Túlélők - A száműzött [1. Évad Befejezve]

30. rész

Leültem egy sziklára szusszanni egyet, majd kaptam egy korty vizet. Alig fújtam ki magam, Leon már ott is volt és felkészített a következő körre.

-Pontosabb ütéseket és rúgásokat szeretnék látni, és ha lehet védd a fejed. Most szerencséd volt, de Szerszifhez ez kevés.

- Rendben felfogtam. Ott majd az életemért küzdök, és mivel ő nem lesz elnéző, ezért ti sem lehettek azok.

- Így van Calina, azt szeretnénk hogy legyőzd őt, de ehhez keménynek kell lennünk veled, hisz később ezen múlik az életed. Na de gyere van még egy kör, Jürgen az de az ütéseivel vigyázz bazi erősek.

- Vettem, pontosság és gyorsaság, na meg az ütések elől kihajolni.

Odusz oda sétált hozzánk, ismét rajzolt egy kört, de most leszúrt egy dárdát a közepére, majd így szólt:

- Küzdjetek meg a dárdáért, de aki megszerzi annak a másikat térdre kell kényszerítenie. Kezdjétek, hajrá!

Kezdetét vette a küzdelem, Jürgen megindult a dárda felé, amit én természetesen nem hagyhattam, ezért mellkason rúgtam. Ez után én indultam a fegyverért, de hátulról elkapta az egyik karomat, és akkora erővel dobott hátrébb, mintha csak papírból lennék. Hátat fordított nekem, és mér el is indult a kör közepéhez, ekkor
sikerült fel állnom, neki futottam és a két lapockája közé rúgtam. hirtelen erőhatástól lerogyott, majd sorozni kezdtem a fejét és a fültövét. Őt ez sem állította meg,
fel állt és felém indult, elkapta a felé lendülő öklöm, kicsavarta a kezem s hátra szorította. Még közelebb jött egy lépéssel, már a derekamat fogta és a földre akart
dobni, megfejeltem aminek hatására elengedte a derekam, de a karomat még mindig fogta. Mivel hátrébb lépett, fejelni már nem tudtam, de a szabad kezemmel
gyomorszájon vágtam, majd lábon rúgtam. El veszítette az egyensúlyját, eldőlt, ígym és leütöttem őt. szabaddá vált a karom is. El indultam a dárdáért, sőt még ki is
húztam a földből, de megfordulni nem volt időm már, mert ő ott termett és teljes erejéből ütni kezdte az oldalamat, a fájdalom lelasított, de végül sikerült
megfordulnom. Rá akartam szegezni a dárdát, de orrba vágott, így az ki esett a kezemből. Ahogy lehajoltam volna érte, gyomron térdelt,előre buktam a térdeimre, de
így pont elértem a fegyvert a földön, mind eközben ő folyamatosan ütötte a fejem. Ahogy mindkét kezemmel rá markoltam a dárdára felüvöltöttem.

- Elég! Most én jövök!
majd a dühből jövő energiával fel álltam neki lendültem és leütöttem őt. Először csak térdre érkezett, majd elájul és a hasán kötött ki.

Én a fegyverrel a kezemben még mindig a kör közepén álltam, törölgettem az orrom és a szám, majd miután ki köptem a vérem így szóltam:

- Azt hiszem nyertem!- s egy gúnyos mosoly húzódott a számra.

Odusz és Leon élesztgették Jürgent, Zémó és Ilájlá engem istápolt.

Mély kissé feszült hangon szólalt meg Odusz:
- Mára épp elég volt ennyi, majd holnap folytatjuk!

Összeszedtük magunkat, és öt-tíz perces eltérésekkel vissza indultunk a táborba. A többiek már készülődtek az esti vadászatra, felszerelték a dárda vetőket, élezték a
késeket, kardokat, bárdokat. Néhányan gyakorolták a dárda hajítást.
Mivel volt még egy kevés idő indulásig, így mi Ilájlával inkább pihenni mentünk, na meg persze le áplta a sérüléseimet. Egy fél óra múlva elindultunk a szokásos
csapattal a mai zsákmány elejtésére. Ma kissé északabbra mentünk, erre több volt a régi romos épület, így több ízelt lábú döggel is találkozhattunk. Kivételesen simán
ment minden,egyet le vadásztunk, a többit elijesztettük. Elégedetten tartotunk haza felé, mikor hirtelen a semmiből egy homok vihar lecsapott ránk.
A homokfutókkal együtt néhány nagyobb szikla közé bújtunk. Épp lekötöztem az egyik homokfutót, mikor a viharos szél elsodort a többiektől. Azt hittem ennyi volt, ott
halok meg egyeddül, minden értelem nélkül. Ekkor két erős kéz két szikla közé lökött, majd utánam lépett és magához húzott. Nagy nehezen felnéztem a
megmentőmre, és meglepetésemre Odusz volt az, úgy szorított mintha attól félne hogy én is a homok részesévé válok. Tíz perc után arább állt a vihar, de ő még
mindig erősen szorított, és oltalmazott. Felnéztem a szemébe és már szólásra nyitottam volna a számat, de ő egy csókkal ajkamra forrasztotta a szót. Először lle
döbbentem, ezért nem csókoltam vissza, majd ismét hevesen a számra tapadt, s én szabad utat engedtem neki. Tudtam hogy nem érzem azt amit őt, de jól esett a
közelsége. Hirtelen odább lökött, majd ott hagyott. Csak álltam ott megdöbbenve, hisz nem értettem, mit miért tett. Végül Ilájlá hangja térített észhez.
- Gyere már, így is későre jár az idő!
- Megyek már!
Vissza mentem a többiekhez, lesöpörtük a homokot a járművekről, majd vissza indultunk a Kneol táborba. Lepakoltuk a zsákmányt, majd vacsorázni mentünk.

Odusz egész este furcsán viselkedett, nem szólt hozzám egy árva szót sem, és folyton kerülte a pillantásomat.
Az esti tábortűznél csak tovább romlott a helyzet, Odusz nem ült oda a csapatunkhoz, és szerintem miattam tette ezt. Esetleg még mindig azt hiszi hogy undorodom
tőle? De hisz tudhatná hogy nem erről van szó.

Már épp oda akartam menni hozzá, mikor magához vont egy barnás pikkelyű Kneol nőt. Nevettek egy sort majd kézen fogva eltűntek. Alig hittem a szememnek, szép
lassan vissza ültem az eddig elfoglalt helyemre, majd a holnapi edzés részleteit keztük meg tárgyalni Ilájlával.
Hogy reggel megint korán kelünk, még a reggeli előtt tartogatnak nekem egy kis erősítést, és megismerkedem majd az íjászattal is. Talán már egy órája beszélhettünk
erről, mikor Odusz vissza tért Kriszalisszal, igen kiderült hogy így hívják a szépséget. Csodálom hogy még nem nyelték le egymást, annyira a másik szájában matattak.

Igazából nincs jogom féltékenynek lenni, hisz nem szeretem őt, csak egyszerűen nem tudom hova tenni ezt az egészet. Nappal engem csókol éjszaka őt hágja. Úgy
döntöttem nem agyalok ezen többet, inkább lefekszem aludni.

- Jürgen, Leon, Zémó mentem aludni. Reggel találkozunk! Ja és Odusznak üzenem addigra vakarja le az ágyasát. Te Ilájlá jössz vagy még maradsz?

- Még maradok egy kicsit.

- Rendben, akkor további szép estét!

- Pihend ki magad kislány, holnap nehéz napod lesz!- intett Jürgen.

A többiek is biccentettek, majd elindultam az ideiglenes otthonom felé.
rendbeszedtem magam a szárított gyógyfüvek és az agyag segítségével. Elpakoltam a bakkancsom és a ruháim egy részét, majd pokrócba bugyoláltam a testem és
lefeküdtem. Próbáltam elaludni, de nem hagyott nyugodni Odusz viselkedése. Talán féltékennyé akart tenni? Vagy csak tényleg "arra" volt szüksége?
Belefáradtam a sok agyalásba, így szép lassan elernyedtek a szemhéjaim, és beszippantott az álom világ.