An actor's daughter - Egy Lány

A fotózás

Mekkora ereje van az emberi képzeletnek. Sok ember nem is gondolja, hogy éppen egy víziót lát. Pedig mégis... Ott van például az álom, legegyszerűbb példa erre! Minden ember álmodik, más kérdés, hogy emlékeznek-e rá. Sokan azt hiszik, hogy ha lefekszenek, akkor az egész testük pihen. Nem igaz, gyermeteg gondolat. Az agyunk akkor a legéberebb. Akármennyire is szeretnéd, hogy az agyad pihenjen, nem fog. Amióta kifejlődött miközben embrióként voltunk a magzatban, folyamatosan dolgozik amíg meg nem halunk. Nem csodás dolog ez? Mindegyik szervünket transzplantációval ki lehet cserélni ha bármi baj lenne vele. Az agyunkat vajon miért nem? Ha leállt az agyad aktivitása, ott már nincs mit tenni. Szóval akárki is mondja, hogy kikapcsolt az agya, az lehetetlen! Nem tudsz agy nélkül élni. És ilyenkor panaszkodnak az emberek, hogy hülyeséget álmodtak... Minden álom a tudatalattinknak a munkája. A jel, hogy igenis működik. Az elméd művészete. Rengetegen nincsenek megelégedve ezzel. Olyan hülyeség az egész. Rémisztő volt. Badarság az egész. Ezek hangoznak el az emberek szájából nap, mint nap amikor elmesélik a képzelgéseiket. Nincs különbség a rémálom és a sima álom között. Soha se volt! Csak egy fajtája van az álomnak. Én mindig is örültem annak, hogy emlékeztem az agyam víziójára. Akár rossz, akár nem. Persze mindenkinek más a véleménye, ez csak az enyém. Ne vegyetek komolyan, hiszen most is valahogy a hajnali órákban járhatunk tippre és éppen mindenki alszik velem együtt. Én csak lebegek a fekete mindenségben, gondolkozok, felmondom magamnak a szövegemet, felsorom a tételeket a vizsgára. És aztán megállok egy helyben. A fekete mindenség egy zöld füves talajra változik alattam. Leszállok, mintha eddig repültem volna. Jól ismertem ezt a pillanatot. Kiskorom óta havonta egyszer mindig újra előjön. Egy csodás fűzfa van előttem és megjelenik amellett egy kis tavacska. Az ég kezd egyre világosabb lenni. Megalakult a helyszín. És akkor lassan megjelenik a személy is hozzá. Női alak, tiszta fekete. Nem látszik a ruhája, se a bőre, mintha az egész egy árnyék lenne. Kisebb, mint én és elég vékony alkatú, de még az egészséges formában. Lehajtom a fejem és ökölbe szorítom a kezem. A nehéz része még csak most jön.

-Hol van a fegyvered? – kérdezte az árny.

-Nincs szükségem fegyverre! Az a gyengéknek való! – válaszoltam – Harcoltam évek óta veled és mindig vesztettem, mert fegyvert használtam!

-Azért vesztettél, mert gyenge vagy! – vette elő a kardját majd beállt a szokásos kezdő pózába.

-Nem vagyok gyenge! – jelentettem ki majd megtámadtam.

Egyből a kardját elém tartotta, de én azt kirúgtam. Fegyver nélkül maradt, ez talán meg is lepte. Idáig soha se jutottam el. Test a test ellen. Egyből kezdeményezett egy bal horoggal, de én ellöktem a bal kezét majd a jobbat is, amit meglepetésként szánt. Nekem nem volt az. És akkor leguggol, hogy kirúghassa a lábam, de én felugorva kitérek a támadás elől, de ő közben a támasztő lábából ki vesz egy bicskát és gyorsan felállásból a szívembe szúrja, így összerogyott a lábam alattam. Oda kaptam, de a penge nem volt ott. Nem is vérzett, nem volt külső seb, csak belül. Egyre nehezebben kaptam levegőt, és éreztem, hogy az artériám helyett a mellkasüregembe megy a vérem. Az árny lehajolt hozzám majd megfogta a vállam.

-Megmondtam, hogy gyenge vagy! Mindig elbuksz!

-Le foglak győzni! – néztem rá már csillogó szemekkel, ha ez igazi lenne, ebben a pillanatban halnék meg. De persze a képzeletemben nem így működik – Anya! – morgom a végére mire elkezdett kuncogni.

-Nem vagy méltó egy anyához! – mondta majd egy öklössel kiütött végső csapás gyanánt így hirtelen felpattantam az ágyamon.

Lihegve vettem levegőt. Mindig ezt szoktam ilyenkor. Leizzadtam ettől, kisöpörtem a hajam a nedves arcomból majd apára néztem. Szerencsére nem keltettem fel. Felhúztam az ölembe a lábaimat majd átkaroltam őket és a fejemet ráhajtottam a térdeimre. Mindig, mindig és mindig! Folyamatosan legyőz engem egy hirtelen mozdulattal! Nem tartottam ezt rémálomnak, mert nem volt az! Nincsen olyan, hogy rémálom! Retteghetünk tőle, de nem létezik olyan. Én ettől nagyon is rettegtem. Hiszen éveken keresztül küzdöttem vele és mégis folyamatosan ő győzött. Ezt utáltam magamban, hogy nem voltam képes nyerni, soha. Amikor azt hittem, hogy nyerésre állok, valahogy mégis levert. Mindenkinek van démonja, nekem ez volt. Nem voltam soha se olyan erős, hogy túl tegyem magam rajta. Óvatosan, még a sokktól meghatódva, ránéztem az órára. Hajnali fél hatot mutatott. Szipogva tudatosult bennem a tervem majd letöröltem a kifolyó könnycseppem és felpattanva megfogtam pár ruhát és bementem a fürdőbe. Amilyen halkan csak tudtam megfürödtem és fogat mostam. Hideg vízzel felfrissítettem az elmém azzal, hogy az arcomra kentem. Felhúztam a ruháimat majd egyszerűen befontam a hosszú hajamat franciába. Megfogtam a kártyámat a szoba zárjához majd nesztelenül kimentem a helyiségből. Amint becsuktam az ajtót nekidőltem a falnak. Megmasszíroztam a fejem majd elindultam a lépcsőn lefelé. Jó pár emelet után kimentem a lépcsőházból és beléptem a már nyitva tartott edzőterembe. Ahogy beléptem egyből köszöntem a felügyelőnek majd mentem a boxzsák felé. Alig volt egy-két ember abban a pillanatban a terembe, ennek örültem a legjobban. De amikor lekanyarodtam a célomhoz, eléggé váratlan meglepetés ért engem. Lefagytam, nem tudtam, hogy mit csináljak abban a pillanatban.