Túlélők - A száműzött [1. Évad Befejezve]

23. rész

- Mivel én győztem le, enyém az elsőbbség joga! Nem gondolod Szerszif?!
- Én úgy tudtam hogy a királyé ez a jog, aki még én vagyok!
- Ha rajtam múlik nem sokáig!- ezzel a kezébe vette a lándzsáját, és Szerszif felé indult.
- Nem tán párbajra hívsz? Nos legyen, de én szólok, csak ez az egy lehetőséged van!
- Nem is kell több!- ledobta a trikóját, és megpörgette a lándzsát.
Szerszif is neki vetkőzött, most először láttam a finom ruhák nélkül, mintha nem is ugyan az ember lett volna.
Hegek a hátán és a mellkasán, na meg férfias izmok mindenütt.
Most jöttem rá, valaha ő is harcos volt. Sőt mélyen legbelül még most is az.

Körbe álltunk, mindenki ütemesen kántálta:
- Harc! Harc!... Közben mind vertük a ritmust kézzel, lábbal, a lándzsák végével.

Odusz neki rontott Szerszifnek, de az úgy hárította az ütést, mintha egy kis gyerekkel vívna. Odusz dühből harcolt, Szerszif nyugodt volt. Odusz újra és újra próbálkozott, mind e közben Szerszif csak kihajolt az ütések és szúrások elől. Végül megunta a hárítást, és földre terítette Oduszt. A nyakához szegezte a lándzsáját, s rá taposott a mellkasára. Húzott egy vékony vágást a nyaka és a válla közé. Fel emelte a lábát, majd így szólt:
- Most az egyszer elnéző vagyok, hisz te vagy a nap hőse! Állj fel, és takarodj a szemem elől! Ma te leszel az utolsó, nem a Csali!

Hirtelen minden szempár rám szegeződött, gyűlölet és harag tükröződött a szemükben, mert egy kívül álló kapott jogot, a közülük valóval szemben. A kiosztást vacsora követte a tegnapi zsákmányból, majd mind a szállásaikhoz vették az irányt.

Hosszú volt ez a nap, fáradtan vonultam vissza a szobámba, ahol néhány takaró volt az ágyam, és egy régi szőrme a takaróm. Szinte már lecsukódott a szemem, mikor halk szusogást hallottam a fejem felett. A késemért nyúltam, ekkor hirtelen valaki a vállamhoz ért. Már rántottam volna elő a kést, mikor maga felé fordított, s ekkor láttam meg a hang forrását.