Túlélők - A száműzött [1. Évad Befejezve]

34. rész.

Sétáltunk már egy ideje, végül Ilájlá szegődött mellém.
- Noss, ő az akit annyira hiányoltál?
- Igen, örülök hogy sikerült bemérnie a transzperecem, és hogy pont időben jött még. Különben kost nem beszélnénk már.
- Szóval így talált rád!? Hm... Ügyes. Még jó hogy ennyire fontos vagy neki, hogy utánad indult megkeresni. Egyébként nagy bajban lettünk volna.- erre már felnevetett.
- Jaj, hogy te még ilyenkor is bolond vagy!- csattantam fel.
- És te, szereted őt? Mert hogy ő a félvilágot átjárta érted, már válasz az ő érzéseit illetően. Úgy látszik érted minden pasi oda van.-majd vállba lökött.
- Kivételesen örülök, hogy ennyire oda van, de hogy én mit érzek? Fogalmam sincs.
- Sajnálom.- motyogta Ilájlá.
- Ugyan mit?
- Oduszt, ezt az egészet.- küszködött a felbugyanni készülő könnyeivel.
- Nem a te hibád, és már amúgy is megtörtént, nem lehet vissza csinálni.- próbáltam vígasztalni.

Fecsegtünk tovább, amikor már csak pár száz méterre voltunk a tábortól. Oda kocogott Swan, és átkarolt a vállamnál.
- Ezentúl minden rendben lesz, már nem engedlek sehova! Mindig veled leszek hogy megvédjelek!- majd szorosan magához ölelt.
Ekkor jöttem rá, nekem ő az otthonom, hogy ő jelenti a biztonságot, és egyben a családot is nekem. Most döbbentem rá, hogy mennyire szeretem őt.
Kicsit hátrébb toltam, az arcát a ké kezembe fogtam, majd végül az ajkaimat az övéihez nyomtam. Először meglepődött, majd vissza csókolt. Forró volt köztünk a levegő, egyszerűen izzott. Majd ezt a szenvedélyes csókot megtörte, és felkapott a kezébe. Én a karjaimat a nyaka köré fontam, majd elindult velem a piramisok felé.
- Köszöntelek új otthonunkban a Nunbutuknál!
Letett a tábor kapujánál, és körbe vezetett. Eközben a vándoruk Pucktok vázolta a történteket a népének. Az emberek hirtelen felém fordultak és meghajoltak. Kérdőn néztem Pucktokra, majd látva az értetlenséget a szemeimben, felvilágosított.
- Te vagy a Kavaink, azaz a megmentő, aki békét és egységet hoz a földre. Legalábbis a régi mondák szerint.

Nem értettem ezt az egészet, csak néztem ki a fejemből, majd nagy nehezen meg is szólaltam.
- Megmentő? Mitől? És hogyan?
- Te leszel aki egyesíted a földet és elhozod az esőt. Hisz te felvetted a harcot az erősebbekkel az igazság nevében. A csatát elvesztettük, de a háborút mi fogjuk nyerni! Ha te vezetsz minket. Leszel a vezetőnk? Leszel a Kavaink?- kiáltotta hangosan. Mire a népe is skandálni kezte azt.
- KAVAI! KAVAI! KAVAI!
Lesokkolt hogy ennyire hisznek bennem, hogy olyat látnak bennem, amiről még én sem tudok.
- Hiszek az igazságban! Hiszek a békében! De ha kell a véremet adom a hitemért! Velem tartotok?
-IGEN!- egyszerre harsogta több száz ember.

Hangosabban keztem beszélni hozzájuk, szinte már üvöltöttem, azt akartam mind hallják a mondandóm.
- DE MIVEL EZ A SZÁMOK HARCA, SZÜKSÉG LESZ NYUGATRA ÉS KELETRE IS, A KOLÓNIA ÉS A KNEOLOK ELLEN! SZÖVETSÉGET KELL KÖTNÜNK BÁRMI ÁRON!
HISZTEK BENNEM? TÁMOGATTOK?
- IGEN!!- üvöltötték egyhangúan.
- AKKOR KÉSZÜLJENEK A LEGJOBB HARCOSOK, MERT LEGKÖZELEBB NYUGATRA MEGYÜNK!
- IGEN, EZAZ!- üdv rivalgás követte a beszédem.
Közben hozzám vezették az itteniek vezetőjét. Közben szét néztem és bámultam a déli csodákat. A fehér sátrakat, a napelemekből készült folyosókat, a piramisok belsejében lévő termőföldeket. Ez az új otthonom, ők az új népem. Én pedig az leszek, aki győzelemre vezeti őket. A harc csak kost kezdődik el!

Ahoy népem! Itt az első évad vége. Idővel érkezik majd a második is. Addig is jó olvasást, nyugodtan osszátok meg a véleményeteket, vagy nyomjatok egy kis csillagot! Köszi puszi! :) :*