I love you...Forever

12.fejezet

Nedvesség, hangos zajok és éles fejfájás. A dolgok, amikből tudtam, hogy élek. Éreztem valakinek a melegségét és szipogását, ezért nehezen ugyan, de kinyitottam a szemem.
A hely ismerős volt. A világos színű falak és az erkély. Megnyugodtam, mert tudtam, itthon vagyok. De hogy kerültem ide? Oldalra nézve anyát pillantottam meg. Arcán látszódott a megszáradt könny, szemei pirosak voltak.
Azonnal kezem után kapott és szólítani kezdett.
- Zsófi! Jól vagy? Fáj valamid? - halmozott el kérdéseivel, mire a fejem eszeveszettül fájni kezdett. Anya aggódva pásztázott, végül a kezembe adott egy algopirint.
Bő vízzel le is nyeltem, majd halványan rámosolyogtam az ideges anyukámra.
- Zsófi, mi történt, amiért elmentél itthonról? Márk szerint bosszús voltál.
- Ki? - kérdeztem értelmetlenül. - Milyen Márk?
Anya szemei nagyra kerekedtek.
- Akivel együtt élünk. Henrik fia. - magyarázta, de nem értettem. Ki az a Henrik?
- Anya, egyedül élünk itt, nem?
- Istenem! - suttogta, majd elővette a telefonját. Egy orvossal beszélgetett, amennyit kivettem a párbeszédből. Ezt követően szólt a két ismeretlen egyednek és azok bejöttek a helységbe.
A fiatalabb nagy hévvel és hanggal rohant mellém, mire akaratlanul is a takaróba bújtam. Meg akarta fogni a kezem, de elhúztam. Mit akar?
Arca meglepettre váltott és az idősebbre, majd anyára nézett, ám én is így tettem.
- Lehetséges, hogy kisebb amnézia alakult ki. - szólt a fickó, akit anyát karolta.
- Ön ki?
- Henrik vagyok. - mosolygott kedvesen.
Nem tudom, miért, de szimpatikus volt, a fiával ellentétben. Ő egyfolytában bámult, amitől zavartan éreztem magam, de szerencsére a doktor érkezése miatt megszakadt ez a nézés.

***

Nagyon rossz úgy lenni egy házban, hogy nem tudod, ki kicsoda. Két lány is itt volt és rosszul éreztem magam, amiért nem tudtam, kik ők, de mint kiderült, ők az osztálytársaim és egyben nagyon jó barátaim. Nem lepődtem meg, mivel így is megtaláltam velük a közös hangot. Márkkal már nem. Mikor szól hozzám, teljesen ledermedek, aminek nem tudom az okát.
Az emeletre érve egy fehéres szőrgombóc ugrott a lábam elé. A kicsi husky vidáman csóválta farkincáját, én pedig nem tudtam ellenállni neki, így leguggoltam és játszani kezdtem vele.
- Útban vagy! - bökte meg valaki a hátam, mire felnéztem az illetőre.
- A te kutyád? - hagytam figyelmen kívül kíváncsi tekintetét.
- Volt. Már a tiéd. Ismeretségünk elején adtam oda. - mosolygott.
- Milyen kapcsolatban voltunk? - érdeklődtem félénken. Nem hinném, hogy közeli, mivel eléggé helyes fiú. Biztosan nem érdekli egy olyan lány, mint én.
Szája körül gödröcskék jöttek elő, íriszei pajkosan csillantak meg. Fejét oldalra billentette és úgy szólalt meg.
- Voltam veled zuhanyozni. - jelentette ki, mire szemeim nagyra kerekedtek.
Kezemet magam elé helyeztem és úgy néztem rá.
Hangosan felnevetett, miközben barna hajába beletúrt.
- Aranyos, hogy nem emlékszel, de minél hamarabb szerezd vissza! Szeretnék beszélni veled! - halványult el jókedve.
- Miről?
- Ami tegnap történt. - válaszolt, nekem pedig kisebb - nagyobb képek jelentek meg.
Borús idő, szakadó eső, majd egy éles villanás... Ennyi rémlett...

***

Az este nem tudtam aludni. Eszméletlenül fájt a fejem és az igazat megvallva nem is voltam álmos, ezért sétáltam az udvarban, végül a garázsban kötöttem ki. Ott megakadt a szemem egy fekete színű motoron. Ismerős volt. Különös érzések suhantak át rajtam, ahogy megérintettem. Düh és kíváncsiság kavargott bennem. Csakúgy, mint Márk iránt. Egy részemet érdekli, a másik inkább hagyná.
- Ha nem ismernélek, azt hinném, hogy meg akarsz lopni! - jött egy hang a hátam mögül.
- Márk! - kaptam a szívemhez ijedten.
Mosoly jelent meg ajkain, mire összeszűkült szemmel néztem rá, de ő ettől csak jobban vigyorgott.
- Tudod Törpe, régen illettél meg ezzel a nézéssel. Már hiányzott..
Nagyot dobbant a szívem a becenév hallatán, mintha már hallottam volna. Persze, valószínűleg már hívott így, mielőtt kialakult volna a kisebb emlékvesztésem.
- Egyébként mit csinálsz itt?
- Nem tudtam aludni. - vezettem vissza tekintetem a motorra.
- Értem... Mi az amit nézel a szépségemen?
- Szépség? - mutattam a járműre, mire bólintott.
Mosolyogtam. Nagyon aranyos, hogy valamit ennyire szeret.
- Vigyelek el egy körre?
- Legközelebb. - ásítottam. - Elálmosodtam.
Bólintott és követve engem felmentünk a szobánkba.
Az ágyamban ott volt a délután látott kiskutya, akivel nagyon hamar elaludtunk.

***

Másnap elég későn keltem. Sürgés - forgás volt a földszinten, ami miatt kipattant a szemem. Na, meg a mellemen ugráló kis szőrgombóc se hagyott.
- Sammy! - kuncogtam fel, mikor megnyalta arcomat, de abban a pillanatban kaptam a kezeim közé. - Sammy...Emlékszem a nevedre! - ujjongtam, ő pedig ugatva dicsért meg.
Leraktam az ágyra és kirohantam, át a szomszédomhoz és annyira boldog voltam, hogy az ágyon lévő személyre ugrottam.
Felnyögött és morogva szólalt meg szokásos mély hangján.
- Lucky, még korán van!
- Márk, emlékszem! - ugráltam rajta.
- Mi a...? - fordult meg, nekem pedig meg kellett tartanom magam, hogy ne boruljak oldalra.
Vigyorogva néztem le rá, míg ő morcosan.
- Törpe, a pajkosságod máskor is megmutathatod!
- Márk! - noszogattam. Tényleg nem esik le neki?
Zavartság jelent meg arcán, ezt követően a színtiszta felismerés. Vigyora hatalmas lett és újra előjött a szemtelen énje. Megragadta derekam, miközben felült, így megláthattam izmos és egyben meztelen felsőtestét.
Éreztem, hogy forró az arcom, csakúgy, mint a testem. A gyomrom remegett és izgalom futott át rajtam, ugyanis mást is megéreztem.
- M...Márk!
- Hmm? - villantott pimasz mosolyt.
- Engedj el...
- Mi az, Törpe? Most nem szeretnél ugrálni rajtam?
Megráztam a fejem.
- Na, szórakozz kicsit a rossz testvéreddel! - hajolt ajkamhoz. - Vagy én fogok veled szórakozni!
A levegő sűrűbb és melegebb lett. Köztünk vibrált valami, amit szabad szemmel nem lehet látni.
- Esküszöm... -  motyogtam orrom alatt.
A következő pillanatban Márk keze lejjebb csúszott, én pedig gyomron vágtam, mire köhögve görnyedt össze.
- Nagyon fájt, Bátyus? - kérdeztem grimaszolva, majd kiléptem a szobából.
Hülye, idióta, perverz! Ilyen közel sose volt a számhoz.
Megérintettem azt a részem és remegve fújtam ki a levegőt.
- Pedig csak egy szavadba kerülne...
Ijedten kaptam a fejem magam mellé.
Márk ismét olyan közel volt, mint egy perce.
- Tűnj már el! - szaladtam le a lépcsőn, de hallottam, hogy követ.
A földszinten káosz volt. Anya főzött, Henrik pedig dobozokat pakolt.
Először anyuhoz rohantam, aki meglepődve ölelt vissza.
- Anya, Márk nem hagy!
- Zsófi... Emlékszel?
- Igen, de hagyjuk! Szólj már rá! - mutattam a vigyorgó fiúra.
- Mi van itt? - lépett be Henrik.
- Zsófi nem hagy! Már megint rám ugrott. - nézett apjára, aki nem értett semmit.
- Már jól vagy? - mosolygott kedvesen Henrik, mire csak bólintottam, mert túlságosan el voltam foglalva az idióta szuggerálásával.
Anya hirtelen megszólalt, így az idő újra elindult. Megkért minket, hogy menjünk el a boltba, míg nyitva van, ezért hamar magamra kaptam valamit és már szaladtam is kifelé, csakhogy ne kelljen Márkkal mennem, de ő jóval fittebb nálam, szóval...Nem sikerült a tervem.

A hirtelen növekedett hőmérséklet miatt a maradék hó elolvadt és kisebb - nagyobb pocsolyák keletkeztek. Ennek én személy szerint nem örültem, így egy füves részen vágtam át magam.
Csend volt. Furcsa módon nem szólt semmit a mellettem sétáló fiú, amit furának tartottam.
Ahogy ránéztem, úgy tűnt, mintha valami bántaná. Fejét a föld irányába szegezte, csuklyája pedig elfedte haját és részben az arcát.
- Baj van?
- Nincs. - rázta fejét, de szűkszavúsága méginkább kíváncsivá tett.
- Naa... - kérleltem, mire elmosolyodott. Láttam!
- Szeress! - mondta, mire kapásból vágtam rá a választ.
- Soha!
Elnevette magát, amit nem csodálok. Szerintem már ő is és én is tudjuk az igazi választ erre. Lehet, hogy csak a megszokás teszi. Állandóan tagadtam mindent, annak ellenére, hogy tudta az igazi érzelmem.

Sziasztok 😊
Nagyon sajnálom az egy hónapos kimaradást, de ugye jön a tanév vége és a tanárok most iratnak a legtöbbet.
Kárpótlásként holnap is hozok részt 😊.
Remélem, tetszett☺.

All the love xL.