An actor's daughter - Egy Lány

Bébiszitterkedés

Másnap reggel miután apa elment dolgozni, felmentem a szobába tanulni. Sajnos nem sikerült tanulni, mert ahogy felértem a szobámba csengettek. Pedig bennem volt az akarat, hogy tanuljak! Egyszer az életben, és ezt megszakítják! Hát még ilyet! Szarkasztika, ugye leesett? Lementem a bejárati ajtóhoz és örömmel láttam, hogy Scarlett néni jött a kislányával, Rose-zal. Már egyből tudtam, hogy én fogok vigyázni kislányra, mert Scarlett néni csak akkor hozza az őt, ha vigyázni kell rá. Mindig hozzám szokta hozni, mert nagyon szeret engem Rose és én is szeretem őt. Hát mondjuk azt, hogy én ma nem fogok tanulni. Éljen! Imádlak Rose! Ahogy átvettem a kislányt Scarlett néni egyből el is rohant. Biztos késésbe van... Egyszer esküszöm veszek a szülinapjára egy asszisztenst, aki beosztja az idejét neki! Belépve a nappaliba észrevettem, hogy Scarlett néni otthon hagyta Rose cumiját. Sebaj, ezért jó, hogy nálam mindig van egy vészhelyzet esetén! Látjátok? Elővigyázatosság! Játszottunk, mesét néztünk, vagy kimentünk a kertbe labdázni... Hamar elment az idő! Észre sem vettem, hogy már elmúlt dél. Amint megláttam az időt eszembe jutott, hogy attól, hogy én még nem vagyok éhes, Rose biztos az. Meg se várva a gondolatmenetem végét, Rose kijelentette, hogy éhes. Hála a jó égnek maradt tegnapról kaja. Miután megebédeltünk elvittem Rose-t a szobámba mondván, hogy aludnia kell. Hamar el is aludt! Ennyi mozgás után nem is csodálkozom! Még én is elfáradtam... Lementem a nappaliba és tanultam. Lassan telt az idő! Nagyon lassan, persze, mivel tanultam! Ez egyszerű! Nem tanulok, akkor rohan az idő, viszont ha tanulok, akkor szenvedek még fél órával is! Miután nagy nehezem megtanultam – az ég áldja a bioszt – felmentem megnézni Rose-t. Még mindig békésen aludt, de sajnos felkellett, hogy ébresszem, mert mindjárt 17:00. Nagy nehezen felkeltettem, de egy baj volt, hogy sír... Mindig sír miután felkeltik. Na jó! Lementünk a konyhába és kerestünk sütit. Hála a jó égnek, mama küldött tegnap süteményt, így amikor elővettem, Rose egyből belemarkolt és csak tömte a szájába. Olyan cuki ilyenkor! Ahogy aprócska szája ellenére csak tömi magába az ahhoz képest óriási sütit. De valami mindig megállítja a gyerekeket ha zabálnak, és ez az új ember jövetele! Jelen esetben apa hazaért a munkából...
-Kicsim, megjöttem! – szólalt meg apa.
-Chris bácsiiiii! – rohant ki Rose apához.
-Szia Prücsök, hát te?
-Connie vigyázott rám egésznap! – mesélte.
-Tényleg? És hol van az én kislányom?
-Bent van a konyhába!
-Oké, akkor menjünk oda!
-Jó, de Chris bácsi?
-Igen?
-Kaphatok még sütit?
-Attól függ, mennyit ettél? Gyere, megkérdezzük Connie-t, hogy ehetsz-e még? Szia Kicsim! – köszönt nekem apa.
-Szia apa! – öleltem meg.
-Kaphat még Rose sütit? – mutatott a kislányra.
-Kaphat, de keveset, mert különben Scarlett nénitől nagy fejmosást fogok kapni! – nyitottam ki a kekszes dobozt majd kiszedtem öt darabot a kislánynak.

-Volt valami baj? – ült le az asztalhoz apa.

-Nem volt semmi baj! Nem nagyon akart felkelni a délutáni alvásból, bevallom én is későn eszméltem fel a tanulásból...

-Akkor könnyű napod volt!

-És neked?

-Gyakoroltunk harci jeleneteket, szóval eléggé fárasztó volt...

-Azt elhiszem! Csináljam neked a kajád?

-Mi van?

-Tegnapi maradék...

-Van még öntetünk?

-Csinálhatok ha kell! Szerintem elfogyott tegnap, mivel keveset csináltunk direkt, mert nem akartuk, hogy összeálljon a saláta – gondolkoztam majd benéztem a hűtőbe – Csak natúr joghurt van... – vettem ki majd kinyitottam a sütő feletti szekrényt és kivettem belőle a fűszereket.

A recept szerint megcsináltam a dresszinget, majd elővettem a nagy tál salátát. Az öntetet mind rá is öntöttem majd jól összekevertem. Kimertem gyorsan apának egy tállal és már elé is tettem, hogy tudjon enni.

Mire kimondtam a mondatot már csöngettek is. Rose futott Scarlett nénihez, mint a villám. Én is mentem utána, hogy kinyissam az ajtót.

-Scarlett néni! – biccentettem.

-Sziasztok! – köszönt majd felvette az ölébe a kislányát.

-Apa is nemrég jött haza... Éppen vacsorázik! Csatlakoztok? – kérdeztem.

-Nem, köszönjük! Gyorsan összepakolunk és megyünk, mert otthon rohan a ház! – magyarázta Scarlett néni majd bementünk – Étvágyat Evans! – fordult apa felé.

-Köszönöm! – biccentett apa. Hát igen, a hosszú barátság... Régi jó barátok, mind a kettőjüknek lett gyereke, és végül a gyerekeik is együtt lógnak. Csak míg apáék közt csak pár év a korkülönbség, köztem és Rose között tizenhárom...

Miután összepakoltuk a játékait, el is mentek. Kettesben maradtunk apával... Én is csatlakoztam hozzá enni, de nem nagyon történt semmi. Néma csend. Nem sokszor van ilyen! Meg kell azt becsülni! De apának eszébe jutott, hogy menjünk el edzeni. Örültem, hogy ezt mondja, mert már két napja nem edzettem. Összepakoltuk a cuccunkat majd elmentünk a konditerembe. Ahogy beléptünk megláttunk egy ismerős alakot. Chris bácsi... Miután odamentünk elkezdtünk beszélni, de közben edzettünk is. Két óra után hazamentünk. Amikor megérkeztünk, egyből elmentem fürdeni. Miután letusoltam lementem elköszönni apától, de nem találtam sehol. Felmentem a szobájába és ahogy beléptem meghalottam a horkolását. Csak úgy lefeküdt az ágyba. Odamentem, adtam neki egy puszit, betakartam, és hagytam aludni. Visszamentem a szobámba, megnéztem, hogy jött-e értesítésem, de mivel nem, így nem volt más indok, hogy fent maradjak, elaludtam.