An actor's daughter - Egy Lány

A nagy baj

A tegnapi nap... Huhh! Egyszerűen rosszabb volt, mint százszor gondoltam volna. Olyan kép, amin én vagyok, készült minimum szász darab, ha nem kétszáz! És én még nem is vagyok hatalmas sztár. Bár, vége felé, amikor már fintorogtam, lecsesztek, hogy vagy kibírom, vagy nem leszek híres. Ezzel a mondattal megfogtak. Jól mondták! Meg kell dolgoznunk a hírességért, mert nem csinálva semmit nem leszünk senkik. Az járt a fejemben, hogy ezáltal lehetek valaki. Minden egyes képpel híresebb és híresebb lettem. Persze, ez csak egy gyermeteg elme szüleménye. Mindenki az elején élvezte majd a vége felé már fáradt volt. Emberekből vagyunk és a készleteink végesek. Kaptunk ételt, italt, de attól az emberi szervezet nem bírja sokáig a folyamatos munkát. Nem csodálkozott senki sem, hogy a pár perces úton majdnem bealudtunk. A hotelben is olyan szenvedő arccal mentünk be, hogy azt nézni is fájt. Leültünk az ebédlőbe majd mindenki megtámaszkodott az asztalon. Könyököltünk, szürcsöltünk... Minden olyan dolgot csináltunk, ami nem illet volna, de mivel nagyon álmosak voltunk nem tudtunk mást tenni. El is tudtam volna képzelni azt, hogy valamelyikünk arca a tányérjába fog zuhanni az idő múlásával. De nem történt meg! Nem mentünk el repetáért vagy desszertért. Egyből mentünk is fel a szobánkba. Szinte nem is mondtuk azt egymásnak apának, hogy jó éjt, hanem csak mormogtunk valami hasonlót majd ruhástól és mindenestől rázuhantunk a puha ágyunkra. Az álom egyből beszívott minket. Vagyis apa nevében nem beszélhetek, de engem igenis beszippantott az álomvilág. Nagy részére megint nem emlékszem. Olyan mélynek tűnt. Minden fekete volt és mély. És akkor minden kezdődik elölről. Ne csak ezt ne! Azt hittem, hogy most pár hétig nem lesz semmi! Erre megint! Fű, tó, fűzfa, ég és ennyi... Ökölbe szorítottam a kezemet. Nem tetszett ez, hogy pont ő hiányzik.

-Hol vagy? – mormogtam, de nem történt semmi. A francba! – Bújj elő! Nem félek tőled!

-Hogy nem? – hallottam meg a hangot mire villámgyorsasággal körbefordultam.

-Te bujkálsz és nem én!

-Hallottál a stratégiáról? – kérdezte mire gyorsan teremtettem egy pajzsot majd megfordulva a fejem fölé tartottam, ahol lecsapott a kardjával. A lendülettől hátraestem majd végig néztem az ellenfelemen. Nem volt sehol. Mi ez?

-Szánalmas, hogy csak így tudsz legyőzni! – vallottam be mire elröhögte magát így felpattantam. A hang irányába fordultam majd elhajítottam arra a pajzsot. Az történt, amire számítottam. Hátraesett és szétterült a parkettán.

-Fejlődtél! – dicsért meg mikor odaértem hozzá és megfogva a karjainál felrántottam – De még mindig gyenge vagy!

-Nem vagyok gyenge! – mondtam már dühhel a hangomban.

-Biztos? – kérdezte mire emeltem az öklömet és már indítottam is volna ha nem állítanak meg.

-Connie? – szólt nekem apa oldalról mire odanéztem. Abban a pillanatban szúrta bele a bicskáját a nyaki ütőerembe. Rémülten odakaptam majd összeestem.

-Apa... – néztem fel rá – Menekülj! – lihegtem majd kiköptem a torkomban levő vért. Akármennyire is kértem ő nem mozdult – Apa! – könyörögtem majd elkezdtem felé mászni – Kérlek! – szóltam neki, de csak bámult ki a fejéből. Oh, ne... Visszanéztem az árnyhoz majd megláttam, hogy pont egy kést hajít apa felé. És végül célt talál, egyenesen a szívbe – Neee! – kiabáltam majd közelebb húztam magamat apához, aki eközben összerogyott majd elterült – Apa! – ráztam meg – Válaszolj az ég szerelmére!

-Ő gyengébb, mint te! – szólalt meg az árny – De te meg miatta vagy gyenge! – vont vállat majd elővette a pisztolyát – Ezért fogsz veszíteni! – jelentette ki mire meghúzta a ravaszt, de apa elé ugrottam – Ne! – ugrottam fel már az ágyamon. Félve oldalra pillantottam apára, aki mélyen aludt. Nekem is ezt kéne tennem.