I love you...Forever

20.fejezet

Az érettségi időszak megkezdésével egyedül voltam a házban késő délelőtt. Anyáéknak Márk adott egy bérletet, ami egész hétre szólt, amolyan kikapcsolódás gyanánt. Hétfőn kora reggel indultak, míg Márk idegesen görnyedt a könyve felett.
- Így csak ki fog menni a fejedből.. - öleltem át hátulról és adtam neki egy puszit. Az asztalára leraktam a frissen főtt kávét, majd elvettem a könyvet, ami előtte volt.
- Zsófi, ehhez most tényleg nincs idegem! - mordult rám kissé.
- Te gondolsz rosszra! Én csak kérdezni akartam. - fogtam magam és leültem az ágyra. Össze-vissza kérdeztem tőle a képleteket, a szabályokat és mindre jól felelt. Büszkén adtam vissza neki a matek könyvet.
- Menni fog! - kacsintottam.
- Te csak ne kacsintgass! - nevetett fel és magához húzott. Mélyen a szemembe nézett. Gyönyörű zöldes szeme szinte olvasott bennem, amitől zavarban éreztem magam.
Egy kis idő után készülődni kezdett. Vagyis magára kapta az inget, megmosta az arcát, fújt magára egy kis kölnit és készen is volt. Én meg elaléltam már csak a látványtól is.
A cipőjét húzta felfelé, de közben felnézett rám, majd finoman megcsókolt.
- Ha hazajöttem, majd megehetsz!
- Mi a..?
- Láttam, hogy néztél! - húzta mosolyra ajkát, mire pirultan, de beharapott szájjal néztem vissza rá.
- De ha ezt fogod csinálni, én foglak megkóstolni...mindenhol! - suttogta az utolsó szót a fülembe.
Egész testemben megremegtem és szorosabbra zártam a lábam.
Reakciómon felnevetett, majd egy utolsó csókot nyomott ajkamra és távozott.
Gondolkodtam, mit kéne csinálni. A lányokkal nem tudok lenni, mert kirándulni mentek, a két kutyus meg nem akart játszani. Mivel még nem reggeliztem, készítettem rántottát, de azt is hamar letudtam.
Mikor indultam volna ki, megszólalt a csengő és egy középkorú, sötétbarna - már - már  fekete hajú nőnek nyitottam ajtót.
- Szervusz, Zsófi!
Legelőször nem értettem, honnan tudja a nevem, aztán beugrott: Márk anyukája.
Végignézve rajta, megállapítottam, hogy sokkal jobb passzban volt, mint azelőtt.
- Segíthetek? - kérdeztem kissé idegesen, hiszen a legelső alkalommal nem volt fényes a találkozásunk.
- Beszélgetni szeretnék..

Az asztalnál ültünk, miközben kávét kortyolgattunk. Abszurd helyzet volt ez, mivel azt sem tudtam, mi a neve, egyáltalán nem ismertem, mégis megnyugtató volt a jelenléte.
- Sok év telt el..- kavargatta a kanalat, majd rámnézett a zöldes szemével. Mint a fiának, olyan színű volt.
- Hogy érti?
- A baleset óta. Persze, nem emlékszel, de ott voltunk. - kisebb szünet után folytatta - Nem érezted úgy, mintha már láttad volna Lucky-t? - fejével a nappaliban lévő kutya felé bólintott.
- Ezt honnan tudja? - zavartan éreztem magam.
- Csak találgattam. - vont vállat. - És anyukád hogy van? Idő kellett, hogy tovább lépjen.
- Miért érdekli magát ennyire a baleset? Elvégre csak rosszkor volt, rossz helyen.
Csúfos mosoly terült szét száján. Az elmúlt percek kedvessége eltűnt, helyébe pedig gonoszság telepedett.
Megijedtem.
- Talán azért, mert elvették a férjem, a fiam. Úgy volt fer, ha anyád is elveszíti azt, akit szeret.
Teljes káosz volt a fejemben.
- Kérem, menjen el! - kinyitottam az ajtót és mutattam az utat.
- Nem! Emlékezz csak vissza! Kicsi voltál, de mélyen ott van. Emlékezz vissza a részletekre..És remélem, utána nem leszel együtt a fiammal!
- Te mit keresel itt? - csattant fel Márk. A semmiből jött elő és rá kellett néznem az órára, ami már ütötte a delet.
- Jöttem megnézni az egy szem fiam! - mondta gúnyosan. - Te pedig! - pillantott rám gyilkos zöld szemével - Jegyezd meg, amit mondtam! - azzal fogta magát és elment.
Márk döbbenten, én zavartan és szinte sokkolva álltam.

***

Egész délután agyaltam, nem értettem semmit. Már ismerték volna egymást Henrikkel? Mégse volt olyan jó a szüleim kapcsolata, ahogy azt én hittem régebben? Sok kérdés jött elő, amit végül Márknak is elmondtam, de nem tudott válaszolni.
Csendben ültünk a szobámban. Sammy és Lucky a padlón játszott.
Hirtelen felszólaltam.
- Mi van, ha testvérek vagyunk?
Erre Márk felkapta a fejét. Szerintem ő is ugyanazt gondolta, mint én: ha testvérek vagyunk és ilyen kapcsolatunk van, a későbbiekben már nem lenne egyszerű - már ha a kapcsolatunk tényleg olyan komoly lenne.
- Az nem lehet! - rázta a fejét.
- De csak gondolj bele! Mi van, ha téged is anyukám szült? - hagytam időt neki, majd ismét megszólaltam - Te már idősebb voltál, nem emlékszel, milyenek voltak a szüleid?
- Zsófi, ez hülyeség! Lehet, hogy a szüleim nem igazán szerették egymást, de apám nem csinálna ilyet! - akadt ki. Fel - alá járkált a szobámban. Ideges volt, méghozzá nagyon.
- Figyelj.. - léptem hozzá, de ő távolodott. - Mikor hazajönnek anyáék, megkérdezem őket. Addig azt csinálsz, amit akarsz!
- Várj, Zsófi! - jött utánam.
Ellöktem magamtól, mert az előző tette igazán rosszul esett.
- Nem akarok veled úgy bánni, mintha nem lett volna köztünk semmi, de ha tényleg a húgom vagy, csak az is leszel. - tudatta velem.
Minden összetört bennem. Nem akartam sírni, de a könnyeim maguktól jöttek elő.
- Ezt akarod?
- Ne sírj! Kérlek, csak ne sírj! - ölelt szorosan magához, mire kiengedtem mindent. Az első fiú, aki érdeklődött irántam, az első, akit igazán szerettem és ez nem változott. Valójában Márk mindenben az első volt és fájt, hogy talán egy puszta feltevés megváltoztatta az érzését irántam. De becsültem benne, hogy itt volt, ölelt és biztonságban éreztem magam. Viszont tudtam, hogy ebben az egy hétben el fogunk távolodni egymástól...

Sziasztok 😊
Végre nyáriszünet😆 Ez az első szavam. A második, hogy remélem, tetszett ez a rész. 😊
Köszönöm szépen, hogy itt vagytok! Lassan fél éve, hogy kiraktam az első részt 😶.

All the love xL.