Túlélők - A száműzött [1. Évad Befejezve]

2. rész

Nem kiabálták hogy "meglepetés" vagy hogy "boldog szülinapot", csak invitáltak hogy üljek le. Miután ezt megtettem boldog születésnapot kívántak egyenként, megpusziltak, megöleltek és úgy meghatottak, már majdnem pityeregni kezdtem. Oda tolták a dobozkát, amiben egy nagyon régi és vastag könyv volt. Apám oda biccentett anyámnak.
- Luna mond el neki mi ez!

Anya leült mellém és bele kezdett: - Nos kicsim ezt a naplót még a dédanyád kezdte el vezetni, aki az alapítók vezetője volt egykor. Majd a nagyanyádnak adta mikor az húsz esztendős lett, végül ő nekem adta mikor én lettem húsz. Most hogy te töltötted be ezt a jeles évet megkapod ezt a családi ereklyét.  Dédanyád még az ősi nyelven írta, nagyanyádé már a mi nyelvünkre hasonlít, onnantól el tudod olvasni.
Megköszöntem az ajándékot és a gyümölcskenyeret, ekkor eszembe jutott hogy még nem is vacsoráztunk. Így elindultunk a kantin felé, közben apám untatott a kertészeti részleg fejlesztéseivel kapcsolatban. Majd a bátyámmal beszélgettem, aki említett egy szabálysértőt, akit ő fülelt le mint fő rendfenntartó, és akit egy nap élelem megvonásra ítélt a vének tanácsa. Végül Feddével csevegtem, aki a felderítő egység vezetője, elmesélte hogy ma egész nyugodt napjuk volt, amikor is össze futottak egy kommunán kívülivel. Erre felcsillant a szememben az érdeklődés szikrája, végül izgatottan rá kérdeztem:

-Egy vándor?
-Igen egy vándor, a déli túlélők közül érkezett, vetőmagokat hozott, gyógyszereket kér cserébe. Mivel az ő táborában kevés az oltás és a gyógyszer, így egy influenza járvány megtizedelte az ottaniakat.

- És mikor indult el, és mennyi idő kellett, hogy át szelje a homok tengert? Láthatom őt? Ja és milyen nyelven beszél?- hadartam izgatottan a kérdéseimet.
- Sorjában: Januárban indult, három hónap kellett hogy ide érjen, egyenlőre a vének tanácsával tárgyal, majd később láthatod, és az ősi nyelven beszél. De te azon is értesz egy keveset nem?- kérdezett vissza pimasz mosollyal.
- Igen azon is motyogok pár szót.- és széles vigyor ült ki az arcomra.

Eközben anya apának kiabált: - Haladjál már, ne állj le mindenkivel beszélgetni, hisz minden nap látod őket! Mit tudsz ennyit fecsegni? Gyere már Oliver!
Beértünk, sorba álltunk, majd asztalhoz ültünk.

Annyi minden kavarog a fejemben, hogy-hogy nincs elég gyógyszere a délieknek, és mért van több termő magjuk? És mért nem adunk csak úgy gyógyszert, hisz megtehetnénk. Itt szinte mindenki oltva van szinte minden ellen ami fertőző, és jól megy a gyógyszer kutató részlegünk, sőt öt évre előre van készletünk mindenből, és idén már volt oltási idő, szóval legalább négy évig tudnánk néhányat nélkülözni az oltóanyagokból. Addigra simán előállítunk annyit ami a jövő nemzedékének is elég.

És mit említett Rubens, valami szabálysértőt? Ilyen is ritka hisz mind tudjuk hogy mivel jár ha valaki megszegi a szabályokat. Még szerencse hogy kegyesek a vének, mert annak idején mikor nagyanyám élt, a szabály szegőket a felszínre küldték víz és élelem nélkül egy napra, ami egyet jelentett a biztos halállal.
A felszínre tőlünk csak a képzett felderítők járhatnak, akik el vannak látva víz és élelem készlettel, meg persze különleges por és hő álló ruhát viselnek, ami ellen áll a felszíni körülményeknek. De nappal ők is csak egy-két órát töltenek kint. Persze ha lemegy a nap már könnyebb, olyankor mi is felmerészkedünk néha a felszínre. Engem Fedde vitt fel, csillag keresésre. Gyönyörű volt a romos homokos táj, a felhők közt átragyogó apró fények, azt hiszem ezek a csillagok, és a nagyobb halovány korong, ami talán a hold. De ilyenkor is elővigyázatosnak kell lenni a Zöldek miatt, szerencsére nem találkoztam egyel sem, csak hallottam róluk. Valaha ők is emberek voltak, de vissza fejlődtek emberevő zöldbőrű, hüllő szerű lényekké, vagyis a mende mondák szerint. A való életbe apa térített vissza:
- Calina Dragomir! Jól vagy? Olyan sápadt vagy mint a felszín, és a szemed megmeredt mint a jég!
- Jaj ne haragudj apa csak elkalandoztak a gondolataim. Ízlik az étel amit kaptál?
- Végül is egész jó...- szólalt meg már nyugodtabb hangon.
Majd értelmetlen fecsegésbe kezdtünk, arról hogy éppen mit tanítok, hogy mi újság az osztályomban lévő gyerekekkel, meg ehhez hasonlók.