy miért nem mentünk be, arra később jöttem rá. Miattam. Nem akartam elengedni. Hála Istennek a bukósisak és a sötét miatt nem látszottak a könnyeim. Hiányzik!
- Zsófi, megjöttünk!
Tudom te idióta!
Leszálltunk és csendben felmentünk az emeletre. A szülők már aludtak, nm akartuk felkelteni őket.
- Miről akartál beszélni?
- Miért vagy ilyen?
- Ugye, mennyire rossz? - kérdeztem kissé felemelt hangon. - Te is ilyen vagy velem.
- Ez nem igaz! És mit kerestél te annak a srácnak a motorján? Tudtommal félsz.
- Ez így is van. Lassan mentünk, mert még mindig félek. És a neve Imi!
- Nem érdekel engem, hogy hívják! - akadt ki. - Te az én barátnőm vagy!
- Áh, szóval mostmár a barátnőd vagyok? Az elmúlt egy hónapban rám sem bagóztál és mi a van az esti kalandjaiddal? - fontam keresztbe karom.
Márk elpirosodott.
- Mennyit hallottál?
Kínosan felnevettem.
- Épp eleget. Most pedig tűnj a szobámból!
- Zsófi, félreérted..
- MENJ KI! Csak hagyj békén!
Feladta. Kilépett a szobámból, de mielőtt becsukta volna az ajtót, még egy dolgot mondott.
- Nem vagyunk testvérek. - és az ajtó bezárult.
Lerogytam az ágyam mellé. Nem sírtam. Nem csináltam semmit, csak üresen néztem ki a fejemből. Mégha nem is vagyunk testvérek, valami megváltozott. Szeretem őt, ez biztos. Ő volt az első és talán az egyetlen fiú, aki meg tudta dobbantani a szívem...

Sziasztok 😊
Meghoztam és nem késtem 🙆. Remélem, tetszett a rész 😊. Jövőhéten hozom a következőt.
Meg szeretném említeni a másik könyvem - Beszélgessünk -. Ha van kedved vagy érdekelne valamiről a véleményem, esetleg másé, írd meg az első bejegyzéshez 😊 Azt a könyvet igazából ti éltetnétek😅.
Legyen szép napotok💕

All the love xL.