Túlélők - A száműzött [1. Évad Befejezve]

33. rész

- Héj várjatok a barátaim! Őket nem hagyhatjuk itt!- ezzel vissza rohantam értük.
Csak futottam és futottam a tábor közepe felé ahol a többiek félholtra verve vártak a halálukra. Szerencsére utánam jött Swan ès a csapata, így segítettek felszedni a többieket.
Sikítás haladszott a keleti szárny felől, ezek a Kolónia felderítői, ők végeznek minden utukba akadóval, aki nem hajlandó minket elárulni. Nem is tudtam, hogy ennyi támogatónk van. Sorra haltak az emberek, akik megtagadták a válasz adást, sietősre vették a többiek a figurát, de nem hagyhattam hogy ártatlanok haljanak meg értünk, értem.
- Swan, kérlek fedezz, a többieket vigyétek a déliekhez! -ezzel megindultam a sikolyok irányába.
Felkaptam egy halott harcos kardját, majd neki támadtam az utamba állóknak. Szerencsémre a felderítők nincsenek igazi harcokhoz szokva. Így könnyű szerrel húztam őket kardélre. Persze köztük is akadt aki jó harcosnak bizonyult. És előnyt jelentett a számomra a gyorsaságom. Viszont hátrányomra vált az eddig még nem látott fegyverzetük. Gyors voltam, ki kerültem az ellenem irányuló lövedékeket. Hirtelen Feddével találtam magam szembe. Erre se én se ő nem volt felkészülve. A döbbent csendet, ami köztünk feszült, az egyik embere törte meg.
- Főnök, maszkot fel! -ezzel közénk dobott egy füst bombát.

Jobbnak láttam meghátrálni, hisz nekik fejletebb fegyvereik vannak, és a sűrű füst már folytogatóvá vált. Hirtelen felkapott valaki a vállára és rohanni kezdett az ellenkező irányba velem. Meglőtték a lábát így meg tántorodott, és lerakott a földre. De azt hiszem ez a szerencsétlenség, most kapóra jött, hisz szó szerint bele botlottam Oduszba. A földön hevert, vérzett a füle, tudtam, ha elvinnénk sem élné már túl. De próbáltam benne tartani a lelket.
- Gyere Odusz mennünk kell!
- Én már nem megyek sehova! De neked indulnod kell!
- Ne viccelj Odusz! Jól leszel, ígérem!- de tudtam hogy már csak percei lehetnek hátra.
- Gyere közelebb Lina! Mondanom kell valamit. Tudnod kell mielőtt meghalok!
- Ne butáskodj, túl éled!- próbáltam bíztatni, de azért letérdeltem mellé, és közel hajoltam hozzá.
- Sosem mondtam el, de biztosan sejted, hogy nekem többet jelentesz mint egy barát. Szeretlek! Sajnálok mindent, az én hibám!
- Már rájöttem hogy mit érzel irántam. És hidd el nem a te hibád!
- Lehet egy kérésem!?- pislogott rám, miközben a száján csordogáló vért törölte le.
- Bármit amit szeretnél!- mondtam a könyeimmel küzködve.
- Adj egy búcsú csókot!- majd nevetni próbált.

Oda hajoltam, és lágyan nyomtam az ajkaimat az övének. Ahogy felültem, már nem volt benne élet.
A többiek már mind biztonságban voltak. Csak páran voltak velem Swan csapatából. Még egy bomba robbant, és a nevemet kiáltozták a felderítők. Engem kerestek, sietnünk kellett volna, de képtelen voltam elválni Odusz testétől. Nagy nehezen magamhoz térített Swan.
- Gyere Lina! Mennünk kell, itt vannak a nyakunkon a felderítők!- majd megragadott és húzni kezdett maga után. Futottunk a portálhoz, de Szerszif eltalált egy nyillal. Azt hittem vége mindennek, itt halunk meg, de csak mellettem elhaladt a nyíl. Ekkor át dobott a teleport kapun Swan, majd utánam ugrott.
Földet értünk pár homok buckán, még a számba is került, akkorát estem. Ő hason feküdt és nyöszörgött, észbe kaptam, hisz ő megsérült. A segítségère siettem, meg próbáltam kimosni a sebet, és kipiszkálni a golyót, szerencsére nem volt túl mélyen. Felüvöltött fájdalmában, majd elájult. A szememmel a körülöttem lévőket pásztáztam. Most esett le hogy megmentették a barátaimat, engem pedig Swan. Meg találtam Pucktokot, és intettem neki. Oda sétált hozzánk, elmodtam mi történt, majd megkérdtem vegye kezelésbe. Benkente a sebet, majd kettő perc múlva már alig volt nyoma a lövésnek. Alig hittem a szememnek, Swan magához tért, ivott egy keveset és máris lábra állt. Hozzám sètált, majd közelebb húzott magához.
- Üdvözöllek a dèli féltekén! Örülök hogy végre megtaláltalak, és hogy nincs komolyabb bajod!- köszöntött Swan.
- Olyan jó hogy rám találtál! De mégis hogyan? Na meg mi lett a sérüléseddel? Jaj had öleljelek meg Swan!

Megölelt, megpuszilt, majd leültünk egy szikla peremére beszélgetni. Közben ellátták a sebesülteket, köztük a barátaimat is. Egy fél órán belül mindenki talpra tudott állni, mikor végzett a sérültek kezelésével oda jött hozzánk Pucktok.
- Megvagyunk, ti készen álltok hogy elinduljunk a táborba?
- Micsoda? De hisz nem ott vagyunk?- értetlenkedtem.
- Nem, ugyan, hisz az sokkal nagyobb!- nevetett ki Swan.  Gyere ide Calina, megmutatom hova tartunk!

Oda sétáltam mellé, fel álltam az egyik magasabb sziklára. Meg láttam egy hatalmas valamit, ilyen nagy monumeltális dolgot még soha nem láttam.
- Azta! Az a nagy valami micsoda?
- Az ott egy piramis, a déli tábor egyik alap pillére, oda tartunk.

Ahoy katonák! Megjött az új rész! Remélem tetszik! Nyugodtan kommentelj, vagy csillagozz! ^^