Túlélők - A száműzött [1. Évad Befejezve]

25. rész

Elment, de én még nem tudtam elaludni, olyan izgatott lettem ezektől a dolgoktól. Kedvelem őt, de nem akarok itt maradni, valahogy el kéne szökni innen.
Ha el tudnám kötni az egyik homokfutót, vagy ha be tudnám kapcsolni a teleportomat, de inkább nem agyalok ezen. Hisz még megvédeni se tudom magam.

Reggeli után edzéssel indítottam a napom, eközben a Kneolok gyűjtötték a nap energiát, mivel a testük sokkal hidegebb mint egy átlag emberé.
A gyerekként tanult torna gyakorlatoknak mostanság igen nagy hasznát vettem. Pár guggolás, fekvő, felülés, végül jöhettek a célbadobások.
Kicsit leültem a sütkérező csapat közé, de tíz perc se telt el, máris hívattak minket. Igen én is velük tartottam hogy végre csapattagként kezeljenek. Így nekem is jutott a napi teendőkből. Zuzmó gyűjtés, fadeszkák keresése, aprítása, vagy amit épp rám bíztak.
Az ebéd főzése is a kiosztott feladatok közt van, szóval azt is mindig más csinálta. Együtt eszünk egy nagy katonai sátorban, összetolt asztaloknál, rozoga székeken és fapadokon ülve. Ők mindezek ellenére bokdogok, elégedettek.
Eddig mindig egyedül ültem, esetleg Ilájlával, de ma a legerősebbek hívtak magukhoz.
Azaz a vadászok legjobbjai, Odusz, Zémó, Leon, Jürgen. Odamentem, de Ilájlát is magammal vittem.
Odusz kissé morgós hangulatú volt, de a többiek kedvesen fogadtak. Helyet adtak maguk mellett mind kettőnknek.
Nem zavartatták magukat, mindenféléről beszélgettek. Mivel nem izgatott a fecsegésük, végig néztem rajtuk, és most először figyeltem meg közelről a külsejüket.
Leon: izmos, magas, piros fekete pikkelyekkel, a szeme fekete, a haja tűz vörös.
Zémó: átlagos testalkatú, igazi örökmozgó, világos barna pikkelyekkel, és arany színű szemekkel. A haja leginkább a homokra emlékeztet.
Jürgen: fehér alapon sárga pikkelyeket visel, mint Ilájlá, a magassága viszont meghaladja a táborban lévőkét, szem színe a víz színéhez hasonló, a haja pedig napsárga.
A szemem utolsósorban Oduszra siklott: nem túl magas, de eléggé izmos, a pikkelyei szürkés zöldek, a haj színét max tippelni tudnám, olyan rövidre borotválta. A szeme egyben gyönyörű és ijesztő, belül fekete, amit piros kör fog közre.
Állítólag ő is tud barátságos lenni, ha akar.
A gondolat menetemből pont ő zökkentett ki.
- Miért kivételez veled Szerszif?- vont kérdőre, kissé ingerülten.
- Ne haragudj, de nem tudom miről beszélsz! - vágtam oda felháborodva.
Neki sem kellett több, azonnal gúnyos hangnemre váltott.
- Ugyan már, más kívülállót, már rég megölt volna, de téged közénk fogadott. Vajon mit kellett tenned érte?
- Semmit sem, de miért böki a csőröd, hogy megtűr? Tán félsz hogy jobb harcos leszek mint te? - Ekkor már én is fortyogtam a dühtől.
- Te? Ne nevettess kérlek! - majd gúnyos kacajt hallatott.

Ezzel végképp megsértett, hogy kicsit is megőrizzem a büszkeségem, felálltam, és ott akartam hagyni. Erre elkapta a csuklóm és vissza húzott.
Rá néztem, de inkább tűnt bűnbánónak, mint dühösnek. Ekközben még mindig fogta a csuklóm, így vissza ültem.
Meglepődtem, először nem tudtam hova tenni a dolgot, majd leesett, HISZ Ő FÉLTÉKENY! Úgy leesett hogy még koppant is.
Még magam sem tudom miért de már nem féltem tőle. Megfogtam a kezét, és lefejtettem a csuklómról. Mostmár én irányítottam a helyzetet. Bele mélyedtem a tekintetébe, és álltam azt, míg végül ő nézett félre. A nap további részében nem szólt hozzám, csak mikor azt hitte nem figyelek meg bámult.